A Teszlek Süveg és az Affinitások
Egy kis szociodinamikával kezdődik az a sajátos „tudományos” folyamat, amely a pszichédet, génállományodat és más jellemvonásaidat méri és kategorizálja. Ha szerencsés vagy, bejutsz a 22 fő kategória egyikébe, az Affinitásokba. Egy kis kedvcsináló Robert Charles Wilson Affinitások című művéhez:
Egy ilyen csoportba tartozni csodás dolog. Az Affinitások osztoznak szemléletmódjukban, nézőpontjaikban, és közvetlen kapcsolatban állnak egymással. Mindemögött az Ineralia áll, az uralja az Affinitás-csoportokat. Az emberi faj legrégibb problémája az együttműködés: együtt dolgozni, hogy többre jussunk, mint amire képesek lennénk egyedül. Ők viszont szó szerint emberfelettiek: sokkal többet tudnak tenni, mint amire az emberek egymagukban képesek; kevesebb vitával, zsivajjal és félreértéssel, mint bármely közösség az emberi történelem során.
Központi személyünk Adam Fisk, aki basáskodó, erőszakos apja mellől az első adandó alkalommal eltűnik New York állambeli kis szülővárosából. Egy torontói művésziskolába kerül, és nagymamája honorálásából éldegél.
A nagymama viszont váratlanul meghal, és vele együtt az anyagi támogatás is. Adamnak döntenie kell: visszamegy az apjához, abba a kegyetlen világba, amit maga mögött hagyott, vagy talál valami más lehetőséget, aminek segítségével a városban maradhat és új életet kezdhet. Összekapargatja a pénzt egy affinitás tesztre, és elmegy a helyi InterAlia irodába.
Szóval így kerül be Adam a legnagyobb csoportba, a Tau-ba. Az InterAlia, mondhatni, egy kicsit úgy funkcionál, akár csak a Teszlek Süveg. Ezen a hasonlaton továbbhaladva pedig, az Affinitások az egyes roxforti házak. A tagok a kezdetektől fogva mélyen kitartóak egymással szemben. Az Affinitások doktorai, tanácsadói hihetetlen hatékonysággal képesek együttműködni társaikkal, a főnökök és az alkalmazottak pedig könnyen megtalálják hogyan is boldoguljanak közösen.
Az affinitástagság egyfajta identitást jelent, amely viszont teljesen attól függ, hogy ez az óriási, idétlen vállalat mennyire látja valakiben a pénzpotenciált. Ez pedig elfogadhatatlan. Ahogy az Affinitások növekednek a gazdaság, a befolyásosság terén, az InterAlia egyre inkább célkeresztbe kerül, és ő maga is egyre csak növekszik.
A spoilermentesség kedvéért viszont nézzük inkább azt, hogy Wilson hogyan építi fel történetét.
Az internet felkapottságának egyik titka, hogy olyan embereket találhatunk és szocializálódhatunk velük, akik ugyanolyan furcsák, mint mi magunk vagyunk. Van abban valami kellemes élvezet, ha rokonszelleműekkel kerülünk egy közösségbe. Az internet segítségével pedig rendkívül egyszerű olyanokat találni, akiket ugyanazok a dolgok érdekelnek, mint minket, ugyanazt akarják, mint mi.
Wilson története ezt ragadja meg egy igen mély szinten – a maga szédítő optimizmusával és a hatalom izgalmával. Leírja annak a krónikáját is, hogy ezek a közösségek miképp küzdenek azokban az intézményekben, amely kontrolálja őket. Mérlegeli ezt a küzdelmet és beszél arról is, hogy a nemzeti kormányok és a megavállalatok hogyan kezelik ezeket az új, erőteljes, nem állami szereplőket.
Aztán, amikor már azt hiszed, tudod, hova akar kilyukadni az író, hirtelen hoz egy váratlan csavart…
Az Affinitások egy többpólusú jövőt helyez elénk, ahol konfliktusok persze minden szinten akadnak, hiszen a technológia mélyreható hangsúlyt fektet a társadalmi státusra. A kérdésekre pedig sosincsenek egyszerű válaszok.
Mint ahogy az Wilsonra jellemző, egy elképesztő, kalandos történetet kapunk. Egy olyan regényt, amely baljósan jósolja meg a jövőt.