Jogtalan király a fantasy trónján?: Kritikák Tolkien munkásságáról

John Ronald Reuel Tolkien nevét egyetlen fantasyrajongónak sem kell bemutatni. Arra sem szükséges betűt vesztegetni, hogy a Középfölde könyvek fontosságát részletezzük. Mégis akadnak olyan kritikusok, akik A Gyűrűk Ura minőségét erőteljesen megkérdőjelezik.

 

Feltette magának egyetlen Tolkien-rajongó is valaha is azt a kérdést, hogy kedvenc könyvsorozata „mitől lett volna jobb”? Emlékszem, mikor a Peter Jackson filmjeinek hatására elárasztották a könyvesboltokat az összecsomagolt A Gyűrűk Ura kötetek, melyek után nem volt megállás; Tolkien további műveit is (újra) kiadták. A Középfölde-sorozat azóta egy komplett franchise lett, és a mai napig sok olvasót tudhat magáénak. Még idehaza is megdöbbentő sikereket ért el (amikor megtudtam, hogy van Magyar Tolkien Társaság, alaposan meglepődtem), és sokak számára lett A fantasy. Amikor hírek kelnek szárnyra olyan könyvekről, melyekről kritikusai azt állítják, hogy felülmúlták Tolkien munkásságát, mindenki csak legyint egyet. Én ezt annak tudom be, hogy A Gyűrűk Ura az egyike azon kevés fantasyknek, melyek képesek itthon is összekötni a generációkat. Az első magyar megjelenés óta eltelt néhány évtized; szüleink mesélhetnek nekünk a könyvekről, idősebb testvéreink szintúgy, ahogy mi is áradozhatunk róla a mostani fiataloknak, és a gyermekeinknek is. És ez – kedves Olvasó – a legnagyobb dicsőség, amit egy könyv elérhet, mert a generációk összekötésével az idő múlása legyőzhető.

Az első magyar kiadás.

De emlékszem másra is. Mikor a haverjaimmal beszélgettem, és feljöttek a filmek, mint beszédtémák, mindenki hevesen bólogatott, hogy milyen látványos, meg milyen jó a világa, de amikor a könyv jött elő, már többen is húzták a szájukat. Azt mondták, hogy a könyvek bitang unalmasak a filmhez képest, és ez volt az az ok, ami miatt egy jó darabig nem tudtam rászánni magam az olvasására. Most, tíz évvel később már máshogy látom a dolgokat, és ha jobban aláások a fantasyirodalom történetébe, feltűnik nekem néhány érdekesség is. Mégpedig az, hogy Tolkien műve hajdanán elképesztően megosztó erővel bírt, ma pedig jóval több kritikusa akad, mint azelőtt.

Az első, 1954-es megjelenése óta számtalanszor kapott hideget a kritikusoktól, és ami a legérdekesebb, éppen az amerikai kritikusoktól. Elhamarkodottan temették a könyvet, és nagyon sznob hangnemben írtak róla. „Rémálomba illőnek”, „ifjúsági zagyvaságnak” és az „irodalom halálának” egyaránt nevezték azt a regényfolyamot, mely néhány évtizeden belül a világirodalom részévé vált. Sok kortárs fantasy és sci-fi író ír róla negatívan. Ezek közé tartozik David Brin, Michael Moorcock és China Miéville is. Utóbbi gyakran hangoztatja, hogy amennyire csak lehet, el kell különülni a Tolkien-féle történetvezetéstől és világoktól. Ez tetten érhető a szerző Bas-Lag sorozatában is, ami inkább egy furcsa steampunk-fantasy világként írható le. Brin szerint a mű élteti az elitista réteget, és a régmúltba való visszatekintést szorgalmazza, Moorcock pedig az egyik esszéjében a Micimackóhoz hasonlította a művet. Moorcock tinédzserként találkozott Tolkiennal és C. S. Lewisszal (aki Tolkien kollégája és barátja volt), és habár mint embereket, kedvelte őket, de a munkáikat nem találta jónak.

Kattintásra megnő!

