Diana Wynne Jones ma lenne 81 éves
Ingary földje, Chrestomanci világa, Koryfón Birodalom – világok, amelyek Diana Wynne Jones nélkül nem is léteznének. Személyének nagy fontosságot tulajdonítanak, többek között őt tartják a 20. századi brit gyerekirodalom egyik legkiemelkedőbb alakjának. World Fantasy, Guardian és Mythopoeic-díjas szerző. Művei a műfaj olyan híres szerzőire is hatással voltak, mint például J. K. Rowling.
Jones 1934. 08. 16-án született Londonban. Szülei tanárok voltak. Jones épphogy betöltötte az öt évet, amikor kitört a II. Világháború, s az angliai evakuálás miatt a család folyamatos költözésre kényszerült, csak 1943-ban telepedtek le végleg Thaxtedben.
A Friends School Saffron Walden elvégzése után az Oxfordi Egyetem St Anne College-ében tanult tovább angol szakon, ahol többek között C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien óráit is látogatta. 1956-ban végzett az Oxfordon. Még ebben az évben feleségül ment John Burrow, középkori irodalomkutatóhoz. Házasságukból három fiú született: Richard, Michael és Colin.
Hatalmas életművet hagyott hátra az írónő. Legalább öt könyvsorozatot, több különálló regényt és számos egyéb, irodalomhoz kötődő művet adott ki. Neil Gaiman szerint Jones szereplői őszinték, gyakran szurkálódóak, a cselekmény pedig mindig sejtelmes, már-már lehetetlen, a bonyodalmakra pedig döbbenetes megoldásokat talál.
A 60-as évek közepén kezdett írni Jones, saját elmondása szerint azért, hogy megőrizhesse épelméjűségét a magánéleti és családi krízisek alatt. Első regénye, a Changeover 1970-ben jelent meg. A felnőtteknek szánt történet egy, a Brit Birodalomhoz tartozó afrikai ország elszakadását meséli el. A könyv még nem aratott jelentős sikert, azonban az írónőre jellemző szellemesség és írói tehetség már itt tetten érhető. Lelkesedése azonban nem tört meg, sorra adta ki újabb és újabb történeteit, mint például a Wilkin’s Toothot (1973), a Dogsbodyt (1975), de a nagy áttörést a Chrestomanci-krónika első kötetével, a Varázslatos élettel érte el 1978-ban. A nyitó kötet elnyerte a The Guardian gyermekirodalomért járó díját.
Az elismerést követően is termékeny alkotó maradt az írónő. 1979-ben adta ki a Dalemark Quartet első kötetét, a The Spellcoatst, 1986-ban pedig egy újabb sikeres mű került ki kezei közül, A vándorló palota. A történetet egy kisfiú ihlette, aki Jones egyik iskolai látogatóútja során arra kérte őt, hogy írjon egy könyvet Vándorló palota címen. A regényt a megjelenést követően jelölték Boston Globe-Horn könyvdíjra gyermekirodalom kategóriában, azonban ekkor nem járt díj Howl kalandjaiért. 2006-ban azonban a Phoenix-díjat (a díjat olyan könyvek számára alapították, amiket megjelenésük évében nem ismertek el) elnyerte a könyv.
Jones A 90-es évek során sem fogyott ki az ihletből. Ebben az időszakban vetette papírra a Derkholm sorozat első kötetét, a Dark Lord of Derkholm (1998), de a Varázsvilágok sorozat A trónörökös (1997) című kötete is ekkor látott napvilágot. Még említésére méltó a The Tough Guide to Fantasyland (1996), amelyben az írónő a fantasy műfaj kliséit taglalja a már jól ismert szarkasztikus stílusában. A 2000-es években befejezte a már elkezdett sorozatait (pl. Varázsvilágok vagy a Palota-sorozat), ezek mellett önálló köteteket is kiadott, mint például a paródia-szerű Year of the Griffint (2000) vagy az Enchanted Glasst (2010). A még ekkor is termékeny írónő 2007-ben World Fantasy-díjat kapott életművéért.
Számtalan sikert tudhatott magáénak Diana Wynne Jones a 2000-es években, azonban 2009 nyara valószínűleg jelentéktelenné tette mindezt: tüdőrákot diagnosztizáltak az írónőnél. Habár júliusban átesett egy operáción, maradandóan nem tudott felépülni. 2010-ben saját kérésére elutasította a kemoterápiás kezelést, mert csak még rosszabbul érezte magát tőle. A rák 2011. 03. 26-án győzte le Jonest.
Egyik közeli íróbarátja, Neil Gaiman így emlékezett meg kedves ismerőséről blogján:
Ő volt a legviccesebb, legszellemesebb, legszenvedélyesebb, legkeményebb ember, akit valaha ismertem. Boszorkányos és csodálatos nő, nagyon is gyakorlatias, mindig megvolt a véleménye, a legjobb könyveket írta a mágiáról. (…) Íróként ámulatba ejtő volt. A legelképesztőbb az volt, hogy milyen nyugalommal csinálta a dolgokat. Ez olyasmi, ami inkább a többi írót nyűgözi le, nem pedig az olvasókat, akik biztosra veszik, hogy minden író varázsló. De akik a megélhetésért írnak, azok tudják, hogy milyen nehéz is azt csinálni, amit ő.
Egy közös kép 2010-ből
