Beginning of a beautiful friendship: Sawyer és a tech-noir
Még idén várható a híres és elismert kanadai SF szerző, Robert J. Sawyer különleges regénye, a Halál a vörös bolygón. Az új könyvben mindaz megtalálható, amiért szeretjük Sawyert: intelligens történetvezetés, remek ötletek és nagyon is eredeti, emberi karakterek, akikre biztosan fogunk emlékezni. A Halál a vörös bolygónban ráadásul Sawyert új oldaláról is megismerhetjük: hogyan képes különböző zsánerek megidézésére és vegyítésére.
Sawyer 22. regénye a távoli jövőben játszódik egy marsi kupolavárosban, New Klondike-ban. A várost olyan emberek népesítik be, akik szerencsét próbálni jöttek a vörös bolygóra; ugyanis ritka és különleges lények sokat érő fosszíliáit lelni itt. Ilyen szerencsevadászokkal együtt érkezik Alex Lomax is, csak társaitól teljesen eltérő céllal: ő bűnesetekre vadászik. Amilyen ügyet csak tud, elvállal, azonban egy nem mindennapi esettel kerül szembe, mikor belép egy igazán gyönyörű hölgy, Cassandra Wilkins az irodájába. A detektívnek Mrs. Wilkins elveszett férjét kell megtalálnia. Ez egyszerű feladatnak is bizonyul, ameddig Lomax nem ás az ügy mélyére.
Akik ismerik Sawyer munkásságát, azoknak ismerős lehet a történet, hisz a Halál a vörös bolygón egyik kisregényből, az Identity Theftből (2008) nőtte ki magát önálló regénnyé. A kezdeti cselekmény nem különbözik a könyv változattól, azonban további 37 fejezettel lesz igazán teljes Lomax kalandja. Az író bevallása szerint az írás során az volt a legnehezebb, hogy egy 5-6 éve nem használt stílushoz kellett visszatérnie, egy a film noir-okat idéző hangot kellett megütnie. Ennek eléréséhez a noirok úgy nevezett irodalmi gyökereihez, Dashiell Hammetthez (A máltai sólyom) vagy Raymond Chandlerhez (Hosszú álom) fordult. Könyveikben ők teremtettétek meg a keménykrimi számos sztereotípiáját. A magányos detektív, a nagyon is rejtélyes bűnügy, és az erőszak és a szexualitás megjelenítése. Azonban Sawyer szerint ma már sokkal több kell egy jó detektívtörténethez:
Egyre nehezebb mai környezetben játszódó, hagyományos detektívtörténetet elbeszélni. Mindenki ismeri a CSI-féle nyomozásokat. Szinte lehetetlen a gyilkos számára, hogy ne hagyjon ujjlenyomatot vagy DNS-t maga után. És mind a nyilvános, mind a privát szférát kamerák figyelik meg. Így szinte nem is marad elég tér – a Földön legalábbis – egy detektívregény számára.
Szóval a mi világunk nem megfelelő egy jól működő krimihez, így jobb, ha egy másik korba helyezzük a cselekményt, ami lehet akár a múlt (például a Melchior-sorozat) vagy a jövő. Ezért engedi be Sawyer az SF világát a detektívregénybe: a szinte törvények nélkül működő, telepesekből álló marsi társadalom tökéletes helyszín bármilyen bűncselekményre. Sawyer azonban ennyivel nem elégszik meg. A környezet még futurisztikusabb és sci-fisebb lesz a transzfereknek köszönhetően. Ezek olyan android testek, amikbe bárki (főleg ha az a bárki rendelkezik kellő mennyiségű pénzzel) beletöltheti saját tudatát. Egy ilyen testnek rengeteg előnye van: az illető visszanyerheti régi, fiatalkori erejét, sebezhetetlenségre és halhatatlanságra tehet szert, és nem hagy maga után semmilyen nyomot, se DNS-t, se ujjlenyomatot. A legnagyobb előnye pedig az, hogy a testben tartózkodó személy kiléte teljesen rejtve marad a külvilág számára. Egy ilyen android testtel nagyon is vissza lehet élni és egy nyomozó dolgát is igencsak megnehezíti.
