Az élhetőbb városokért önjáró taxikat

A Michigani Egyetem szakembereinek tanulmány szerint elektromos önjáró taxiflotta használatával a hagyományos gépkocsikéhoz képest akár 87 százalékkal csökkenthető lenne a városokban az üvegházhatású gázok kibocsátása.

A világon már több országban engedélyezték az önjáró taxik használatát, például Tokióban, Pittsburghben, Szingapúrban már utasokkal tesztelik a járműveket. A japán fővárosban már A 2020-as olimpiára gyakorolnak, az önjáró taxik, amelyek a tervek szerint a sportrendezvény ideje alatt fognak üzemelni. A taxi sikere akkora, hogy a helyiek gyakorlatilag sorban állnak, hogy mehessenek pár kilométert.

A Ford és az egyetem kutatóinak kimutatása alapján az elektromos önjáró taxiflotta bevezetése 60 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a jelenleg magántulajdonban lévő, ember vezette gépkocsikkal szemben. A taxiflotta önjáró természetéből adódóan azonban akár 87 százalékos is lehet a csökkenés.

A kutatásukban a texasi Austin városának forgalmát szimulálták. Egy akkora elektromos önjáró gépkocsiflotta használatát elemezték, amely kiszolgálná a jelenlegi utazási kereslet 10 százalékát a következő harminc évben. A számításaik szerint az utasoknak 10 percet kellene várakozniuk egy-egy  autóra.  A tesztelés során kilenc különböző forgatókönyvet hasonlítottak össze.

Az autonóm gépkocsiflottával olyan előnyre teszünk szert az üvegházhatású gázok kibocsátását illetően, amely egy hagyományos taxiflottával egyszerűen képtelenség lenne. Ráadásul az önjáró flotta olyan lehetőségei, mint a gépkocsik egyenletesebb gyorsulása, a gépkocsik közötti kommunikáció és az infrastruktúra ez az előny csak tovább növelik. Egy önjáró taxiflotta a fenntarthatóság területén is javulásokat hozhat.  Ha nagyobb a gépkocsik kihasználtsága, többen utaznak általa, a flotta nagyságát csökkenteni lehet, csakúgy, mint a parkolási terheket és a flottát rendszeresen meg lehet újítani újabb hatékony technológiákat alkalmazva.

Facebook hozzászólások

You may also like...