Hogyan "áll helyre" egy szöveg, avagy a cenzúrázott könyvek új kiadásáról
A Galaktika kiadója úgy döntött, ismét kiad olyan regényeket is, melyek már megjelentek ugyan magyarul, de cenzúrázva, megvágva, csonka szöveggel – azaz, messze nem úgy, ahogy az író megálmodta. A szöveg-helyreállítás pedig nem gyerekjáték! 
Weisz Görgyi műfordítót kérdeztük arról mini-interjúnkban, hogy hogyan is zajlik egy ilyen szöveg-helyreállítás. Györgyi nevével Sztrugackij-köteteink impresszumában találkozhattatok: többek közt a Lakott Szigetet ő fordította (nem beszélve a Lukjanyenko-kötetekről), de a többi kötetnél is vállalt szerkesztést és fordítási feladatokat, így első kézben szerzett tapasztalatokat arról, hogyan is készül egy korábban már – torzítva – megjelent kötet szövegének javítása. Alább következik, amit elmesélt nekünk erről a szép, de nagy kihívást jelentő feladatról.
Galaktika: Mit jelent Sztrugackij-írásokat fordítani? Mit mondanak nekünk ezek, gyakran sok évvel megírásuk után? Veszítenek-e szavatosságukból?
Weisz Györgyi: Mindenekelőtt persze szívesen vállalt feladatot, egyben kihívást. És felelősséget – a szerzőkkel és az olvasókkal szemben. Hogy mit mondanak ma? A sci-fi (szerintem) ugyanolyan irodalmi műfaj, mint az összes többi. Bármely műfajban vannak rossz szerzők és rossz művek, jó szerzők és jó művek, és amit az utóbbiak mondanak, az érvényes is marad, hiszen ettől jók (különben miért olvasnánk, mondjuk, Homéroszt?). A Sztrugackij fivérek legjobb írásai is érvényesek maradnak, mert általános érvényű, amit az ember és a társadalom, a hatalom és az alávetettek viszonyáról, a jövővel szembeni felelősségről mondanak. Például arról, van-e joga bárkinek (akár a legjobbnak vélt célok érdekében is) beavatkozni az egyes ember életébe, a társadalom fejlődésének természetes menetébe.
G: Van-e „kedvence” a Sztrugackij fivérek művei közül? Melyik nőtt leginkább a szívéhez?
WGy: Van, több is, nehéz választani. Talán A kárhozott város áll legközelebb a szívemhez. Ez a Sztrugackij-mű azt mutatja be, hova vezet, ha egy társadalom életét egy olyan „Kísérlet” irányítja, amelynek célját nem szabad ismerni, mert az „eltorzítaná a Kísérlet tisztaságát”… És mi történik, ha a legabszurdabb jelenségek is elfogadhatóvá válnak, hiszen „a Kísérlet az Kísérlet”. De szeretem A lakott szigetet is, mert az is sok gondolkodnivalót kínál egyéni felelősségről, a cél érdekében vállalt szerepekről… És nagy kedvencem a mulatságos A hétfő szombaton kezdődik, amely a bürokratikus, hierarchikus rendszerek gyilkos szatírája, tele népmesei, mondai, történelmi utalásokkal.
G: Több olyan Sztrugackij-regény jelenik meg a Galaktikánál, amely annak idején már elérhető volt magyarul, de megvágva, cenzúrázva. Mi ennek az oka?
WGy: Azt hiszem, ez nem szorul magyarázatra. A kiadó érdeme, hogy úgy gondolja, érdemes ezeket az írásokat eredeti formájukban is bemutatni az olvasóknak, a szerzők szándékainak megfelelően helyreállítva a szövegeket. Szép példája ennek a most megjelenő A bíborszínű felhők bolygója.
G: Van-e valamilyen műhelytitok, amit elárulhat, hogyan készül egy ilyen újragondozott, kiegészített szöveg? Miben más, miben új? Mi a technika?
WGy: Nincs semmilyen műhelytitok. A módszer egyszerű: mondatról mondatra össze kell vetni a két szövegváltozatot, beiktatni, amit hajdanában kihúztak, és kihúzni, amit hajdanában belekényszerítettek. Ebben a munkában nagy segítséget jelentenek Borisz Sztrugackij visszaemlékezései, amelyekben elmondja, milyen huzavonákon kellett átmenniük, milyen kompromisszumokat kellett felvállalniuk, hogy egy-egy írásuk megjelenhessen. (Csak érdekességképpen: például A bíborszínű felhők bolygójában eredetileg szerepelt néhány kínai név. De mivel akkortájt Kína és a Szovjetunió viszonya nem volt éppen barátinak mondható, a kínai neveket a szerzők kénytelenek voltak megváltoztatni. Ezeket kellett most – többek között – visszaállítani. Más baj is volt persze, a cenzorok például túlságosan tragikusnak találták némelyik fordulatot, és ez szerintük ellentmondott a kötelező hurráoptimizmus szellemének.)
G: Köszönjük a beszélgetést!
