A végtelenség sebességváltója

Daniel de Bruin megépítette az Univerzum sebességváltóját. Ez jó cím is lehetne, de a férfi komolyan gondolta, bár kicsit másképpen. Elkészítette minden idők legőrültebb fogaskerék áttétel rendszerét.

 

Hogy miért is készítette el? Nos, elég frappáns érvet mondott: „Ma 14:52-kor pontosan 1 milliárd másodperces leszek.”  Ebből két dolog látszik: 1, valamivel több, mint 31, éves, és 2, nem teljesen normális. Természetesen szigorúan jó értelemben.

Elhatározta, hogy ennek jeles pillanatnak alkalmából elkészíti a Googol-gépet.  A googol, hivatalos nevén tíz szexdecilliárd, a 10¹⁰⁰ szám neve, ami az 1-es számjegyből és az azt követő száz darab 0-ból áll. A matematikában a googolnak nincs különösebb jelentősége és nincs lényegesebb felhasználási módja sem, csak bemutatja a különbséget a végtelen és egy elképzelhetetlenül nagy szám között. A lényeg, hogy a googol nagyobb, mint az ismert univerzum részecskéinek száma, ami becslések szerint 1072 és 1087 közé eshet.

A végtelenség sebességváltója 100 darab egymás mögött 1:10 arányú áttétel, vagyis sz első kerék 10-et forog, mire a második csak egyet, és így tovább. Vagyis ahhoz, hogy a legutolsó kerék egyet forogjon, ahhoz a legelső keréknek 10100-on fordulatot kell végezni. Vagyis 1 googolszor fordul meg a tengelyén.

Sajnos a gép elég lassan működik, ezért nincs időnk kivárnia a teljes folyamatot. Arról nem is beszélve, hogy a gép működéséhez több energiára lenne szükség, mint amennyi az univerzumban összesen fellehető.

Facebook hozzászólások

You may also like...