Ismét megpróbálják tévére adaptálni az Alapítványt

Isaac Asimov híres trilógiája, az Alapítvány olyan filmekre és sorozatokra volt hatással, mint a Star Wars, vagy az HBO-féle Westworld, Hollywoodnak azonban többször beletört a bicskája a grandiózus sztori adaptálásába. A Deadline értesülései szerint most épp David S. Goyer és Josh Friedman próbálkoznak azzal, hogy egy tévészériát készítsenek az Alapítványról, ebben pedig a Skydance Television nevű produkciós cég lesz a partnerük.

Asimov Alapítványát először 1942-ben adták ki, mégpedig az Astounding Magazine nevű folyóiratban, a történet pedig a Galaktikus Birodalomról szól, melynek emberi lakosai szétszóródtak különböző bolygókon, szerte az univerzumban. Az Alapítvány főszereplője egy bizonyos Hari Seldon, aki a pszichohistória szakértője, mely azt kutatja pszichoanalitikus eszközökkel, hogy az ember a történelem során miért cselekedett úgy, ahogy. Illetve fontos kérdése még a tudománynak, hogy az emberiség miért követi el időről-időre ugyanazokat a hibákat. A pszichohistória segítségével a főhős rájön, hogy az emberiség ki fog pusztulni, vagyis egyfajta látnokká lép elő, aki képes megjósolni a jövőt (szigorúan a matematika és a pszichológia eszközeivel).

Az Alapítvány megfilmesítése számos alkalommal szóba került, hiszen többek között a FOX, a Warner és a Sony is megpróbálkozott a dologgal, utóbbi esetben például Roland Emmerich, a Függetlenség napja rendezője bukott bele a komoly vállalkozásba sajnos. Pár éve az HBO volt olyan merész, hogy az Alapítvány sorozatot számításba vette, 2014 környékén volt arról szó, hogy Emmerich és a Westworld jelenlegi készítője, az Interstellarhoz kapcsolódó Jonathan Nolan is benne lesz a buliban. A prémium kábelcsatorna azonban végül inkább a vadnyugati sci-fi remake-jét választotta, és igazuk is volt, hisz igazi közönségkedvencet alkottak, mely az HBO második legfontosabb címe per pillanat, persze csak a Trónok harca után.

alapitvany-tv2

A leendő készítők közül Goyer munkássága magába foglal egy Batman filmet, a Ghost Ridert és a Blade franchise-t, az ő esetében a sajtó kritikusabb és szkeptikusabb egyszersmind, míg Friedman a közvélemény szerint elképzelhető, hogy a saját részéről képes lesz minőséget letenni az asztalra, elvégre a szakember például a Sarah Connor Chronicles című Terminator szérián is dolgozott, ami egész jól sikerült.

Az Alapítvány feldolgozásának egyik legnagyobb “ellensége” és hátráltatója maga a Star Wars filmsorozat, mely rengeteget kölcsönzött Asimovtól. Így az elkészítés nehézsége az, hogyha a készítők mozikba viszik a történetet, akkor rengetegen lázadnak majd ellene, mondván George Lucas univerzumát lopták meg. Ez persze közel sincsen így, tekintve, hogy az Alapítvány korábban íródott, mint a Star Wars, ennek ellenére az alkotók inkább a tévét preferálják, ha már adaptációról van szó.

Rengetegen állítják, hogy az Alapítvány nagyon nehezen adaptálható és meg se szabadna próbálkozni vele, főleg, hogy ennyiszer belebuktak nagy stúdiók és alkotók a vászonra/képernyőre vitelével. Ellenben, ott van néhány ellenpélda, ami bizonyítja, hogy efféle bravúrok igenis megvalósíthatóak:

  • Luc Bessonnak 20 évébe telt, hogy kitalálja, miképp lehetne feldolgozni egyik kedvenc francia képregényét, de erőfeszítéseinek köszönhetően a Valerian és az ezer bolygó városa hamarosan mozikba kerül
  • George R. R. Martin szabályosan megtiltotta, hogy a Tűz és jég dala regénysorozatot adaptálják, ugyanis nem bízott Hollywoodban és a forgatókönyvírókban, Benioff és D. B. Weiss azonban összehozták napjaink egyik legjobb high-concept tévészériáját az anyagból, mely a könyveket is leelőzte
  • Peter Jacksonnak évek munkájába telt, hogy Tolkien műveit feldolgozza normálisan, A Gyűrűk Ura azonban Oscar-díjas trilógia lett… sőt, a tündékkel és orkokkal teli univerzum akkora siker lett, hogy még A hobbitból is 3 részt csináltak (mondjuk kisebb sikerrel)

alapitvany-tv3

Mindezek alapján az Alapítvány elkészítése közel sem megvalósíthatatlan, egyedül Goyer neve adhat okot némi aggodalomra. Ellenben ha egy normális tévécsatorna (=nem országos, hanem kábel, vagy mondjuk a Netflix-Amazon-Hulu trió egyike) beáll az ötlet mögé, ebből még bármi is lehet… akár egy sikeres feldolgozás is.

(Disclaimer: Asimovhoz kapcsolódóan több kötet is elérhető a Galaktikabolt.hu-n, ezek közül az egyik legérdekesebb talán Az Alapítvány barátai, a teljes könyvlista pedig itt érhető el, tessék csak elmerülni a mester munkásságában!)

Facebook hozzászólások
E-könyv akció

You may also like...

1 Response

  1. Dunstan szerint:

    Ha valakit érdekel, a cikkben elhelyezett képek az “Alapítvány”, a “Második Alapítvány”, valamint az “Alapítvány Pereme” egy kiadásának borítótervei, címük “Hari”, “Arkady”, és “Trantori Álom”. Michael Whelan munkái.

Vélemény, hozzászólás?