Interjú Szergej Lukjanyenkoval – I. rész

Nicholas Seeley: Többet szeretnék megtudni arról, hogy hogyan nőtt föl: milyen tantárgyakat szeretett az iskolában, mit tanult később? Értelmiségiként élt vagy vicceskedő volt? Romantikus alkat volt? Olvasott sci-fit vagy fantasyt akkor?

SzL: Átlagos gimnáziumba jártam Kazahsztánban (akkor Kazahsztán a Szovjetunió része volt), egy déli kis városba, amit Dzsambulnak hívnak. Leginkább az irodalomórákat szerettem (ötévesen kezdtem olvasni) és a kémiát. Nem voltam vicces, de romantikus meg intellektuális igen. A sci-fi és a fantasy mindig is a kedvenceim közé tartoztak, és rengeteget olvastam, ahogy jött: voltak orosz és külföldi klasszikusok, költészet, emlékiratok…

NS: Mi vitte a spekulatív fikcióban való alkotásra?

SzL: Az ötletek fantáziadússága (ha jól értelmezem a spekulatív szót, nálunk nem használják széles körűen) gyerekkorom óta tetszett. Ami a science fiction felé vonz engem, az a rejtély. A “Mi lenne, ha…” kimondásának lehetősége. És az, hogy utána ezeken a valószerűtlen hipotéziseken rágódhatok. Mi lenne, ha mágusok élnének közöttünk? (Mint az Éjszakai Őrségben.) Mi lenne, ha felfedeznénk a hiperhajtóművet és űrjárművek utaznának a csillagok között? (Mint az Ugrás az űrbe – Ugrás az Ismeretlenbe könyveimben.) mi lenne, ha idegenek látogatnák meg a Földet – kedves és jószándékű idegenek – akik Csillagkapukat húznak fel a bolygón, amikkel akárhova elmehetünk, ahova csak szeretnénk? (mint a Specterben.) A kalandra és szórakozásra épülő sci-fi is jó, de ha van benne egy nem várt ötlet, egy rejtély, egy váratlan szögből való világbemutatás – akkor az zseniális!

NS: Melyik írok voltak Önre a legnagyobb hatással? Oroszok voltak, vagy külföldiek, vagy egyenlőformán is-is?

SzL: Oroszok is voltak, meg külföldiek is. Az irodalom alapvetően egyszerre nemzeti, mert segít megérteni különböző embercsoportokat, és nemzetközi, mert elérhető. Ha orosz írókról beszélünk, szerintem a Sztrugackij testvérek voltak rám a legnagyobb hatással, szerintem ők alapjaiban változtatták meg a science fictiont a ’60-as és ’70-es években. A külföldiek közül Robert Heinleint, Clifford Simakot és Roger Zelaznyt emelném ki. Ó, és akkor még Stephen Kinget.

NS: Sok külföldi SF-et olvasnak az oroszok? milyen szerzőket kedvel a legjobban?

SzL: Nagy mennyiségű SF, elsősorban amerikai, megjelenik fordításban. A szovjet időkben ideológiai okokból nem minden írót lehetett lefordítani (egy írónak ehhez ostoroznia kellett a nyugati életmódot vagy elítélni a háborút, hogy a cenzoraink “megbízható”-nak címkézzék). De ma már minden lefordítanak – és elég gyorsan. A modern írók közül szeretem Vernor Vinge-et, George R. R. Martint, Lois McMaster Bujoldot, Andrzej Sapkowskit (a lengyel sci-fi iskola egyáltalán nem rossz!), Terry Pratchettet (ő talán a mostani kedvenc szerzőm), és a welszi Jasper Fforde-t. 

NS: Vannak olyan orosz szerzők, akiket kedvel, de akikről mi biztosan nem tudunk Amerikában?

SzL: Az orosz SF nagyon szerteágazó, és nagy kár, hogy nem ismerik az angolnyelvű világban! Kiemelném Nick Perumovot, aki egy profi és népszerű SF szerző, ráadásul sokat élt az USA-ban, de oroszul ír, Alexander Gromovot (ő moszkvai és hard-sf-et jegyez), Leonyid Kaganovot (egy ifjú moszkvait, aki a novellák mestere, csodálatos humorérzéke van, és emellett nagyon lírikus tud lenni), valamint Marina és Szergej Gyacsenkót, a házaspárt, akik oroszul beszélő ukánok, és nagyon különleges fantasít írnak.

NS: Úgy tűnik, hogy az utóbbi időben az angol nyevterületen nagy érdeklődés támadt az urban fantasy műfaj iránt, ahol reális vagy futurisztikus közeg és témák keverednek klasszikus fantasztikus elemekkel, mint mágia, vámpírok, stb. Van hasonló tendencia Oroszországban?

SzL: Bizony. Az én Éjszakai Őrség, Nappali Őrség, stb. sorozatom, ami 1997-ben indult, az első orosz könyv volt ebben a műfajban. De azóta rengeteg orosz szerző kezdte ezt a műfajt használni, mint pl. Vlagyimir Panov. Ami az angol műveket illeti, Laurell K. Hamiltont, Jim Butchert és még sokakat fordítanak oroszra. A műfaj népszerűsége, sok értelemben, az Őrség-sorozat siker
ére épül.

NS: Honnan jött az ötlet, hogy a mai moszkvában élő vámpírokról és águsokról íjon? Van valami metaforikus háttér (a karakterek, vagy az Őrségek, esetleg a homály), amit a moszkvaiak jobban értenek, mint mások?

SzL: Moszkva gyakran szolgált a misztikus irodalomnak helyszínül. Gondoljunk Mihail Bulgakov A Mester és Margaritájára, vagy a szovjet éra Danyilov hgedűsére Vlagyimir Orlovtól. (Érdekes, hogy mé a szovjet időkben is megjelenhetett egy regény, amelnek hősét a Földre száműzték, moszkvában él és zenészként dolgozik!) Lehetséges, hogy moszkvaiak vagy általánosan az oroszok képesek extra képzettársításokra az Őrség ciklusban, például a tény, hogy a mágus Geszer párttitkár is volt a szovjet érában, azonnal nagyon precíz képt nyújt nekik. Maga az Őrség szó nem emlékezteti az oroszokat a híres Rembrandt festményre, hanem inkább határokra és határőrségre – ez hagyományos téma volt fiatalkorunk kalandregényeiben. Így az Őrségen belül az asszociációs rendszer szerintem eléggé nemzetközi.

az interjú második fele IDE KATTINTVA olvasható!