Így írjatok ti! Tanácsok, nem csak SF íróknak

Ha írásról van szó, mindig előkerülnek kérdések. Mi a fontos egy írásban? Mitől lesz jó vagy rossz? Melyik írást adják ki azonnal? Cikkírónk személyes véleményét írja le, és ad néhány tanácsot.

Amikor az ember írni kezd, nem árt, ha felteszi magának az egyik legfontosabb kérdést: „Kinek akarok írni?” Ha az író saját magának, saját szórakoztatására ír, és nem célja a  publikálás, akkor a cikk további része tárgytalan.

A Galaktika Aréna novelláit figyelve rengeteg írást kellett megvétóznom. Ezek nem csak olvashatatlanok voltak, de olyan érzést keltettek bennem, mintha az író nem arról szeretne meggyőzni, hogy jól ír, hanem arról, hogy ő egy zseni. Ezt tovább fokozták bennem azok a visszajelzések, melyek sértett büszkeségről, „meg nem értett zsenialitásról” és hasonlókról tanúskodtak. Az olyan írókkal, akiknek ilyen a hozzáállásuk, nem szívesen foglalkozik sokat az ember.

Nem könnyű jól írni.

Ha regényét, novelláját publikálni szeretné, muszáj kompromisszumokat kötnie szerkesztőjével, lektorával és a kiadójával. A legfontosabb viszont, hogy saját magával kössön egyezséget, mely így hangzik: „Nem adok ki a kezemből olyat, mellyel nem vagyok százszázalékosan kibékülve.” Ha maga nem elégedett az írással, miért várja el a befogadótól, hogy ő örömmel elolvassa?

Sok megpróbáltatás fog érni minket, de feladni nem szabad!

A kérdés tehát még mindig az, hogy kinek ír? Mivel eddig eljutott, gondolom, publikálni szeretne. Kiadóhoz bejutni egy könyvvel nem egyszerű, és nem árt, ha tisztában van vele, milyen és mennyi lépcsőt kell megmásznia, mire írása napvilágot lát. Mert arra gondolni, hogy első novelláját beküldi egy magazinba, és azt rögtön leközlik, túlzott derűlátásról tesz bizonyságot. A legsikeresebb írók első írásai is – higgye el ­­– rosszak a későbbi regényeikhez képest. És most nem azokról az írásokról beszélünk, melyeket leközöltek, hanem azokról, melyeket elutasítottak, gyakran magyarázat nélkül. Vajon mit tehet akkor az író, aki fejlődni szeretne? Olvasókra vadászik.

Az internet korában már könnyebb nyilvánossá tenni az irományait, és megspórolhat vele egy csomó költséget, ha inkább így terjeszti, és nem a postára bízza kéziratát. Vagy működtet egy webes felületet, melyre kirakja munkáit, vagy – és ennek több haszna van – tagja lesz egy írókörnek. Az íróköröket azért tudom javasolni, mert van lehetősége barátságokat kötni, sok jó tanácsot kaphat és megtapasztalja az írói lét negatív velejáróit is (hozzá nem értő kritikus, sznob megnyilvánulás, irigykedés a rosszabb írópalánták részéről). És ami a legfontosabb: legyen nyílt és befogadó! Olvasson sokat, lehetőleg minél több zsánerben, kortársat és klasszikust egyaránt! A javaslatokra is legyen nyitott, és ne hessegesse el őket, még akkor sem, ha hülyeségek. Mosolyogjon, köszönje meg, hogy elolvasták a művét, esetleg utalhat rá, hogy miért nem ért egyet a kritikával, de ne támadja meg kritikusát! Befejezett novellákat, regényeket célszerű egy hét/hónap/év után újra elővenni, hogy átnézhesse. Biztosan találni fog benne valamit, amit máshogy írna, vagy kijavítana. A kérdés viszont még mindig ugyanaz: kinek ír? És mit?

Biztosan lesznek olyan kritikusok, akikre így reagál majd.

Ki kell választani a témát. Mivel ez az oldal sci-fivel foglalkozik a legnagyobb részt, ezért maradjunk a sci-finél. A science fiction is egy tucatnyi al-műfajra osztható. Hard, soft, military, űropera, poszt-apokaliptikus, különböző punk-irányzatok, időutazás, transzhumanista irodalom stb. Mivel a science fiction legismertebb alkotásai egyedi gondolatokat ütöttek meg, nagyon fontos, hogy az ön írása is tartalmazzon valamennyit gondolataiból, de minél közhelyesebb valami, annál rosszabb. Ma már nem elég annyit elmondani egy történettel, hogy „az idegenek gonoszak”, hanem azt is meg kell benne mutatni, hogy „miért azok”. És ügyelni kell arra, hogy több szemszögből mutassa be őket, ne csak megszállóként vagy pusztítóként. A science fictionben is előnyös ma már, ha nem csak a világa egyedi és sokrétű, de a konfliktus és a karaktergárda is összetett. Az sem hátrány, ha a megfelelő helyzetekben némi humort el tud helyezni.