A Gyűrűk Urát sokan tartják „hímsoviniszta tündérmesének”, mert a nők nem kapnak benne fontos szerepet, ábrázolásuk pedig elég közhelyes. Ezen hibák visszavezethetőek oda, hogy Tolkien műve mítosz stílusú, a mítoszokban pedig a férfiak hősként való ábrázolása erőteljesebb szerepet kap. Éppen ezért feketék-fehérek a karakterek is. Ezen kívül sokan támadták még az elbeszélő képességét Tolkiennak. Valóban, ha összehasonlítjuk egy kortárs fantasyvel, akkor lassúbbnak és unalmasabbnak tűnhet a túl sok, felesleges információval, amit közöl. Erre mondta azt egy barátom régebben, hogy „a Középfölde-könyvek akkor lesznek igazán zseniálisak, ha minden kötetet elolvastál a sorozatból, mert minden leírás, információ, szereplő akkor kerül a helyére, és így egy olyan világot hoznak össze, melyre megéri emlékezni”. Idáig nem egyszerű eljutni, és sokan megállnak csak a három kötetnél, esetleg még hozzáveszik A hobbitot.

Javított szövegű díszkiadás.

Akik járatosak a klasszikus brit meseregényekben, azok nagyon jól tudják, hogy az angolok hajlamosak nagyon részletesen, ráérősen mesélni. Ezt megfigyelhetjük Richard Adamsnél, R. L. Stevensonnál és G. K. Chestertonnál is. Míg Amerikában az érdeklődést azonnal felkeltő írások hódítottak, addig a brit fantasyszerzők megmaradtak a klasszikus elbeszélőmódnál, melyben a táj- és szereplőleírások nagyon sok sort tettek ki, és gyakran oldalakat töltöttek meg. Éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy Robert E. Howard vagy Fritz Leiber mellett Tolkien írásai nyögvenyelősnek és álmosítónak tűnnek a kor kritikusainak.

Egy másik kritika magát Tolkien rajongótáborát, illetve magát a „tolkieni” behatást éri. Az elkövetkezendő évtizedekben ugyanis számtalan olyan fantasy sorozat született, mely Tolkien teremtményeivel operált, és az ő általa megkezdett ösvényen haladt tovább úgy, hogy nem vájt ki magának sajátot. A világok környezete, felépítése és sok más eleme is – még a regények borítója is sok esetben – A Gyűrűk Urától származott. Azok az elemek, melyek egyedivé tették Tolkien ciklusát, ma már a fantasy unalomig ismert kliséivé satnyultak, de erről nem is Tolkien tehet, sem pedig azok a szerzők, akikre ő gyakorolt hatást, hanem a kiadók. A kiadók, akik elvárták, hogy minden új fantasyszerző képes legyen A Gyűrűk Ura újraírására. Ezért szerepelnek egy csomó fantasyben elfek, orkok, törpök és más szereplők.

A legfrissebb magyar kiadás borítói.

A vélemények tehát megoszlanak Tolkien világáról. A rajongótábora óriási, és számtalan elismerést begyűjtött már első megjelenése óta, hatása pedig a mai napig tart. Ha fantasy világokat kell megalkotni, rengetegen ajánlják Középföldét, mint példát a jól működő saját világra. És az egyetlen, ami érdemben számít, és ami miatt mindig lesz hely A Gyűrűk Urának a fantasy kedvelőinek szívében.

Facebook hozzászólások

You may also like...

4 hozzászólás

  1. solymosgyu szerint:

    pedig tolkien jót írt. nem tucat író.

  2. benyo47 szerint:

