A pusztulás szükségszerűsége, avagy exportált hidegháború
1942. december 2-án a Chicagói Egyetem sportpályája alatt néhány tudós megépítette a világ első atomreaktorát és elvégezték a világ első irányított nukleáris láncreakció kísérletét. Ezzel a kísérlettel elkezdődött a Földön az atomkorszak. Ma már hihetetlennek tűnik, de első atomreaktornak még sem sugárzásvédelme, sem hűtőrendszere. A neutronok túlfutása esetén a reaktor a szerkezet tetején álló baltás kutató leállását mindössze egy a szerkezet tetején álló fejszés ember biztosította.
1942. augusztus 6-án felrobbant az első atomba és ezzel megkezdődött az atomfegyverek korszaka. Két évvel később hivatalosan is megkezdődött a hidegháború, a szembeálló két nagyhatalom koalíciói között fennálló konfliktus évtizedekig az atomháború rémével fenyegette az egész emberiséget. Ebben az időszakban a kölcsönösen biztosított megsemmisítés” elve „biztosította” a békét. Lényege, hogy az atomháború mindkét fél teljes pusztulásával járna, emiatt nem lehetne győztes, s így azt nincs is értelme megindítani. A „kölcsönösen biztosított megsemmisítés” eredeti angol neve, a „Mutually Assured Destruction” rövidítése MAD, vagyis angolul őrült. A sors fanyar humora, vagy szándékos emberi ötlet volt-e, ma már nem lehet kideríteni.
Ez valóban az őrület logikája. A doktrína akkor érvényes, ha a szemben álló felek elegendő atomfegyverrel rendelkeznek ahhoz, hogy a másik oldalt elpusztítsák. Egy első atomcsapás esetén az ellenfél képes hasonló vagy még nagyobb pusztítást okozni, és a kölcsönös atomcsapások kölcsönös megsemmisüléséhez vezetnek. Mivel ezzel mindkét fél tisztában van, egyik sem fog első csapást végezni. Nem érdemes hagyományos háborút sem elkezdeni, mert ez nukleáris háborúba csaphat át. A MAD révén igazán őrült, idegbajos, feszültségekkel teli, de stabil béke születik.
Az emberi civilizáció évtizedekig hol közelebb, hol távolabb, de annak a szakadék peremén táncolt, amelyet nukleáris holokausztnak hívnak. Az atomháború nem csak szándékosan, de véletlenül is bekövetkezhetett volna.
A helyzet fontos kérdéseket szült, amelyekre nem tudtunk válaszolni. Egy civilizáció óhatatlanul elérkezik az atomkorszakba? Az atomkorszak szükségszerű velejárója az atombomba és az atomfegyverek korszaka? Egy civilizáció túl tudja lépni, túl tudja élni az atomkorszakot? Véget tud vet ni a MAD–doktrinának? Túlélhető ez az időszak, vagy a civilizációk törvényszerű elbukásának lehet az oka?
A sci-fi irodalom sokat foglalkozott az atomháború lehetőségével. Ennek egyik iránya, hogy „exportáltuk” az atomháborút. A történetekben olyan idegen civilizációk bukkantak fel, amelyeknek nem sikerült túllépniük az atomkorszakon, a civilizáció, a társadalom bukásához, pusztulásához vezetett.
Arkagyij Sztrugackij, Borisz Sztrugackij egyik legjobb regénye a Lakott sziget egy nukleáris holokausztot éppen csak túlélt bolygóra visz el minket. A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója éppolyan időszerű, mint megírásakor.
A 22. században járunk, az emberi civilizáció delelője. Megvalósult a csillagközi utazás csodája, és a galaxis benépesedett. A bolygók élik a maguk önálló életét, az egyetlen ellenőrző szerv a progresszoroké, akik a fejletlenebb kultúrák útját próbálják egyengetni.
Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat. Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom.
Ennél is sokkal direktebb Kir Bulicsov Utolsó háború című regénye. Valamikor a jövőben megvalósul a csillagközi utazás. Egy távoli bolygón atomrobbanásokat észlelnek, és a Szegezsa teherszállító űrhajó Pavlis doktorral a fedélzetén új parancsot kap. Egy idegen fajból származó utasokat kell a fedélzetre venni, é s közös expedícióban felderíteni a katasztrófa következményeit.
A bolygó emberhez hasonló lakói kirobbantották az atomháborút, és elpusztították az életet. A Szegezsa személyzetének fel kell derítenie a bolygót, meg kell tudnia, hogy mi történt, és megmenteni a katasztrófa áldozatait. De érdemes-e új életre kelteni egy olyan civilizációt, ami öngyilkos lett? Sikerülhet-e megszabadulni a régi előítéletektől és indulatoktól? S legfőképpen van-e joga az emberiségnek Istent játszani?
Mindkét regény egy-egy atomháború következményeit mutatja be, de a problémát kivetítve, külső szemlélőnek beállítva minket. Miközben minden egyes mondat elolvasása után tisztában vagyunk azzal, hogy a történetek valójában a Földről szólnak. Egy olyan alternatív jövőt mutat be, amelyben már túlléptünk az atomkor MAD korszakán, és egyfajta felsőbbséggel tekintünk re az elbukott civilizációkra. Miközben tudjuk, hogy ezen az emberiség még nincs túl, a veszély napjainkban is valós.
