70 év után feltérképezték az atomrobbanás helyét

73 év után kutatócsoport tért vissza a Bikini-atollra, a csendes-óceáni víz alatti atomkísérlet helyszínére, hogy feltérképezzék a tengerfenék sebeit. Az óceánkutatókból, geológusokból, tengerrégészekből és mérnökökből álló kutatócsoport azonban markáns mélyedést talált a helyszínen.

Közvetlenül a világháború lezárása után, 1945. július 25-én itt hajtották végre az első víz alatti atomrobbantást. A kráter ma is látható, amint a robbantáskor a felszínen úszó hajók roncsai is. Azért választották a kísérlet helyszínéül a Bikini-atollt, mert távol esik a lakott területektől és lagúnája jól járható.

Két tesztet végeztek, az egyikben a 21 kilotonna robbanóerejű Helen of Bikini nevű szerkezetet robbantották fel az óceán felszíne alatt 27 méterrel. A detonáció kétmillió tonna vizet, homokot és porrá zúzott korallt repített az ég felé. A rendkívüli energiakiáramlás ellenére az expedíció előtt úgy vélték, a megsebesített tengerfenék nagyobb részét azóta befedte az üledék.

A nyolcvanas évek végéig, a kilencvenes évek elejéig kellett várni, hogy a búvárok megközelíthessék a területet. Akkoriban csak néhány roncsot voltak képesek megnézni. Most fejlett szonártechnológiát használtak, hogy a teljes helyszínt fel tudják térképezni. Így mérték fel a 800 méter átmérőjű, nagyjából 10 méter mély krátert.  A felvételeken jól látható a roncsok elhelyezkedése és azt is, hogy a bomba okozta seb még nem gyógyult be.

 Az expedíciót azért is szervezték, hogy jobban megismerjék a környezeti károkat. Ugyan a radioaktivitás sokat mérséklődött, a kísérletben feláldozott hajók a mai napig szennyezik az óceánt.  A Saratoga nevű amerikai anyahajó tartályából most is szivárog az üzemanyag, a Nagato japán hadihajó üzemanyaga sok kilométeres csíkot hagyott. Ahogy a hajók a víz alatt szétesnek, a szennyezés egyre nagyobb gondot okozhat.