Aquaman kritika: Ilyen az, amikor az Avatar és a Sons of Anarchy találkozik
Jason Momoa nem az a tipikus szuperhős alkat, elég ha arra gondolunk, hogy a Trónok harca marcona dothrakiját, Khal Drogót is milyen természetesen adta elő a színész. A 39 éves híresség feltűnt a Csillagkapu: Atlantiszban és a The Red Road című sorozatban is, így sokféle stílusban kipróbálhatta magát. Éppen az Aquaman lehet az a film, amely végképp világsztárrá teszi Momoát, hiszen a produkció az Avatar látványvilágát hozza össze a Sons of Anarchyra jellemző keménymotoros életérzéssel. Az Aquaman színes, optimista film, rendkívül jól összerakott üldözéses és akciójelenetekkel, ugyanakkor a történet legemlékezetesebb részei még mindig azok, amikor a DC el mer vonatkoztatni a Marveltől.
A Warner és a DC végre belátta, hogy hiába hoznak a mozivásznakra borongós és darkos filmeket, mint a Batman v Superman és a Justice League, muszáj a karaktereiket megkedvelhetővé tenniük. Ezt az Aquaman jól megvalósítja, habár Jason Momoa tényleg csak morog és lazán veszi az egészet. Ritkán jut eszébe az embernek az, hogy például Nicole Kidman kapcsán egy brutál jó verekedést emlegessen, de a nagy öregek, úgy mint Dolph Lundgren és Willem Dafoe is jól hozzátették a magukét. Még Amber Heard Merája is fejlődőképes volt, habár vele kapcsolatban a legtöbben a kihívó szerelését és azt emlegették, hogy kiköpött Ariel.
A színészekkel tehát nem voltak gondok, bár a DC mindig is jól tudott castingolni. (Kivéve a Jared Leto-féle Jokert mondjuk.) Ami az Aquamant kiemelte a mostani kínálatból, az a csodálatosan megvalósított Atlantis volt, jó volt nézni a víz alatti világot. Látszott, hogy a rendező James Wan apait-anyait odatett, hogy tátva maradjon a nézők szája. Ügyesen rávilágított a film a felszíni emberek és a víz alattiak közötti különbségekre és szerencsére még az se lett szájbarágós, ahogy Arthurt egyfajta híddá nevezték ki a két társadalom közt. Ebben a filmben is voltak szörnyetegek, a DC egyszerűen ezt a vonalat nem tudja elengedni, de egy vizuálisan elképesztő merülés/menekülés miatt nem bántjuk miatta az Aquamant. Ezúttal ennek a motívumnak is megvolt a helye.
Míg azonban a Wonder Womanben és a Justice League-ben is gyászosak voltak a főellenségek, itt a bosszútól fűtött Black Manta és Orm is jól illeszkedtek a történetbe. Vicces kikacsintás volt az, hogy Orm úgy nézett ki, mint Aquaman a legtöbb képregényben, így Wanék arra is célozhattak ezzel a filmmel, hogy ideje a DC-nek szakítania a begyöpösödött múltjával. Valóban lecsengtek már azok az idők, amikor még vicces volt, hogy Aquaman beszélni tud a halakkal. Jason Momoa rock ‘n’ rollos karizmájának köszönhetően az egyik legbénább szuperhősből sikerült elfogadható karaktert faragni 2018-ban és ez nem kis dolog. Ráadásul ezúttal a flashback jelenetek is elviselhetőek és ami ennél is fontosabb, jól elhelyezettek lettek a sztoriban.
Amerikában csak december 21-én mutatkozik be az Aquaman, de világszerte elég jól muzsikál a pénztáraknál, annak ellenére, hogy a kritikusok megszokott módon lehúzzák az év egyik utolsó blockbusterét. Valószínűleg azonban ahogy a Venomnak is sikerült a meglepetés és a Sony bekérte a folytatást, úgy az Aquaman is összehozhat valami hasonlót. Abszolút élvezhető kalandot írtak ugyanis Arthurék köré. A filmnek abszolút nincs könnyű helyzete a pénztáraknál, hiszen az új Pókember animációs filmmel és a Bumblebee-vel is meg kell birkóznia.
Az Aquaman helyenként olyan minőségi üldözős és verekedős jeleneteket tartalmaz egyébként, hogy még a Daredevil alkotói is beülhetnének jegyzetelni a filmre. Ami miatt nem éri el a 8-as pontszámot a film, az amiatt van, hogy helyenként túl sok a kitartott jelenet, amit simán kivághattak volna. Így viszont kínos másodperceket és túlzott giccset hoznak a filmvásznakra.
Értékelés: 7.5/10
