A tiltott álmok városa – felismerhetjük benne saját korunk társadalmi betegségeit
Hirtelen döbbenetesen aktuális lett ez a regény.
Azt szokták mondani: az irodalom segít megérteni az életet, illetve korunk eseményeit. Ez talán most fordítva is igaz: a jelenlegi helyzet segít megérteni ezt a történetet. Több párhuzamot is látok köztük, noha a legtöbb dolog szerencsére még csak csírájában van meg a mi hétköznapjainkban.
Mi is regényünk alaphelyzete?
Adva van egy miénkhez hasonló világ, csak egy kicsit kiélezve, ami a politikai rendszert, a munkahelyi körülményeket, az állandó megfigyelést vagy a környezetvédelmet illeti.
A törvényfelolvasó és a katonák képviselik a Tanácsnak, a toronybeli nyolc álarcos alaknak az akaratát. A sziget vezetői egyszer sem szólalnak meg, a hűségeskü szövegéből (30.o.) annyit tudunk meg róluk, hogy: “… saját kezükkel építették fel a Tornyot, és a csúcsából nézik a várost… elűzték a betegséget a szigetről, és örökre megtisztították az álmainkat.” A regény végén kiderül, hogy csupán kőszobrok (= bábuk). De akkor ki áll mögöttük? Ki uralkodik tulajdonképpen? Miért volt szükség ezekre a szobrokra? Úgy látszik, hogy valakinek az az érdeke, hogy ne derüljön ki az igazság. Valaki még mindig fél az Álomlátók erejétől, amivel képesek változtatni a jelenen. A Fonó így mesél Elianának a sziget múltjáról:
„Csak néhányan voltak birtokában ennek az erőnek, és ezért féltek tőle olyan sokan.“ – 258.o.
„… a háború időszakává változik a béke időszaka, mivel nyugtalanít néhány embert, hogy olyan dolgokat tesznek az Álomlátók, amikhez ők maguk nem értenek.“ – 260.o.
A másik nagy kérdés a tetoválás, mely egy betegség ellen kell hogy védjen (az ellen, hogy álmodjanak, önállóan gondolkodjanak a szigetlakók). Mint egy védőoltás. Napjaink betegsége a koronavírusjárvány. De akár más “betegségre” is gondolhatnánk, pl. a sok előítéletre. Mi is nap mint nap méregetjük egymást: be akar csapni/meg akar fertőzni vajon ez a személy? Ki és mit akar velünk elhitetni? Talán minket is manipulálnak? Merre akarunk menni? Hogy akarunk élni? Mit akarunk egyáltalán? Kinek az érdeke ez a betegség? És a többi “betegség“? Kinek származik belőle haszna?
A regényben félnek az emberek, bizalmatlanok, és gyanakodva fürkészik egymást. Kötelességük az álomlátókat feljelenteni. Rettegésük, hogy maguk is ilyen sorsra juthatnak (hiszen bárkivel megeshet, hogy a tetoválás ellenére is álmodik), a megbélyegzettek iránti gyűlöletté fajul. Azok az állítólagos bűnbakok.
A tetoválás révén mindenkit rögtön lehet azonosítani (életkor, foglalkozás), az emberek nem mozoghatnak szabadon. A kereskedőkön kívül senki sem hagyhatja el a szigetet (talán azért, nehogy olyasmit tudjon meg, amit nem lenne szabad).
Az emberek konformálódtak, uniformizálódtak: egy foglalkozáson belül mindenki ugyanazt a munkafolyamatot végzi (pl. ugyanazt szövik emberemlékezet óta), egyféle ruhában jár, stb. Nincs lehetőség az önkifejezésre, nem nevetnek nyilvános helyen, állandó megfigyelés alatt állnak az emberek (mindenhol katonák).
A sziget benépesedésének mítosza egybefonódik a jelen eseményeivel. A sziget őslakói, a hálók népe gondolatok révén kommunikált egymással, és most utolsó leszármazottjuk, a Fonó arra figyelmezteti Elianát, hogy veszély leselkedik a szigetlakókra, de ez a veszély egészen más, mint amit a politikai vezetők el akarnak velük hitetni. Nagyszerű választásnak tartom, hogy ezek a mitikus lények pókok (noha ez a szó egyszer sem fordul elő a könyvben, az írónő gondosan kerüli a használatát, mint valami tabut), mert minden olyan szövevényes ebben a regényben, s csak nehezen lehet elképzelni. Irreális.
„Ha jól megnézed a szigetet, komolyan azt hiszed, hogy a valóságot látod?“ – kérdezi a Fonó Elianától (90. o.).
Elégetik a kódexeket, hogy senki se tudjon utánanézni, mi is történt korábban, ne tudjon rájönni az összefüggésekre. Az írnokokon kívül egyébként sem tud senki olvasni.
A regény szereplői nem értik, hogy mi történik körülöttük, de csak kevesen mernek rákérdezni: ki áll mindez mögött? Mit akarnak velünk? Mi lesz velünk?
Az írónő nem ad választ a felmerülő kérdésekre, nem is akar. Talán nemcsak egy válasz létezik, hanem több, és ez a sok gondolat együtt adja majd a keresett választ. (Némelyik verset többször is el kell olvasnunk ahhoz, hogy megértsük. Most sem árt.) A Mindenség Hálója egy fantasztikus, találó kép, szálai néha minket is megérintenek.
írta: Varjasi Csilla a könyv fordítója
