Boldog szülinapot! – Brandon Hackett és Robert Silverberg

40 és 80. Magyar és amerikai. Mindkettő SF-író.

ROBERT SILVERBERG

Népszerű és termékeny amerikai szerző, 1935-ben született, első elbeszélése  1954-ben jelent meg. Nevét ismertté Majipoor sorozata tette, aminek első trilógiája (Lord Valentine kastélya, Majipoor krónikái, Valentine napkirály) magyarul is olvasható, olyan kötetek társaságában, mint az Üvegtorony, az Éjszárnyak vagy a Jövőlátó ember. Többszörös Hugo- és Nebula-nyertes, SF Nagymester és a Science Fiction és Fantasy Hírességek Csarnokának tagja, antológiaszerkesztő munkássága szintén jelentős.

Lord Valentine kastélya:
Valentine az emlékeit vesztett mutatványos rádöbben, hogy ő lehet az uralkodója a már-már utópisztikusan békés, sok faj által lakott Majipoor bolygónak. Persze minden utópiának van vesztese, a Majipooron az őslakosok… A képlet adott. (folyt.: Majipoor krónikái; Valentine napkirály)

Schwartz a Galaxisok között (Kétszázadik):
Az utópisztikus világok legnagyobb hibájával szembesül Thomas Schwartz antropológus: az unalommal. Hogy hivatását gyakorolhassa kevés megmaradt eszközéhez nyúl, a fantáziájához.

Jó hír a Vatikánból (Hipergalaktika 03):
Fehér füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből. Habemus papam! Van pápánk! Szent Péter-bazilika erkélyén megjelenik a frissen választott pápa – egy robot pápa!

A Hawksbill állomás I.-II.  (Galaktika 271, 272):
Foglyokat, forradalmárokat, renitenseket, bűnözőket a világ (sőt, a világmindenség) minden tájára száműztek már, de a legbiztosabb, ha egy időgéppel tüntetjük el őket az útból.

Amanda és az idegen (Galaktika 286):
ET + A testrablók támadása.

Többszörösök (Galaktika  289):
A tükörrel borított helyiség különös atmoszférája több tudatot is előhívhat az emberből.

A viszony (Galaktika 296):
Két telepata találkozik egy másik világ küszöbén…

BRANDON HACKETT

1975-ben született magyar szerző, polgári nevén Markovics Botond. Közgazdásznak tanult, első SF-jei 2002-ben jelentek meg az Én, a halhatatlan című antológiában. Következői művei az űropera kategóriájába sorolhatók , nagyszabású intergalaktikus családtörténetek (A negyedik gyarmat, Az ötödik gyarmat, Magánháború, Erdőhold, Erdőhold urai), majd 2004 után szakított ezzel a stílussal és új irányba, a transzhumanista hard-SF felé fordult (A poszthumán döntés, Isten gépei). Kétszeres Zsoldos Péter-díjas szerző.

Isten gépei (Zsoldos Péter-díj):
Egyeseknek az élet napos oldal jut. Nem, nem csak képletesen. Tényleg. Az Ugrásnak nevezett esemény után a Föld felére csak egy vörös törpecsillag fénye jut. A sötét és fényes oldal összecsapása után egy új, látszólag ideális világ születik. Az Ugrás vajon kozmikus jelenség vagy igazuk van a jövő konteó-hívőinek és csak egy nagyobb terv része volt?

Az ember könyve:
Háromezer embert ragadtak el egyszerre a Föld különböző pontjairól. Háromezer különböző ember, akik most egy élő űrhajó belsejében utaznak, és minden pillanatban egyre távolabb kerülnek a Földtől. Nyomasztó körülmények között élnek összezsúfolódva, erkölcsök nélküli, öntörvényű közösségbe szerveződve anélkül, hogy tudnák, miért kerültek ide, hova tartanak, és milyen sorsot szántak nekik elrablóik. Miután felforgatták életüket, megérkezésükkor ők forgatják fel az idegen bolygó lakóinak életét.

Az utolsó író (Galaktika 266):
Az íróknak új ellensége jelenik meg a jövőben az alkotói válság mellett, allgoritmusok írják helyettük a könyveket. Macskaszeretőknek kötelező darab. Íróknak pláne!

Homokba írt történet (Galaktika 279):
Hogy a távoli jövőben ki írja tovább a történeteket? Az attól függ, hogy mi lesz velünk. Lesz e mit írni.

forrás: librarius.hu