Csúszik a Wonder Woman 1984 premierje

2019 november 1-je helyett csak 2020 június 5-én érkezik a Wonder Woman második felvonása, melynek az első része egyike volt azoknak a DC-s filmeknek mostanában, amik tényleg nézhetők lettek. Gal Gadot telitalálat az amazon istennő szerepére, a rajongóknak azonban így elég sokat kell várniuk a folytatásra. Tekintve, hogy 2017 nyarán mutatkozott be önálló kalandjában a karakter a mozivásznakon. Wonder Woman debütálása a Batman v Superman című filmben volt, azonban az egy rövid epizódszerep lett mindössze. Bár, a kritikusok már akkor kiemelték Gadot karizmáját.

A Warner részéről úgy nyilatkoztak az amerikai sajtónak, hogy a döntés hátterében az áll, hogy az első Wonder Woman is a nyári blockbuster szezonban tudott nagyot alakítani, így a bevált receptnél akarnak maradni. Mondjuk tényező lehet az is, hogy Disney levette a naptárából a Guardians of the Galaxy 3-at, így a megüresedett spotot akarják a DC-nél kihasználni. A Wonder Woman 1984 egyébként izgalmas filmnek tűnik, hiszen itt debütál majd a főszereplő egyik kultikus ellenfele, Cheetah és visszatér a pilóta Steve Trevor (Chris Pine) is.

Facebook hozzászólások

You may also like...