A Sawyeréhez hasonló történeteket futurista detektív noirnak, science fiction noir-nak, vagy röviden tech-noirnak nevezik, mivel két zsáner, a sci-fi és a krimi (pontosabban a film noir, azaz hollywoodi bűnügyi történet) jegyeit ötvözi. Amit Sawyer csinált az Identity Theftnél és a Halál a vörös bolygónál is, természetesen nem új az SF történetében. A nagy mesterek közül is többen is eljátszadoznak a két zsánerrel (pl. Isaac Asimov Gyilkosság az űrvárosban), de a film noirt jobban megidéző művek közt Philip K. Dick híres regényét, az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? és a filmadaptációt, Ridley Scott Szárnyas fejvadászát (1982) szokták említeni.
Sawyer kifejtette egy interjúban, hogy nem is annyira áll egymástól távol a krimi és a sci-fi, így nagyon is kézenfekvő a kettő egyesítése:
A science fiction és a krimi is értékeli a racionális gondolatmenetet, és mindkettő elvárja az olvasótól, hogy olvasás közben összegyűjtse a nyomokat. A krimiben természetesen az a cél, hogy a látszólagos rejtély vagy bűntény megoldódjon. A science-fictionben mi, írók pedig ügyesen hintünk el információkat arról, hogy milyen is a történet egész világa. Nem állunk meg azért, hogy előadást tartsunk a politikai vagy az ökológiai helyzetről, viszont itt és ott utalunk erre meg arra. Szóval ugyanaz az olvasási technika kell egy science fictionhöz, mint egy krimihez.
fotó: Bagi Gábor
A két zsáner iránti rajongásával és alapos ismeretével bele is vágott az Identity Theft megírásába, mikor a Science Fiction Book Club felkérte Sawyert, hogy írjon egy sci-fi-krimi kisregényt készülődő antológiájukba, a Down these Dark Spacewaysbe (2005). A kisregény remek kritikai visszhangot kapott, még Hugora és Nebulára is jelölték.
Ahogy korábban említettem már, a korai kisregény, és a későbbi végleges regény, Halál a Vörös bolygón a keménykrimiket (hardboiled) és a film noirok sajátos világát idézi meg. A történet főhőse, Alex Lomax tökéletesen beillik a noirok magányos magánnyomozóinak sorába. Lomax sokban hasonlít Hammett Sam Spade-jára vagy a Casablancában felbukkanó Rick Baline-ra. Elődeihez hasonlóan ő is kissé durva modorú, cinikus figura, de intelligens, találó megjegyzései vonzó karakterré teszik.
Sawyer színes, szórakoztató detektívet alkotott Lomax személyében, aki a nyomozás mellett az olvasót is folyamatosan kísérgeti a könyvben; az ő szemén keresztül járjuk be New Klondike bűnös utcáit. Az egyes szám első személyű narráció, ami szintén nagyon jellemző a noirokra, átitatja a cselekményt is egyfajta cinikus és kritikus hangnemmel. A detektív sorain keresztül érezni lehet, hogy mennyire elítéli a körülötte lévő világot (pl a tökéletesség hajhászása, ami a transzfertesteken mutatkozik meg) és ő mennyire nem része ennek az egésznek.
A noirokra jellemző még a visszatekintésekkel (flashbackekkel) megtűzdelt csavaros történet, ami a Halál a Vörös bolygóntól sem idegen. Elveszett napló, milliókat érő őskövület-lelőhely, kapzsiság, kegyetlen gyilkosságok: mindezek adják meg a regény izgalmas történetét. A cselekményt a hamisíthatatlan noir hangulat teszi igazán egyedivé, ami már a legelső fejezettől érezhető. A nyomozó ül üresen kongó irodájában és csendes magányában várja ügyfeleit. 9-kor be is toppan egy nő vékony, csinos transzfer testben, aki kétségbeesetten kutat segítség után. Ilyen jelenetet szinte bármelyik klasszikus noirban láthatunk, és a későbbiekben is felbukkannak további tipikus helyzetek.
Sawyer regénye az említett technikákkal és még további más úton-módon idézi meg a klasszikus noirok világát, mindezt egy az alaszkai aranyláz idejét megelevenítő futurisztikus környezetben. Neonban úszó marsi kupolaváros, szövevényes bűnügy és egy nem teljesen fekete-fehér cinikus detektív: ezt kínálja a Halál a vörös bolygón. Sawyer rajongói biztosan élvezni fogják az új könyvet. Akik pedig most vennék először kezükbe az író művei közül bármelyiket is, azok nyugodtan nyúljanak új könyvéhez, hisz lehet, ez egy csodálatos barátság kezdete lesz.
