A kanadaiak már a spájzban vannak! – A Próféta, Don Quijote, a Kis Testvér és az Örök optimista.

Michael Moore 1995-ös vígjátékában az amerikai elnök új ellenséget talál országának a hidegháború közepén. Kanadát! A politikai uszításnak eleget téve egy kis csoport önkéntes elindul északra Niagara megye seriffje, Bud Boomer (John Candy) vezetésével, hogy elfoglalják a modern világ mételyét, Kanadát. Kérek néhány percet, hogy kifejtsem, miért inkább a Magyar Honvédségnek kéne elfoglalni az észak-amerikai országot!

Itt van rögtön az 1-es hívószám! Nem tűnik jelentős előnynek, de nem becsüljük le a fontosságát: egyszerűen megjegyezhető és a birtokos országnak páratlan tekintélyt kölcsönöz. Akinek ez nem elég, annak egyéb érveket is tudunk sorakoztatni. A Föld 11. legjobb egy főre jutó GDP-jét (49, 838 $) tudhatnánk magunkénak, az internet által leginkább lefedett társadalmát (83%) olvasztanánk be és 14 Nobel-díjassal bővülne tudományos panteonunk! Jégkorong, juharszirup, űrprogram… még mindig nem elég?

Akkor itt van négy zseniális sci-fi író! Értük már csak megéri. A Próféta, Don Quijote, a Kis Testvér az Örök optimista.

A Próféta

William Gibson a második legjobb, amit egy kanadai sci-fi író után el lehet képzelni: kettős állampolgár. A cyberpunk világának megálmodója Dél-Karolinában született, de „vétkét” sikerült jóvátennie, amikor a Vietnami Háborútól meghasonulva, 1968-ban Vancouverbe költözött és nemsokára felvette a kanadai állampolgárságot is. Talán a jótékony kanadai klíma termékenyítette meg elméjét, amikor 30 éve nekikezdett baljós, „low life high tech” látomásának, a Neurománcnak bepötyögéséhez írógépén. A már meglévő technikai alapokat (internet, végtagbeültetések, elektronikai szerkezetek) jó érzékkel továbbfejlesztve, beillesztette őket egy pusztuló, disztópikus világba, melyet határokon átívelő, hatalom- és pénzéhes a cégek uralnak. Ismerős?
A Neurománc megjelenését nem követte irodalmi-diadalmenet, de mivel a látomásnak sikerült kitapintani a 20. század verőerét, hamar megtalálta a közönségét – 6,5 millió példányt vettek meg belőle világszerte és az író elsőként kapta meg a sci-fi szentháromságát, a Nebula-, a Hugo- és a  Philip K. Dick Díjat! Akárcsak Gibson a cperpunk-billogot, a következő kanadai sem szereti a címkéket, amivel munkásságát illetik, de elismeri, tájékozódási pontoknak megfelelnek: sci-fi, Isten és misztérium.

La Mancha lovagja

Bagi Gábor fotója

Robert Sawyert joggal nevezhetjük a sci-fi irodalom büszke Don Quijotéjének. „Egyet látnunk kell, a sci-fi irodalom sztárjai jobbak, mint bármely más élő író” – nyilatkozta a jogsijában SF-írónak feltüntetett Sawyer. Ugyanakkor szélmalomharcával is tisztában van, gyakran hívja fel a figyelmet arra, hogy a sci-fi a (magas) irodalmi műfaj kirekesztettje – ahogy ő fogalmaz, az, aki itt kezdi, itt is fejezi be. „Van számukra egy plafon, ami az eladásokat illeti, ami azon az egyszerű tényen alapul, hogy a vásárlók 95%-a soha a büdös életben nem megy a sci-fi részlegbe, mert nem tudja elképzelni, hogy ott valami érdekeset kaphat.”
Pedig kaphat! Sawyer a WWW trilógiában szembe megy a gonosz mesterséges intelligencia közhelyével és megalkotta a jóságos AI-t. „A sci-fi lehetőséget kínál a holnapnak, és ha nincs pozitív tervünk a holnapra, akkor a negatív könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat.” A búsképű lovag a filmkészítésbe is belekóstolt, amikor a Flash Forward jogait eladta, hogy abból sorozatot készítsenek. Bár a műsort 22 rész után levették a műsorról, de ha az író nem kesereg, mi sem tegyünk másképp: „Sok élményt, barátot szereztem, még többen megismerték az írásaim és sok pénz kerestem. Kell ennél több?”

