Január közepén érkezik Az ötödik hullám

Tovább tombol a YA-őrület: újabb fiatal felnőtteknek szóló sikerkönyv debütál a mozivásznon. Ezúttal Rick Yancey trilógiájáról van szó, annak is első kötetéről, Az ötödik hullámról. A regény 2013-ban jelent meg, és pozitív kritikákat kapott: a New York Times egyenesen az év legjobb Young Adult regényei közé sorolta. A folytatás Végtelen tenger címmel 2014-ben látott napvilágot, a harmadik kötet pedig a tervek szerint 2016 májusában érkezik. Ehhez képest az első részt már január 15-én megnézhetjük a moziban.

A történet szerint igen alapos földönkívüliek csapnak le a bolygónkra, akik hidegvérrel és módszeresen akarnak minket tönkretenni. Az első hullámban az áramszolgáltatást csinálják ki, a másodikban katasztrófákat okozva pusztítanak el egész városokat, majd egy járványt küldenek ránk, és csak ezután, a negyedik hullámban következik az invázió. A küszöbön álló ötödik hullám pedig nem más, mint amikor az idegenek egyes emberek bőrébe bújnak, és ettől fogva nem lehet tudni, ki a barát és ki az ellenség.

A főszereplő, Chloë Grace Moretz ismerős lehet a Ha/Ver és a Leleményes Hugó című filmekből, Nick Robinson pedig a Jurassic Worldből. A fiatal, feltörekvő színészek mellett két ismerős arccal is találkozhatunk: az egyik Liv Schreiber (Mars – Az utolsó napok, X-Men kezdetek: Farkas), a másik pedig Ron Livingston (Defying gravity, Hivatali patkányok). A forgatókönyvírók között megtaláljuk Akiva Goldsmant (Legenda vagyok, Én a robot, A lázadó, A rejtély) és Jeff Pinknert (Alias, Lost, A rejtély, A csodálatos Pókember 2.)

Szereted az inváziós történeteket?
Nézd meg, mit kínál e témában a Galaktikabolt!

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?