A fantázia müvészete 1.
“A létező szabályok csak eszközöket jelentenek különböző célok eléréséhez. Ahogyan gyarapodunk tapasztalatokban, úgy nyílnak meg új utak tekintetünk előtt. Úgy válunk képessé rá, hogy új ösvényeket nyissunk, új eszközöket alkalmazzunk, és rájöjjünk, mi szolgálja legjobban céljainkat.”
Boris Vallejo
A fenti önarckép, illetve idézet valószínűleg nem annyira ismert, pedig a perui származású Boris Vallejo munkái szerte a világon hatalmas népszerűségnek örvendenek.
A kimeríthetetlennek tűnő fantáziájával új stílust teremtő, eredetileg orvosnak készülő művész 1941 januárjában született Limában, majd huszonháromévesen az Egyesült Államokba emigrált. Itt teljesedett ki alkotóművészete, sajátos képi kifejezésmódja. A végtelenségig kidolgozott férfi és női testek, a legapróbb izmok és vonalak precíz kidolgozása, varázslatosan élethűvé teszik a munkáit.
Ezer közül is azonnal felismerhetőek; sokan, és sokféleképpen próbálták utánozni. Témáit rendre megtalálhatjuk a tetoválószalonok kínálatában, a testfestőmesterek és látogatóik között szép számmal akadhatunk Vallejo rajongókra.
Követői közül a legismertebb, felesége, Julie Bell, akinek olyannyira sikerült elsajátítania Vallejo védjegyéül szolgáló stílust, hogy néha nem is lehet megkülönböztetni munkáit a Mesterétől.
Festményeiken rendszerint mitikus teremtményeket jelenítenek meg, illetve science-fiction és fantasy irodalmi klasszikusok karaktereit; a modelleket családtagjaikról, saját magukról illetve ismertebb közéleti személyekről mintázzák.
A kidolgozott izomzatú barbárok és amazonok erőt és elszántságot sugalló testtartása, a légiesen karcsú, törékeny tündérek természetfeletti szépsége, szörnyszülötteik nyers brutalitása, vagy éppen bumfordi bája elborzasztó és egyben megkapó is.
Képeik sokszor meghökkentően nyílt erotikus tartalma azonban mégsem nevezhető obszcénnek. A szexualitás ábrázolása a Vallejo és Bell festményeken sosem önmagáért való; a kép témájának, történetének elemi részét alkotja, és voltaképpen nem is maga a meztelenség vagy az erotikus tartalom az, amely ambivalenciát ébreszt a szemlélőben, hanem a környezet, melyben azt a két művész alkalmazza.
Sokan “vádolják” Vallejot azzal, hogy nem is igazi festőművész, nos, azt hiszem, ez az 1967-es korai munkája magáért beszél:
Cikksorozatunk következő része az sf.blog.hu-n olvasható, témája pedig… legyen meglepetés… illetve, a fékezhetetlen kíváncsi SF-Art fanok kedvéért itt egy emblematikus festmény a művésztől:
