Így élte meg a Jar Jar Binkset játszó színész, hogy a nézők utálták a karakterét

Jar Jar Binks egyike volt azoknak a Star Wars karaktereknek, akiket a nézők gyomra egyszerűen nem tudott bevenni. A karaktert alakító színész, Ahmed Best a Twitteren nyilatkozott róla, hogy milyen nehéz volt számára a negatív visszhang. Best arról írt, hogy habár 20 év eltelt a szereplése óta, az a mai napig megbélyegzi a napjait, Jar Jar eljátszása pedig a karrierjére is rettenetes hatással volt. A színészt elmondása alapján még az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta, olyannyira nehezen viselte a dolgot. A Star Wars folyton bohóckodó figurája a gyerekeknél érte el egyedül a kívánt hatást, ők imádták Anakin segítőjét.

Ahmed Best beszámolt arról is, hogy korábban mindennaposak voltak számára a halálos fenyegetések, amelyeket elvakult Star Wars rajongóktól kapott. 25 évesen a színész számára komoly krízist okozott, hogy odamentek hozzá idegenek az utcán és közölték vele, hogy tönkretette a gyerekkorukat. A Star Wars alkotója, George Lucas ellenben annyira kedvelte Jar Jar alakját, hogy az előzménytrilógia mindhárom részébe beletette.

A színész követői közül többen is elnézést kértek tőle, jelezve, hogy sajnálják, hogy Best számára ilyen nehéz napokat okozott a Jar Jart körülvevő negatív visszhang.

Facebook hozzászólások

You may also like...