Egyes sátáni praktikák kiűzése az egyetemről
Terry Pratchett Korongvilága rendkívül hatalmas. Mi sem bizonyítja ezt jobban számtalan novellájánál, regényénél, ami e kitalált univerzumban játszódik. Minden írás egyszerre szórakoztató, komikus, és elképesztő görbe tükör társadalmunk számára. A varázslatos mesebeli lények sokszor kimondják a nyilvánvalót, amiket mi nem igazán mernénk hangoztatni.
A tavaly elhunyt író a Galaktika 312. számában ismét egy remek novellával szórakoztat minket, melynek címe Egyes sátáni praktikák kiűzése az egyetemről.
Pratchett ezúttal az oktatási kérdéseket célozza meg egy nagyon szellemes, allegorikus írással. Nem megy el a politika mellett sem, de főszerepet kapnak azon professzorok paródiái is, akik a kelleténél jobban fennhordják az orrukat.
A műben a Láthatatlan Egyetem kari tanácsának varázslói értekeznek az aktuális megbeszélendő, igazából teljesen érdektelen témákról. Pontosabban, maguk a témák igen fontosak lennének, de bravúros szópárbajokkal kerülik el a tényleges megvitatásukat. Ezeket a gyűléseket mindig csütörtökön tartották, és leginkább semmi értelmük nincs. Pratchett rendesen kiforgatja az oktatást ezzel az alkotással, mivel az értekező tagok, ha szóba kerül maga a tanítás, szinte azonnal kihátrálnak. A Láthatatlan Egyetem falai között ők mindent csinálnak, csak épp nem tanítanak semmit. A diákokat vállalhatatlan nehézségek elé állítják, folyamatos nyomás alatt tartják őket, de érdemben nem foglalkoznak velük. A sorok között olvasva eszméletlen erős a társadalomkritika.
Az egyik tanácstag felhívja a Dékán figyelmét arra, ha nem csinálnak semmit, legalább publikáljanak valamit. Adjanak magukról, és eredményeikről életjelet. Hiszen a Rézorr Főiskola évente kiadja értekezését Megmagyarázhatatlan Kutatások címmel. A professzorok arról is beszélnek, mi lenne, ha inkább a politikai színtéren próbálnák ki magukat, hogy tovább kamatoztathassák intelligenciájukat. Itt is vonható párhuzam az oktatási elöljárók és e novella között, amelyet persze nem lehet és nem is szeretnénk általánosítani.
A tanítás, oktatás, tanár-diák viszony elemzése, kritikája örök téma marad az emberiség számára. Mindig is központi szerepet játszott, ezután sem lesz másként. Pratchett remekül rávilágított a maga komikus módján minden afféle problémára, amelyek foglalkoztatják a társadalom minden tagját, a kicsitől a nagyig.
A mű végén szembesülhet az olvasó az írás valódi géniuszával. Olvasás közben sokszor mosolyogni fog a frappáns megfogalmazásokon, a nyilvánvaló problémák bújtatott kikacsintásain. Mikor azonban leteszi a magazint, egy másodperc alatt végigrohan az agyán, valójában miről is szólt a mű, miféle lezárást kapott, és akkor a mosoly igazán keserédessé válik.
