A New Horizons ébresztése

A New Horizons amerikai űrszondát a Pluto, annak holdjai és a Kuiper-öv néhány objektumának vizsgálatára építették. Az űrszondát 2006. január 19-én indították a New Frontiers program első küldetése keretében. Repülése alatt megközelítette a Jupitert és 2015. július 14-én ért el a Plutóhoz, melyről fényképet készített.


A rendszer sikeres felderítése után a még kiválóan működő szondának új feladatot kerestek. Az útját úgy módosították, hogy megközelítse a hivatalosan 2014 MU69 nevezett Kuiper-övben rejtőző égitestet. Egy közönségszavazás után Ultima Thule néven emlegetett égitest 1,6 milliárd kilométerre van a Plútótól. Az űrszondáknál szokás, hogy a hosszú utazás eseménytelen időszakában lekapcsolják. A hibernációnak célja a rendszerek kímélése és az energiatakarékosság. A New Horizons szondát decemberben végén hibernálták. A felélesztés mindig nagy izgalom a földi személyzet körében, hogy a hideg, a kozmikus sugárzás, és a meteorok nem tettek-e kárt a rendszerekben.

Az űrszonda az előre meghatározott utasítás alapján 165 nap után, június negyedikén kapcsolta be a rendszereit. A szonda ekkor már 6 milliárd kilométerre távolodott a földtől, és a bekapcsolást igazoló rádióadás csaknem 6 órán keresztül utazott a földig.

A nyár nagy része a rendszerek ellenőrzésével, és az új parancsok feltöltésével telik el. A kutatók tervei szerint a szükséges pályamódosítások után a szonda 2019. január 1-én repül el az Ultima Thule mellett mindössze 3500 kilométeres távolságra.

(via)

Facebook hozzászólások

You may also like...