Sok író kezdi pályafutását fanfictionökkel, ami rövid távon nem probléma sőt, nagyon hasznos lehet, ha a saját fantáziája termékét hozzá tudja adni egy ismert világhoz. De – és ez a de itt nagyon erős -, ha kedvenc filmjei, vagy könyvei világától később sem tud elszakadni, akkor csak azokhoz hasonlatos történeteket tud írni. Ez önmagában nem baj, hiszen az ilyen könyvek is élvezhetők, és sok író kezdi ilyenekkel a nyomtatott publikálást. Viszont aki képes a saját fantáziáját és gondolatvilágát felhasználni egy SF regény megírására, az nagyobb eséllyel tesz le az asztalra örökbecsű műveket. Most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, mely sok író számára nagyon nehéz.

Nem célszerű vitatkozni a kritikusokkal. Riposztok végtelen tengerébe ugrik, ha mindig visszatámad.

Sci-fi és fantasy regényeknél nem az a kérdés, hogy mennyit teszünk hozzá, hanem hogy mennyit veszünk el belőle. A titok a szelektálásban rejlik. A spekulatív fikció az az irodalmi tematika, ahol egy történet élvezeti értékét a kidolgozott világ, a szereplők és a cselekmény adja. Előny persze az irodalmi nyelvezet is, de a Dűne vagy A Gyűrűk Ura nem emiatt vált klasszikussá. A túlírtság elkerülendő! Most, hogy nagyjából megismerkedett azzal a közeggel, melybe írni szeretne, ideje rátérni arra, hogy mik a leggyakoribb, tapasztalt hibák.

Hiteltelen karakterek: amikor valaki szuperügynököt, orgyilkost vagy csillagközi katonát tesz meg főhősnek, akkor az eredmény az esetek nagy részében parodisztikus. Nincs semmi bajom az akciófilmes elemek regénybe való átültetésével, de a filmekben szereplő karakterek jelleme kiforratlan irodalmi szemszögből nézve. Azt látjuk, hogy nem félnek semmitől, nem lehet őket megállítani, fapofával mennek ölre a halállal, és pusztán tökösségükkel leveszik a lábukról az ügyeletes szépséget. Ez filmben nagyon jól mutat, de könyvek esetén csak akkor működik, ha a hőst minden oldalról megismerteti az olvasóival. Ha a belső konfliktusait, vágyait és életútját is elmeséli.

Ha pedig nem képes hihető háttere felépíteni egy héroszt (vagy antihéroszt), teremtsen egy másik, jóval egyszerűbb szereplőt. Akit ismer, akiről tud írni. Akinek a jellemvonásait továbbgondolva egy jól felépített karaktert tud létrehozni. Vegyen ihletet a valóságból. Ismerősei és barátai, netalántán haragosai is felbukkanhatnak a regényében/novellájában. Róluk biztosan könnyebben ír, mint olyanokról, akikkel még sosem találkozott.

George R. R. Martin, az örök troll. Neki van mivel fenyegetőznie.

Önkifejezési problémák: ahogy azt korábban írtam, sokszor megfigyeltem, hogy az írók nem azt akarják bizonygatni, hogy ők jól tudnak mesélni, hanem azt akarják, hogy zseninek higgyem őket. Erre enged következtetni az elképesztően túlbonyolított stílus, amiben írnak.  Véleményem szerint nagyobb művészet végigolvasni egy ilyen erőltetett írást, mint megírni. Ha azt gondolja, hogy az spekulatív irodalom a magamutogatás eszköze, akkor téved. Ma már a szépirodalom sem arról szól, hogy az egónkat tápláljuk betűkkel. Ha olyan tematikát választ, melynek célja a szórakoztatás, akkor ahhoz illő stílusban kell előadnia.

Mások viszont hülyének nézik az olvasót, és mindent meg akarnak magyarázni, semmilyen helyet nem hagyva a fantáziánknak. Még rosszabb, ha ezt párbeszédeknél lövik el.

„– Johann! – kiáltott férjének Judit, ki nagyon éhes volt, és remélte, hogy kedvese kiszalad a három utcával arrébb található CBA-ba, ahol most akciós volt a tej.

– Miva’? – kérdezte Johann teli szájjal, melybe egy másodperccel korábban tolta be a tojásrántotta darabot. A rántottába apró szalonnadarabok, hagyma és paprika volt belesütve, hiszen ő így szerette. Édesanyja is így készítette el, s ragaszkodott hozzá, hogy kis felesége, akivel Budapesten ismerkedett meg a Hősök terén, a megszokott receptet használja fel.

