Célozd meg a jövőt: olvass Galaktika e-könyvet!

Az e-könyvolvasók, és e-könyvek egyre szélesebb körben való elterjedésének köszönhetően egy újfajta olvasói szokás alakult ki; vannak, akik nem csak és kizárólag a nyomtatott, vagy az elektronikus formátumot veszik meg, hanem mindkettőt.

Az e-könyv olvasók olyan embereket is meghódítottak maguknak, akik egyébként abszolute nem technika függők, vagy éppen kütyümániások. Az e-reader egyszerűsége, praktikussága azonnal megviláglik, ha mondjuk napi szinten legalább másfél óránál több időt töltünk utazással pl. munkába, vagy iskolába menet.
Hasznossága sem éppen utolsó szempont, hiszen nem csak magunk szórakoztatására olvashatunk, de az e-fomátumba átkonvertált érettségi tételek, egyetemi vizsgaanyagok, vagy éppen bármilyen, a munkánkkal kapcsolatos dokumentumok ugyanúgy feltölthetőek egy e-olvasóra. Több száz is akár, attól függően, hogy mekkora a befogadóképessége az e-olvasónknak.
Még mindig egyszerűbb egy e-olvasót elsüllyeszteni akár egy női kézitáskába is, mint többkötetnyi könyvet, jegyzetet, tételt stb… magunkkal cipelni egy hátizsákban.

A Galaktika is figyelemmel követte ennek az új trendnek az alakulását, és felismerve az igényt, lehetőséget teremtett Olvasóinak arra, hogy könyveinkhez elektronikus formátumban -mobi., prc., e-pub.-,  is hozzáférjenek. A Galaktika e-könyves kínálatában regények, és novellák találhatók, ez utóbbiak közül néhány megjelent a Galaktika magazinban is.

Íme egy kisebbfajta válogatás a Galaktikabolt virtuális polcáról, melyek között klasszikus és újdonság egyaránt akad:

Kezdjük rögtön egy klasszikussal, a tavaly októberben elhunyt Bogáti Péter Az utolsó ember című regényének e-változatával:

http://galaktikabolt.hu/termek/bogati_peter_az_utolso_ember_e-konyv.html

Gondolom nem kell különösebben bemutatnom sem az írót, sem a könyvet, ám ha kedves Olvasómnak esetleg még nem volt hozzá szerencséje, a link alól elérheti a rövid tartalomismertetőt is.

A tavalyi év igen nehéz volt a sci-fi rajongók számára, hiszen a fentebb említett Bogáti Péter mellett több nemzetközi hírű szerző búcsúzott el örökre a mi tér-idő kontinuumunktól.
Borisz Sztrugackij, Harry Harrison, és Ray Bradbury neve nekünk, sci-fi rajongóknak a minőségi science-fictiont jelenti. A tudományos hitelesség mellett szépirodalmi igényességre is törekvő írók közül Bogáti Péterrel együtt egyszerre négyet is elvesztettünk, ám hittünk benne, hogy szellemi örökségük követendő példává válik a kortárs sci-fi fiatalabb generációi számára is. Erre a kívánságunkra szinte azonnal választ is kaptunk, és a lehetősséggel élve tavaly ősszel az Árnyak és Rémek – Ray Bradbury emlékére című antológiát kiadtuk magyarul. A neves sci-fi író különböző generációkból származó szerzőtársai ajándéknak szánták a kötetet a 91 éves Bradbury számára, aki még előszót is írt hozzá… végül azonban emlékkötet lett belőle.

http://galaktikabolt.hu/termek/arnyak_es_remek_-_ray_bradbury_emlekere_e-konyv.html

Kiadónk nemrég jelentette meg Valerio Evangelisti Indulj, inkvizítor című regényét, egy igen nagy lélegzetű sorozat első részét, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a külföldön már népszerű írót bevezessük a magyar olvasóközönségnek.

http://galaktikabolt.hu/termek/valerio_evangelisti_eymerich_1_-_indulj_inkvizitor_e-konyv.html

Szergej Lukjanyenko korunk egyik legtermékenyebb, a fantasztikum témájában alkotó szerzője. A Galaktika kínálatában nem is egy, hanem egyszerre két könyve is megvásárolható elektronikus változatban, méghozzá egy csomagban, jelentős kedvezménnyel.

http://galaktikabolt.hu/termek/szergej_lukjanyenko_vilagok_ore_es_orok_vilaga_e-book.html

A sci-fi tematikája nem annyira technika és tudományközpontú, mint azt gondolnánk; Karinthy Frigyes e-novellája kellemes és szórakoztató kikapcsolódást nyújt a huszonegyedik századi technokrata sci-fihez szokott elme számára.

http://galaktikabolt.hu/termek/karinthy_frigyes_legenda_az_ezerarcu_lelekrol_e-novella.html

Természetesen nem mehetünk el a magyar kortárs science-ficton szerzői mellet sem.
Az ifjabb generációt képviselő urak és hölgyek sok esetben több évnyi kemény munkával, önképzéssel, és főként rengeteg türelemmel jutottak el oda, ahol most tartanak, megjelentek a Galaktika Kétszázadik címet viselő antológiájában, és a Galaktika magazinokban. Néhányuk novellája pedig önálló e-formátumban is megjelent.

Varga Beáta, Somlai T. Nóra, B. Kósa Katalin, Pap Viola, Képes Gábor, Kánai András, Kovács Tücsi Mihály, Szélesi Sándor, Lovas Lajos, Galántai Zoltán csak pár név a Galaktika népes-neves szerzőgárdájából, ám mindegyikük gazdagítja a jövő könyvtárát, az e-könyves kínálatot.

Itt kell megemlítenem László Zoltán és Markovics Botond nevét, akik a már említett fiatal generációt képviselik, polgári foglalkozásuk mellett szakítanak időt az írásra, és nem is egy könyvvel járultak hozzá a magyar science-fiction hírének öregbítéséhez.

László Zoltán legelső,  Hiperballada című regénye egy alternatív történelmi kaland, egy másik, ám a miénkhez mégis sokban hasonló világ története, az infoszocializmusról.

http://galaktikabolt.hu/termek/laszlo_zoltan_hiperballada_e-konyv.html

Markovics Botond Brandon Hackett író álnéven érdekes szellemi kalandra invitálja az olvasót Az isten gépei című regényével, mely egyben gondolatébresztő, filozófiától sem mentes felfedezőtúra az emberi létezésen túlra.

http://galaktikabolt.hu/termek/brandon_hackett_isten_gepei__kombi-csomagkonyv__e-konyv.html

Kiadónk továbbra is arra törekszik, hogy a nyomtatott kiadványok megjelentetése mellett minél több e-formátumú olvasmánnyal álljon az olvasók rendelkezésére. Őszintén hiszünk abban, hogy a papíralapú könyv a jövőben talán még jelentősebb értéket fog képviselni, mint most, ám nem hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a világ, benne az emberek, és az emberek igényei változnak.

A technológia fejlődésével lehetőség nyílt arra, hogy egy tartalmilag minőségi könyv, hordozófelületétől függetlenül képviselt értéke, azaz a mondanivalója minél több emberhez eljuthasson, méghozzá legálisan.
A Galaktikaboltban ez a lehetőség kényelmesen, pár kattintással elérhetővé válik bárki számára.
Szeretettel várjuk kedves Olvasóinkat webshopunk e-könyves kínálatával a http://galaktikabolt.hu/kategoria/galaktika_e-book_0.html link alatt.

 

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?