Háború a Békében

Először is fontos tisztázni, hogy Joe Haldeman Örök békéje nem az Örök háború folytatása, ahhoz az Örök szabadságot kell kézbe venned. Az ideológiák viszont ugyanazok. Ráadásul biztató lehet, hogy egy Hugo-díjat és egy Nebula-díjat is bezsebelt már a könyv.

A történet 2043-ban játszódik, amikor is nyugaton egy háború tombol, miután egy nukleáris csapás eltörölte az amerikai város, Atlanta egy jelentős részét. Az Egyesült Államok egy új csúcstechnológiával áll elő, a szinte elpusztíthatatlan humanoid mechákkal, amelyeket több száz mérfölddel távolabbról irányítanak, messze a valódi veszélytől.

Julian Class számára még így is, a nagy távolságok ellenére is túl nagy a pszichológiai nyomás, nem tudja elviselni a háború borzalmait. Aztán viszont ő és társa, Dr. Amelia Harding egy meglepő felfedezést tesznek, amellyel akár képesek lehetnek elmozdítani az univerzumot: ez a felfedezés ugyanolyan csábító, mint amilyen rémisztő is egyben.

A történet, amelyet Haldeman elénk tár, egy kissé erős. Az Örök háborúhoz hasonlóan, itt is világos a háború iránti ellenszenv.

A karakterek teljes mértékben hitelesek, könnyen aggódni kezdünk az életükért, amit meggyőzően is játszanak. A szerző nem esik túlzásba azzal, hogy túlságosan védené őket, mint ahogy ez a legtöbb íróra jellemző. Úgy tűnik, Haldeman már-már szereti életveszélyes szituációkba dobni őket. Ez pedig azt jelenti, hogy a paradigmaváltás ellenére, egy pillanatra sem kell megfontolnunk, hogy kezünkbe vegyük-e a könyvet. A cselekmény alakulásával a feszültség hatékonyan működik, ami a regény végére éri el csúcspontját, így addig az olvasó tűkön ülhet.

Kétségtelen, hogy Haldeman egy tehetséges író. Története az irodalom művészetének egyik remeke. A könyv klasszikus darab a science ficton irodalom történetében, egy  igazi sci-fi rajongó könyvespolcán ott a helye.

(A vastrónon ülő Haldeman némi plusz töltetet ad a cikkhez, hiszen ki érezné hitelesnek az örök béke reményét a vastrón láttán?)