A föld alatt, elfeledve

Nálunk még alig fejeződött be a négyes metró építése, nagyobb városokban viszont olyan kiterjedt a metróhálózat, hogy egyes állomásokat be is zárnak, kihasználatlanság miatt. Ezek szép lassan leamortizálódnak, elfelejtődnek…

London a világ második legnagyobb metróhálózatával büszkélkedhet, egy ekkora rendszerben pedig elkerülhetetlen a bezárt állomások létezése. A körülbelül 40 ilyen hely közül a leghíresebb az Aldwych (vagy Strand) megálló, amit 1994-ben, majdnem 90 év működés után zártak le. 1940-ben itt húzta meg magát több londoni, amikor a Luftwaffe bombázni kezdte a várost.

Szintén londoni, bár nem teljesen metró, inkább a mi villamosainkhoz hasonlítható “streetcar” állomás a Kingsway Tramway Subway névre hallgató hely. Ez egyébként összeköttetésben áll Aldwych állomással, egy folyosón lehet átjutni ide.

Bár maga az állomás még működik, a Notting Hill Gate felújításakor “feltártak” egy olyan elfeledett folyosót, ahol közel száz éves moziplakátok díszítik a falakat. A művészi értékektől függetlenül azért elég ijesztően fest a hely…

Nem csak a briteknél találhatunk azonban elhagyatott föld alatti termeket. Párizsban a második világháború alatt zártak le több állomást, egy részük pedig soha nem nyitott meg újra. Az alábbi képek a Saint-Martin, a Victor Hugo és a Porte de Versailles megállókat mutatják.

New York is rendelkezik pár bezárt metrómegállóval, de ezek között akad szemet gyönyörködtető is. A City Hall névre hallgató például a felgyűlt szeméttől eltekintve kifejezetten szép.

Toronto metróhálózata ugyan nem olyan régi, mint az eddig bemutatottak, de azért büszkélkedhet néhány bezárt megállóval. A Lower Bay csak hat hónapig üzemelt, akkor is főleg tesztüzemek miatt, de később filmforgatásokon is használták – például a Don’t Say a Word, vagy a Johnny Mnemonic egy-egy jelenete játszódott itt. Bár ma már elég nehéz megközelíteni a befalazott bejáratok és a biztonsági kamerák miatt, 2007 és 2010 között többször is megnyitották a nagyközönség számára.

Végezetül pedig jöjjön egy igazán hátborzongató hely. Cincinatti nem csak egy pár elhagyatott megállóval rendelkezik, hanem egy teljes használaton kívül helyezett metróvonallal. Ez a négy megállós vonal soha nem fogadott utasokat, manapság pedig csak a huzat fütyül a kísérteties folyosókon.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?