– Müzlit akarok enni! – kiáltotta át a szomszéd szobából, ahol éppen vasalt. Úgy döntött, hogy nem indul el a konyha felé, mert fájt a lába. Tegnap beütötte, mikor haragjában, melyet a NAV-tól jött adófizetési kötelezettségről tájékoztató irat váltott ki, belerúgott a bükkfából készített, négylábú szekrénybe.”

Ez a részlet lehet, hogy humorosnak tűnik az olvasó számára, mert egy hétköznapi helyzetet mutat be, mégis, kicsit átírva gyorsabban olvashatóvá válna, ha jó helyen helyezném el a megfelelő információkat. Ha egy négyszáz oldalas regényben minden párbeszédet ilyen hosszú kísérők követnének, az olvasó hamar ráunna. Novella esetén pedig még nagyobb vétek ilyeneket írni. És akkor még nem is beszéltem a párbeszédet, mint eszközt, „méltatlan”-nak nevező írókról.

Egy újabb problémát vetnek fel az éppen „befejezett”, át nem nézett, mindenféle hibáktól hemzsegő írások. Ez kezdő íróknál gyakori, de csak javasolni tudom, hogy másnap nézzék át a megírt novellájukat, lehetőleg frissen, tiszta fejjel, és javítsák ki a fogalmazási, vagy helyesírási hibákat. Csak akkor küldjék be írásukat, ha már nem látnak benne semmit, amin tudnának változtatni.

Ki kell emelnem még egy fontos dolgot: ne az elismerésért írjon! Ne a díjak, a halhatatlanná válás, a siker érdekelje, hanem az, hogy az olvasók örömmel olvassák el a történeteit. Higgye el, ha jól mesél, történetei a halhatatlanok közé emelik majd. =)

Cselekmény: mivel a történetmesélés az irodalom legszebb része, ezért fontos, hogy jó legyen. Mi teszi jóvá? A spekulatív irodalomban a szereplők közötti viszonyból indul ki a történet a leggyakrabban. A karakterek motivációja, céljaik elérése, vagy épp a bukásuk. Minden történet egy utazással veszi kezdetét. Vagy valaki megérkezik, vagy indul valahová. Az eseménydús, érdekes történetekre ez mind jellemző. Itt jön újra elő a kérdés, hogy kinek is ír?

Ha egy olyan közösségnek, mely az izgalmas történethez, jópofa karakterekhez és humorhoz szokott, akkor az ön történetének olyannak kell lennie, melyben mindezek jelen vannak. Ha viszont egy lassúbb sodrású, inkább intellektuális élményeket kedvelő közönség tud csak rajongani magáért, akkor visszavehet a történet pörgetéséből, és elmélyülhet a részletekben. De van egy határ! A történet csak annyira legyen pörgős, hogy fönntartsa az érdeklődést! A szereplőket is hagyni kell érvényesülni, hogy az olvasó meg tudja kedvelni őket. És ha a  részleteket mutatja be, ügyeljen rá, hogy csak azokat mutassa be, melyek a világát sokszínűbbé teszik! Az érdektelenségbe fulladás kinyírja az írását.

A másik nagy veszély az ellentmondásokba kerülés. Ilyen például a saját frakciójához holtáig hű katona esete, akit egy kívülálló, akit még sosem látott, és semmilyen befolyással nem bír rá (sőt lehet hogy ő az ellenség) képes meggyőzni arról, hogy vezetői gonoszok, és ellenük fordítja őt. Minden jó sztori megfelelően felépített ok-okozati tényezőkből áll, és ha ezek nem következnek egymásból, akkor ott ellentmondások lépnek fel. Mindenesetre tegye fel magának azt a kérdést, hogy mi a szándéka a történettel? Tanítani akar? Szórakoztatni? Vagy csak el szeretne mesélni egy történetet? Mindhárom megvalósítható, akár egyben is.

Így a cikk végén még annyit szeretnék mondani magának, hogy mindig akadnak majd negatív kritikusai, tegyen le bármit is az asztalra. És akármilyen zseniális íróvá is válik, tökéleteset ön sem tud alkotni, ahogy a legnagyobb írók sem. De ez ne tántorítsa el, sőt! Alakítsa ki a saját stílusát, mélyedjen el saját világaiban, mikor alkot! Biztosan akadnak majd olyan olvasók, akik imádni fogják önt, ők pedig örömmel várják – egyenesen követelni fogják – az újabb és újabb elbeszéléseket. =)   Sok sikert kívánunk!

Rondaar