Egy földközeli kisbolygó lehet az új amerikai űrhajó első célpontja

A NASA erőforrásainak jelentős részét lekötő űrrepülőgép-program befejeződött, és most távolabbi, nehezebben elérhető célok következnek, például emberes űrutazás egy kisbolygóra, majd a Marsra. A fő irányvonal mostantól a felfedezés, a technológiai fejlesztés és a tudományos kutatás lesz, a Nemzetközi Űrállomás intenzív használatával.

Az űrrepülőgép program befejezése után két fő irány lesz az amerikai emberes űrtevékenységben. Míg a Föld körüli térségben az emberi jelenlét (főleg a Nemzetközi Űrállomás legénységének ellátása) a magánszektorban fejlesztett űrhajókkal fog megvalósulni, addig a távolabbi célokhoz a NASA juttatja el az asztronautákat. Az ehhez szükséges új módszerek és technológiák megalkotása továbbra az űrügynökség feladata lesz.

Nagy hatótávolságú új űrhajó

Az új amerikai űrhajó (Multi Purpose Crew Vehicle) alapját a korábban tervezett Orion-űrhajó képezi. Az űreszköz összesen 21 napig képes utasainak megfelelő körülményeket biztosítani, és egyik első küldetése egy földközeli kisbolygó elérése lehet. Mindehhez egy új hordozórakéta is kell, amely a korábbi Ares-rakétával és az űrrepülőgép-rendszerrel szerzett tapasztalatok kiaknázásával születik majd. A hordozóeszköz feladata a Föld körüli pályát elhagyni képes űreszköz feljuttatása lesz.

A Multi Purpose Crew Vehicle nevű új űrhajó kabinjának egyik prototípusa a földi laboratóriumban. Nézze meg a képet itt!

Az új űrhajó első változata fejlettebb és nagyobb teljesítőképességű lesz, mint a korábban tervezett Orion, de további fejlesztéseket és kiegészítő egységek elkészítését is tervezik. A tervek alapján a 2-4 személyes űreszköz első tesztrepülésére 2016 környékén kerülhet sor. Az 5 méter átmérőjű űrhajó teljes tömege 21 tonna, kabinjának belső térfogata 9 köbméter lesz. Az asztronauták kabinja az Apollo űrhajóéra emlékeztet, de annál lényegesen modernebb és valamivel nagyobb is.

Emberes űrutazások a Holdon túlra

Az emberes kisbolygólátogatást jelenleg 2025 körülre tervezik. Az asztronauták a közel fél évig tartó küldetés során nagyjából egy hetet töltenének el a kiszemelt égitestnél, részletesen vizsgálva annak felszínét, belső szerkezetét és anhttp://www.blogger.com/img/blank.gifyagát is. A Holdnál 20-30-szor messzebbre utazó küldetést a szakértők a mai technológiára alapozva igen veszélyesnek tekintik. A biztonságos kivitelezéshez még számtalan kérdést kell megoldani, többek között a védelmet az esetleges napkitörések részecskezáporai ellen. Jelenleg a Nemzetközi Űrállomás asztronautái a Föld mágneses védőburka alatti pályán keringenek, azonban messzebb nincs hasonló védelem. Ilyen egyébként az emberes holdutazások során sem volt, de azok rövid időtartama miatt sokkal kisebb volt a sugárveszély.

A még 2007-ben kidolgozott Plymouth Rock Mission nevű küldetés során két vagy három asztronauta látogatna meg egy földközeli kisbolygót. Bár sok földközeli kisbolygót ismerünk már, az első elemzések szerint csak néhányuk mutatja a leginkább kedvező paramétereket egy ilyen expedícióhoz. Ezek az 1989 ML, 2001 SW169, 2001 US16, 2002 TD60 és 2004 EW jelű égitestek, amelyek néhány száz méteres objektumok. Akármelyik kisbolygó is lesz a célpont, feltehetőleg egy ember nélküli szonda fog rajta landolni először, előkészítve a terepet az emberes expedícióhoz.

Az expedíció előnye a holdutazáshoz képest, hogy nincs szükség bonyolult űreszközre és sok hajtóanyagra a le- és felszálláshoz egy kisbolygón. Az apró égitest gyenge gravitációs terében majdnem olyan könnyű manővezerni, mint például a Föld körüli pályán. Ugyanakkor szokatlan nehézségek is adódnak. Az első ilyen a gyenge gravitáció – egy átlagos kisbolygón ugyanis nem lehet sétálni, lépegetni (a legnagyobb kisbolygók esetében talán óvatosan ez kivitelezhető, de nem ilyeneket céloz ez a program). Az apró objektumok felszíne feletti mozgás gyakorlatilag megegyezik a Föld körüli pályán végzettel, azaz például a korábban sikeresen kipróbált űrszékhez hasonlóval lehetne közlekedni (az űrszék vagy űrfotel egy olyan egység, amelyben egy asztronauta apró hajtóművekkel tudja magát manőverezni a súlytalanságban az űrhajón kívül) – az űrhajóból ezzel lehetne megközelíteni a felszínt, és óvatosan leereszkedni rá. Eddig még csak két emberkéz készítette űrszonda landolt kisbolygón: a NEAR az Eros, a Hayabusa pedig az Itokawa felszínén. A NEAR-t nem leszállásra tervezték, de a gyenge gravitációs térben olyan lassan ereszkedett, hogy épségben landolt az égitesten. A Hayabusa pedig önállóan végezte el kétszer ugyanezt – bár a végrehajtás nem pont a tervek szerint zajlott, mivel a szonda volt, hogy sokáig maradt a felszínen, pedig gyorsan fel kellett volna szállnia, illetve ereszkedés közben tévedésből megállt, és visszaemelkedett.

Forrás: origo/tudomány