A Szovjetunió titkos városai

Nadav Kander Kazahsztán sztyeppéire utazott négy évvel ezelőtt, hogy meglátogassa a szovjet nukleáris tesztek helyszínét, az ún. tiltott városokat, melyek mindaddig rejtve maradtak, míg a Google Earth fel nem fedte őket.

A fotográfus elsőként Kurcsatov várost ejtette útba – mely az első szovjet nukleáris bomba megszerkesztőjéről kapta nevét. A város határában egy őr fogadta Kandert, aki egy helyi kontakt segítségével végül bebocsátást nyert – a város egyetlen vendégházába szállásolták el, hamarosan megkezdhette a fotózást. A titokzatos és hátborzongatóan gyönyörű képek, melyeket készített, számos kérdést ébresztenek azokban, akik megnézik őket: titok, átláthatóság és az egyetemes vonzódás a romokhoz.

„Szeretek olyan dolgokat fotózni, melyekben nehéz felfedezni azt, hogy mi bennük a lenyűgöző” – mondta Kander. „Ez valami olyasféle, amit újra és újra megteszek, mert feltölt. Ezek a képek kihívás elé állítják a nézőt, mert fel kell fedezni, hogy mi bennük a csodálatos.” Ez a témája a londoni székhelyű Kandernek, aki már bizonyított ’Hosszú Folyó’ nevű, díjnyertes fotósorozatával, mellyel a Jangce folyót mutatta be. A tiltott városok sorozatot, ahogy ő hívja, a ’Por’-t, meg lehet tekinteni a londoni Flowers Galériában és egy iPhone applikációval. Képei össze lesznek gyűjtve egy könyvben, melyet novemberben adnak ki.

A Szemipalatinszk Teszt Helyszín, vagy ahogy ismertebb, ’A sokszög’ egy a Kurcsartovon kívül eső terület. Több mint 450 tesztet végeztek itt 1949 és 1989 között, mindegyiket a városhoz közel. Kevés, a lakosságot vagy a teszteket érintő információról lehetett hallani, egészed addig, míg meg nem nyitották a területet, 1991-ben. 1996 és 2012 között egy orosz, kazah és amerikai tudósokból álló tudóscsoport közösen dolgozott azon, hogy megtisztítsák a területet a maradék plutónimtól. Mégis, Kander sugárzásmérőt viselt a képek készítése alatt, biztos, ami biztos alapon.

Kander nem akar a hely történelemről vagy azokról beszélni, akik ott élnek. „Nem vagyok dokumentarista fotós” – mondta. – Mindegyik kép azzá válik, de nem ez a célom. Ez az emberiség sötét oldala, ami mindenkiben ott lakik.”

Kander fotóin az építmények, egyhangú füves területen, a baljós ég alatt állnak, mintha csak ősi épületek lennének. Kevés dolog adja vissza a Szibéria határán található pusztaság hangulatát. „Ide száműzte a cár Dosztojevszkijt – mondta Kander.– Ez a semmi közepe.” Ez az Isten háta mögötti hely ismeretlen volt a kívülállók számára, egészen addig, amíg Google Earth a legapróbb fűszálig fel nem térképezett minden területet.
Ahogyan a terület maga, úgy a kép is mentes bármilyen emberi jelenléttől. „Ez rém egyszerű, nem sokan járnak errefelé. Ami eleinte nem könnyítette meg a munkám, de rájöttem, hogy a pusztulás mutatja legjobban az emberiség természetét. Ez az emberiség portréja – a romok elkerülik az emberek figyelmét.” Úgy gondolja, hogy a romok bőséges anyagot szolgáltatnak ahhoz, hogy megértsük, hogyan történtek a dolgok hosszú évekkel ezelőtt. „Ez bizonyítja hallhatatlanságunkat – mondja Kander. – Vonz minket a hanyatlás, a pusztulás, mert megmutatja számunkra a halált és az utána következőket, amit nem láthatunk.”
Kander kétszer utazott a térségbe, hogy képeket készítsen, de nem tervez újabbat. „Kisebb bajba kerültem. Ott tartottak és kérdéseket tettek fel, nem értették, hogy miért fényképezem azokat a furcsa dolgokat. Nem szeretnék visszamenni és esélyt adni annak, hogy valami rosszra forduljon.”