A Hátrahagyottak – Elstartolt a 2. évad

Bevallom, egy évad nyitánya még sosem lepett meg ennyire. A Hátrahagyottak tavaly egy ütős fináléval, és egy folytatásért kiáltó cliffhangerrel ért véget, ennek ellenére a 2. évad nemcsak hogy nem egy helyen, de még csak nem is egy időben indít a Garvey család drámájával. Egészen az őskorig nyúlnak vissza Lindelofék az intro-ban, hogy egy velőig ható, vizuálisan és emocionálisan is letaglózó tíz perccel örvendeztessék meg azokat, akik többre vágynak, mint a mainstream sablonok katonarendbe állítása. Egy terhes nőt látunk a kezdő snitten, aki egy váratlan kőomlás miatt elveszíti társait, gyermekét pedig egymaga kell, hogy a világra hozza, majd gondoskodjon róla a zord, több ezer évvel ezelőtti világban. Meg kell küzdenie az éhínséggel, a hideggel, na meg persze a nem épp veszélytelen faunával, végül utóbbi lesz veszte, egy kígyóharapás miatt, karjában a gyermekével meghal, és ezzel vége is a felvezetésnek. Mit üzen az expozíció? Mi köze van a történethez? A különféle interpretációknak továbbra sem szabnak gátat a készítők, mindenki saját belátása szerint értelmezheti a látottakat, a kígyó/sas szimbolikát mindenesetre látványosan adagolja a mikro-történet, bár jómagam így sem nagyon tudtam kihámozni a látottakat, sem keresztény, sem más vonulaton. A fényképezés viszont a komplex és bonyolult szimbolikán túl gyönyörű, és mikor a látvány-orgia mellett – némi libabőr kíséretében természetesen – felcsendülnek a már jól ismert Max Richter dallamok is, egyből világos lesz: megérkeztünk.

A kezdő közjáték szinte észrevétlenül vezeti át a nézőt a „jelenbe”, és megismerhetjük az új helyszínt, Jardent. Bizony, a Leftovers elköltözött, ez pedig nem véletlen: Jarden városa híres lett arról, hogy senki nem tűnt el azon a bizonyos szeptember 14-én. A különös (pontosabban épp, hogy normális) eset egy pillanat alatt csodának lett elkönyvelve, a helyiek pedig egyáltalán nem voltak restek kihasználni az ebben rejlő üzletet. Pólók, relikviák, különböző ajándékok egész sora várja, hogy a hiszékeny turista elvigye, s ezáltal nőjön a hely bevétele és presztízse. Csípőből hoz éles társadalomkritikát a széria, s ekkor a történetről még nem is tudunk semmit. Hathatós képekben reprezentálják továbbá azt is, hogy hiába a csodába hajló esemény, a városban valami nagyon nincs rendben: egy fiatal lány esküvői ruhában nyír füvet, egy magát messiásnak képzelő férfi a központi toronyban él remeteéletet, a tűzoltó rágyújtja a házat a helyi látnokra, mondván az illető kókler, barátság ide vagy oda.

A hangulatot megalapozó életképek után aztán megismerhetjük az új szereplőket is, nevezetesen a Murphy családot. John, az apa kompetens családfő, gondoskodik családjáról, de minden mozzanatán látszik, hogy valami nem stimmel vele. Az anya, Erika egyelőre nem kapott túl sok időt a kibontakozásra, ahogy Michael, a fiú sem, róla csupán vallási áhítata, valamint karitatív beállítottsága derül ki. Evangeline, a lány egy tipikusan hedonista tini, de neki is jut pár olyan jelenetsor, amely árnyalja ezt a sztereotip képet. Túl sok mindent természetesen nem tudunk meg egy kulcsszereplőről sem, de ez egy első részben nem is várható el, az alapozást elnézve viszont kijelenthetem, hogy az új figurák gond nélkül felnőhetnek a régi brigádhoz, attól pedig nem tartok, hogy az írók nem élnek a lehetőséggel. Történet, mint olyan egyelőre nincs, családi és városi pillanatképek váltják egymást, van némi dráma és nem kevés humor is, de a fősodort minden bizonnyal a rész végén bekövetkező cliffhanger indítja majd be.

Egy valamit viszont mindenképp ki kell emelnem: ez pedig a feszültség, mely oly mértékben van jelen a részben, hogy az egyszeri néző kényelmetlenül fészkelődik még a legderűsebb pillanatokban is. És nem csak helyenként érhető tetten, az egész epizódon permanensen végigvonuló feszültségről van szó, ez pedig egy kifejezetten egyedi élménnyé teszi az Axis Mundi-t. Hiába a nem egyszer burleszkbe hajló jelenetek, a háttérben érződik a városban, és a benne lakó emberekben lakozó furcsaság, a nem egyszer bekövetkező kisebb földrengések, a Murphy házban új otthonra lelő tücsök állandó ciripelése, a sejtelmes zene pedig csak még tovább erősíti ezt az érzést, a kiváló forgatókönyvről és a remek beállításokról, színészi alakításokról már nem is beszélve.

Murphy-ékkel ellentétben a városba költöző Garvey család tagjai, Kevin, Jill, Nora egyáltalán nem viselik magukon az őket ért megpróbáltatások nyomait. Feltűnésük szintén sok potenciált rejt magában, hisz így a második évad egyszerre reboot és közvetlen folytatás, a két család kapcsolata pedig jó alapot nyújt a sorozat védjegyének számító drámázásnak. Ki tudja, talán még a Guilty Remnant is szignifikáns szerephez jut a későbbiekben.

Hogy lett e olyan jó az új évad kezdése, mint tavaly a pilot epizód? Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Az újszerűség miatt természetesen jobban ütött, nagyobb hatást váltott ki a tavalyi start, ez viszont nem jelenti azt, hogy az új etap felvezetése rosszabb lenne, sőt. Rendezés, írás tekintetében legalább olyan jó lett a nyitány, mint bármelyik korábbi rész, az új karakterek és helyszín rengeteg lehetőséget rejt magában, a rejtély – nagyon helyesen – továbbra is a háttérbe szorul majd, a karakterdráma pedig már most remekelt, így később, amikor már kibontották a személyiségeket, még jobban elmélyíthetik majd a konfliktusokat, viszonyokat. Persze a remek kezdés még nem jelent egyet a jó évaddal (lásd: American Horror Story harmadik és negyedik szezon), de a kezdés, (és a teljes első évad) annyira minőségi és egyedi, hogy fel sem merül bennem a hanyatlás lehetősége.