Ezt olvassák a japán fiatalok: a light novel

Ha a japán popkultúra kerül szóba, a legtöbben a japán rock- vagy popzenére, illetve a manga és az anime szubkultúrára gondolnak. Pedig az irodalomnak is van egy külön erre szakosodott ága a szigetországban, mely elsődlegesen a tinédzsereket célozza meg. Ezek az ún. light novelek.

A light novel („könnyű regény”), vagy ahogy a japánok hivatkoznak rá néha, „ranobe”, a mangaszerű regényeket takarja. A light novel – továbbiakban LN – rövid, kisregény méretű köteteket takar, melyeket általában két személy készít: egy író és egy illusztrátor. Az illusztrátor mangaszerű borítókat és belső képeket készít, míg az író értelemszerűen a történetet dolgozza ki. Hasonlóan a mangákhoz, ezeket is magazinokban publikálják sorozatszerűen, mielőtt külön (általában A6-os méretű) kötetben megjelennének. Ebben mutat némi rokonságot a hazai és a külföldi sf antológiákkal és magazinokkal, ami nem is olyan meglepő.

Az első light novelek az 1970-es években kezdtek felbukkanni, leginkább a japán ponyvairodalom részeként. Ekkoriban kezdték a ponyvamagazinok levetkőzni a nyugaton elterjedt borítóstílust, és váltottak át mangás hatású borítógrafikára és illusztrációkra. Mivel a népszerű hollywoodi sikerfilmek hatására íródtak, nagyon gyorsan megtalálták a saját rajongótáborukat. Később már magas irodalmi és média magazinokban is megjelenhettek, a 80-as évektől kezdve pedig a japán popkultúra legnépszerűbb formáiban is feldolgozták őket. Számos LN-ből készült manga és anime feldolgozás, vagy élőszereplős film. Az 1990-es években még több könnyű regényt adaptáltak animévé. Köztük volt a Slayers is, mely az akkoriban nagyon népszerű RPG mániára reflektált szerepjátékos felépítésével. 1993-ban megalakult a Dengeki Bunko kiadó, mely elsődlegesen férfiaknak szóló LN-eket ad ki. A cég szépen lassan építette ki helyzetét a piacon, de a Haruhi Suzumiya sorozat hirtelen népszerűsége felgyorsította a folyamatot. Egyre több író művét animésítették meg, vagy kapott feldolgozást valamilyen formában, így érve el, hogy a Dengeki Bunko legyen az első számú LN kiadó.

Néhány light novel.

Angol nyelven számtalan fordítás érhető el light novelekhez. Kezdetben az angolszász piactól megszokott paperback kiadások voltak, de később áttértek az eredeti, japán mintára. Az angol kiadók, akik foglalkoznak a light novelek terjesztésével, azok a Tokyopop, a Viz Media, a Yen Press, a Dark Horse, a DMP és a Del Rey.

Gyakran érik negatív kritikák is a light noveleket, mely annak köszönhető, hogy rengeteg olyan regény kapható, mely szexuálisan igencsak túlfűtött. A mangáktól sem idegen ez a jelenség, hiszen a meztelenkedésnek nagy hagyománya van a szigetország képregényeinek hasábjain, de a nyugati szemek számára elég zavaró lehet a túlzott erotika. Pláne annak a fényében, hogy a célközönség nagy részét gimnazisták teszik ki. De van egy további negatívum, melyet sokan nehezményeznek: a prózaiság teljes hiánya.

Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb animéjét, a Sword Art Online-t is egy light novel ihlette.

“Persze akadnak nagyon jól megírt LN-ek, nagy részükre mégis a lebutított írásmód jellemző. A nyelvezetük épp annyira összetett, mint egy forgatókönyvé, ami egyáltalán nem meglepő. Az LN szerzők óriási inspirációt nyernek az animéktől, ott pedig nagyon gyakoriak a rosszul megírt, gyakran túl egyszerű, vagy – a nyugati ember számára – erőltetett szövegek. Az LN szerzők írási stílusát olyanra csiszolják, hogy minél nagyobb közönség igényét kielégíthesse, éppen ezért kevés olyan szerző akad, aki saját egyediségével ki tud tűnni a tömegből” – állítják az angolszász olvasók.

Full Metal Panic! – Itthon is népszerű volt az animéje, de a regényváltozat nem jutott el hozzánk.

Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen szórakoztatni is lehet így. Az LN-ek pedig a japán popkultúra szerves részét képezik, és képesek generációkat rászoktatni arra, hogy vegyenek könyveket is a kezükbe. Nálunk maximum rajongói fordításban bukkanhatunk light novelekre, mert a hazai piac nem látott eddig bennük fantáziát. Reméljük, hogy ez a jövőben változni fog.