A Kis Testvér

„…és a vége mindig az, hogy farokként viselkednek. Ez az eredménye annak, ha milliárd dollárokról van szó, ha valaki, valahol mégis azt sugallja, hogy tégy olyat, amiből rosszul jöhetsz ki, megjelennek a kockázatelemzők és az ügyvédek és azt mondják: ’Nem.  Kötelező seggfejként viselkednek, ha túl sok forog kockán.’ Emiatt történhet meg az, hogy a folytatást folytatás követi, majd egy újabb folytatás és a folytatás adaptációja, kizárva azt, hogy valami vagány, új dolog születhessen” – ezt a véleményét Lucas Films és a Disney egyesülése kapcsán fogalmazta meg harmadik kanadaink, de szabados karakterét is jól rajzolja meg a válasza. Cory Doctorow már Torontóban született, de apja egy azerbajdzsáni menekülttáborban jött világra – így nem csoda, hogy számára nem természetesek azok a jogok, melyek egy átlag kanadai birtokol, Doctorow ezért tűzte zászlajára a szabadság jelszavát. A küzdelem frontját – az általa legveszélyesebb területnek vélt – digitális térben nyitotta meg. 1999-ben, társalapítóként egy szabad felhasználású software-eket gyártó céget hozott létre, majd Londonban az Electronic Frontier Foundation nonprofit szervezet európai koordinátora lett. A cég jogi képviseletet nyújt az egyéneknek és cégeknek, védelmet nyújt a kormányzati, politikai tömeges levelezéstől, támogatja a szabad információáramlást segítő technológiákat, figyeli a személyes adatokkal visszaélő internetes oldalakat. Doctorow saját küzdelmét segítendő új fegyverhez nyúlt a fenti (kiber) veszélyeket elhárítandó: sci-fit írt. Legjelentősebb műveiben (Kis testvér, Homeland) a három SZ (szabadság, számítógép, szerelem) témáját jeleníti meg. Hőse nem szuperhős, még csak nem is felnőtt, egyetlen fegyvere – mint minden gyereknek és fiatalnak – az igazságérzete. No meg a számítógépe – hiszen sárkány ellen sárkányfű… A hős ellensége pedig gyakran arctalan (kormány) vagy váratlan (szülők), kínosan aktuális és életszerű – elég, ha csak a közelmúlt high-tech lehallgatási botrányaira gondolunk, mint például a Snowden-történet.

Az Örök Optimista

Bagi Gábor fotója

Robert Charles Wilson akárcsak Gibson, idegenlégiós Kanadában és még csak franciául sem beszél – de csupán ennyi, ami rosszat el tudunk róla mondani. A írói késztetést személyiségzavarnak tituláló Wilson első irodalmi szárnypróbálgatása szörnyek és asztronauták témakörben született, A Neptun tengereiben címmel – hat évesen írta. „Az idődet arra áldozod, hogy a mesterségedet fejleszd az elkövetett hibák által” – nyilatkozott hitvallásáról Wilson. Hogy nem jár rossz úton azt a Misztériumért kapott Philip K. Dick Díj és a Pörgésért elnyert Hugo Díj bizonyítja. Karaktereit nem a tudomány díszletei, nagy gonddal találja ki őket, de igazán a gonosz karakterek kidolgozását élvezi: „a gonoszok szórakoztatóak, minden rossz beidegződésedet és tisztátalanságod nekik adhatod, melyekkel rendelkezel. Odaadhatod nekik és hagyod, hogy továbbfejlődjenek bennük. Ez olyan, mintha lehántanád a saját lelkiismereted.”  A sci-fi-től, mint műfajtól nem vár semmit, sőt, azt gondolja ez az erénye, hogy semmire sem jó – csak egy kis szórakozás, talán egy kis borzongás és váratlan gondolatok. A gibsoni jövővel szemben másképpen látja az elkövetkezendőt. „A régi sötét, ’csöpögő csapos’ jövő a múlté, a neoncsöves világ már ódivatú. Az apokaliptikus jövő nem tűnik helytállónak. Nem mondom, hogy rózsás lesz a helyzet, de a Mad Max jövő nincs a pakliban” – mondja az örök optimista Wilson.

Bár a negyedik legmagasabb GDP vagy az 1-es hívószám vonzó érv, és az NHL sem lenne rossz, de csak a „Fantasztikus Négyes”-ért, a kanadai sci-fi írók miatt lenne igazán érdemes lerohanni Kanadát. De ne tegyük, hiszen ők már itt, a spájzban vannak – legalábbis a könyvespolcokon!

SzGy