Asimov kisördöge a vállunkon – Azazel

by R15 · 2014-12-09

Az Azazel című könyv nem azt nyújtja, amit a címe alapján várnánk: nem így képzeljük el Asimov mester és Azazel ördög találkozását. Persze csalódásról szó sem lehet!

,,Egy kopasz, idős sci-fi író állítása szerint mágiának tűnhet minden olyan technológia, mely elég fejlett ahhoz, hogy jobb legyen a megszokottnál.”

(A győztes)

Egy kis mitológia…

Azazel, vagy más néven: Azael eredetéről vajmi keveset tudunk; talán egy pogány isten lehetett. A róla szóló első írásos források kanonizált és apokrif iratok voltak. Mózes III. könyve (16:7-10) a következőket írja róla: ,,Azt a bakot pedig, a melyre az Azázelért való sors esett, állassa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, és hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába.” Vagyis két bakot kellett áldoznia Áronnak: az egyiket az Úrnak, a másikat Azazelnek. Ezt hívták bűnbaknak.

Azazel leginkább ismert ábrázolása kecskebak alakú démonként (forrás: Collin de Plancy’s Dictionnaire Infernal, Párizs,1825).

Azazel neve a kanonizált Bibliában egyedül itt fordul elő, viszont apokrif iratokban is olvashatunk róla. Például Henoch könyve szerint, (Noé idejében) Azazel egy volt a földi életet Felvigyázó angyalok közül. Társaival szerelembe estek az Embernek lányaival, és velük bűnös viszonyba lépve életet adtak egy kegyetlenkedő és vérszomjas óriás fajnak, a Nephilim-nek. (Miattuk lett az Özönvíz). Henoch könyve Azazelt még azért is teszi felelőssé, mert megtanította az embereket a háború művészetére, valamint hogy hogyan tegyék csinosabbá magukat különböző festék használatával. Azazel tettéért kiűzetik a mennyből, Isten pedig megparancsolja Rafael arkangyalnak, hogy kötözze meg a bukott Felvigyázó kezeit és lábait, majd vesse egy sötét verembe a sivatag mélyén, és tegyen rá köveket és sziklákat, hogy mindörökké ott bűnhődjön.

Az Ábrahám Apokalipszise című apokrif könyvben viszont Azazel egy tisztátalan madár képében jelenik meg, hogy megzavarja Ábrahám Istennek tett áldozatát.

Azazelt még kapcsolatba szokás hozni az arab és iszlám mitológia ördögével (Iblis-sel, vagy Shaytan-nal.), aki megmutatta az embereknek a fegyver és a smink használatát.

Asimov Azazele

Asimov Azazele azonban egészen más. Alig két centiméter magas és tűzvörös. Lehet, nem is démon, hanem földönkívüli. Folyton morcos és makacskodó, ám a főhősnek, George-nak végül mindig sikerül meggyőznie, hogy segítsen és avatkozzon bele a férfi ismerőseinek az életébe, ám ezek többnyire katasztrofális eredménnyel zárulnak. Ugyanis Azazel a varázserejével bármely halandó ember életét képes pokollá tenni… persze minden alkalommal csakis a legjobb szándék vezérli.

George Bitternut, a bogaras nyelvész, elmondása szerint teljesen véletlenül akadt rá az ősi szövegre, amellyel megidézheti ezt a fantasztikus erőknek parancsoló, aprócska démont. Azonban Azazel nem tud, vagy nem hajlandó bármi olyat tenni, amiből George-nak személyes haszna származna. Kizárólag a férfi ismerősein segít… persze sajnos nem úgy, ahogy azt ők várnák. Azazel kívánságokat teljesít, például a másik nem meghódítása, barátok szerzése, repülés, íróvá válás, ügyetlenségből való kigyógyulás, összességében mind-mind csupa olyan dolog, ami után egy hétköznapi ember vágyakozik.

A történetek szerkezetük szerint a következőképp épülnek fel: egy meg nem nevezett író (akit Asimov saját magával azonosít) és annak puhány, naplopó barátja, George Bitternut összefutnak és beülnek valahova, mondjuk vacsorázni, ahol George elmeséli, hogyan is idézte meg Azazelt, majd közös kalandjaikról kezd el mesélni. Ami nagyon különleges volt, hogy a (valós személyű) narrátorunk minden egyes beszélgetés alkalmával kigúnyoltatik a (fiktív) mesemondó, George által. Mintha Asimov egy görbe tükröt tartana saját maga elé, hogy hogyan is látja saját magát.

George-ról tudni kell, hogy életének legnagyobb dobásai éppen ezek az ingyen ebédek, fuvarok stb., mivel Azazelnek ugyebár tilos az ő vágyait teljesítenie. Kizárólag George barátainak kívánságait tudja valóra váltani, ám siker sosem teljes: valami folyton balul üt ki. (Érdekesség: Lester del Rey 1954-es ’No Strings Attached’ című írása is pont ezen a témán alapszik, csak ott egy dzsinn lesz a főhős, Henry Aimsworth segítőtársa.)

Asimov az Azazel gyűjtemény legtöbb novelláját már 1988 előtt publikálta. Ahogy már a Bevezetőjében is megírta, az első Azazel története, a ’Getting Even’ már 1980-ban megjelent és szintén ez volt az első a ’Union Club Mystery’ kötet írásai közül. Furcsamód éppen ez a fent említett novella maradt ki mind az előbb említett kötetből, mind az Azazel gyűjteményből, mivel az sehogyan sem passzolt a későbbi történetekhez. Egyetlen antológiában azért mégis csak szerepelt: Tales From the Spaceport Bar (1987).

Asimov használati utasítást is ad a felvezetőben: ezek a novellák ,,nem asimoviak”, csak humoros, szatirikus hangvételűek. A stílusuk néha túlírt, de ez szándékos. Ha az olvasó P. G. Wodehouse hatását véli érezni a szövegen, az nem a véletlen műve. Asimov Wodehouse golf történeteinek alapszerkezetét veszi alapul és használja fel (akárcsak a Union Club Mysteries-nél), nem beszélve a szereplőknél észlehető furcsa, beszédes névhasználatról (Sophocles, Isthar, Mordecai).

Tehát senki ne vegye a kezébe ezt a könyvet, aki ’alapítványi’ magasságokra számít, mert csak bosszús lesz tőle, írja Asimov. Én viszont azt mondom, kár lenne kihagyni. Valahogy az Örkény Egypercesekhez tudnám hasonlítani: rövid lélegzetű, vidám történetek, melyeket az ember akkor olvas, mikor feltöltődni és pihenni szeretne egy hosszú, fárasztó nap után.

Bósa Diána