Afrika a tömeges kihalás szélén

A veszélyben lévő, kihalás szélén álló növényekkel kapcsolatban általában Európáról, az esőerdőkről és Amazóniáról olvashatunk. Pedig ez a veszély Afrikában is jelentős, a trópusi növények egyharmada a kihalás szélén áll.

A veszély országokat, és egész régiókat fenyeget. A kipusztulás legjobban Nyugat-Afrikát, Kongói Demokratikus Köztársaságot, Etiópiát, Tanzánia egyes részeit sújtja. Itt a helyzet olyan súlyos, hogy a térségek növényeik több mint 40 százalékát veszíthetik el. A probléma a teljes növényvilágot érinti, a veszélyeztetett fajok között ugyanúgy vannak fák, mint cserjék, gyógynövények és liánok. A biodiverzitás számtalan előnnyel jár, és hosszú távon hasznot hoz az embereknek. Ennek elvesztése veszélybe sodorja a jövőnket.

A trópusi Afrikában a legnagyobb a faji diverzitás, ezért a faji sokszínűség csökkenése ezen a területen különösen nagy gond. Itt évtizedek óta jelentős társadalmi és politikai változások zajlanak. Ráadásul itt a következő évtizedekben nagy lakosságnövekedésre lehet számítani.

A veszélyeztetett fajok vörös listáját a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) tartja nyilván hivatalosan. Eddig az emlősök zömének, a madarak kétharmadának kockázatát értékelték, de a növények esetében csupán 8 százalékos a felmérés.  A kutatás hasonló, de gyorsabb módszerrel több mint 20 ezer növényfaj kihalási kockázatát mérte fel. Megállapításaik szerint a vizsgált fajok 33 százalékát veszélyezteti a kihalás, egy másik harmaduk pedig a közeli jövőben kerülhet a kihalás szélére.  A fajok főként az emberi tevékenység, köztük az erdőirtás, a földhasználat megváltozása, a népességnövekedés, a gazdasági fejlődés és a klímaváltozás miatt vannak veszélyben.

Facebook hozzászólások

You may also like...