    Remek cikk! Sok olyan dolgot tartalmaz, ami az olvasók nagy részében ott van, és most kimondatott… 🙂
    Inkább hozzáfűzök, mintsem vitatom fentieket azzal, amit mondanék.
    Igaz, az első kiadása 1954-ben történt, de a Hobbit, illetve az egész LOTR toposz már a 30-as évek elején ott volt Tolkienben. Egy másik felületen már írtam pár sort (a fantasy hősnőkkel kapcsolatos témakörben) arról, hogy milyen zokniszagú, hímsoviniszta világban élt Tolkien, mint intellektus. Kedves barátjával. C.S. Lewissel… Azt sem szabad elfelejteni, hogy angol volt, ahol még inkább kizárták a nőket a szellemi alkotóvilágból. Meglepő módon. csaknem kortárs korú íróbarátjuk Brian Aldiss, pontosan ebből vezette le a mű elég éles társadalomkritikai elmarasztalását.
    A hobbitokat — világ- és életfilozófiájuk alapján — csaknem a Tolkien-Lewis intellektus vonal irodalmi leképezésének tartja.
    Az tökéletesen igaz, hogy az angolok sokkal jobban szeretnek (és tudnak) mesélni, mint az amerikaiak (hogy az angolszász kultúrkörnyezetben maradjunk). Ennek eredményeképpen írhatta meg egy angol a lehető legcsodálatosabb módon az amerikai néplélek (hmmm…) mítoszvilágát az Amerikai istenekben… 🙂
    Alapvető oka az angol és amerikai kultúra közti pár száz évnyi életkorban rejlik…
    Mieville-t imádom, mert a Perdido egy csodakönyv, de menjen a francba a véleményével. A LOTR egy epikus, ősi mítoszokra épülő fantasy, a Perdido, illetve Bas-Lag világa pedig teljesen az kristálytiszta fantázia szüleménye (persze csodálatos szóleménye). A LOTR nem. Az angolszász kultúrából táplálkozik, tehát eleve más az alapja.
    Ja, igen. Moorcock sokkal jobb szerkesztő, mint író. Persze ettől a kompetenciája még teljes, de az, hogy ő a New Wave-el egy új írányt indított el, még nem hatalmazza fel, hogy nagyon bírálja Tolkient. Brin pedig megalkotott egy ragyogó lehetőségű világot, ami aztán folytatásaiban el is laposodott. Tolkiené nem. Az övé végig olyan, mint az első. Nehéz, fajsúlyos és karakteres, mint az ozmium…
    Becsülettel be kell ismerni, hogy a LOTR egy hömpölygő, zsigerig részletesen leíró hősköltemény. Kell hozzá egyfajta lelkiállapot, türelem, hogy az ember élvezni tudja. Körülbelül olyan érzetet kelt bennem, mint Gogoltól az Egy őrült naplója, anno Darvas Iván előadásában. Kb. 1973-ban láttam városom, Sopron színházában. Odaszegezett a székhez. De azt eleve eldöntöttem, hogy az életben többször nem nézem meg, mert egyszer, Darvas után felesleges, másodszor szinte kibírhatatlan lelki gyötrelmeket okoz. Persze ettől zseniális mű. De hát ez könnyű, mert egy zseni írta…

    “Azok az elemek, melyek egyedivé tették Tolkien ciklusát, ma már a fantasy unalomig ismert kliséivé satnyultak, de erről nem is Tolkien tehet, sem pedig azok a szerzők, akikre ő gyakorolt hatást, hanem a kiadók. A kiadók, akik elvárták, hogy minden új fantasyszerző képes legyen A Gyűrűk Ura újraírására.”
    Ez nagyon fontos… Eleve minden műalkotásnál igaz, hogy az utánzás klisét teremt. Aztán az az író, aki ebbe a csapdába sétál, az megérdemli a besorolását, értékelését.

    A kiadókról pedig annyit, hogy ami objektív, gazdasági céljaik meghatározása alapján szükségszerűen erényük, az az ember kulturális haladása szempontból leköpendővé teszi őket. Lásd legragyogóbb példáját, Hugó Gernsbackot. Neki köszönhető, hogy az 1920-as években az USA rövid idő alatt átvette az SF vezető szerepét (mindenféle szempontból), ezzel meg is határozva a közízlést, amely a mai napig tart. A baj csak az, hogy neki köszönhetően csaknem negyedszázad erejéig eleve a mongoloid idióták szintjére tette a fantasztikum szellemiségét, másrészt még az ebből kinövő, és jobbá váló gyermekei is rajt tartották a világ fantasztikus irodalmán az angolszász — ezen belül amerikai — karaktert, megölve az európai eredeteket. Az egyéb területekről, mint az ázsiai és latin-amerikai változatának szinte teljes érdektelensége (leszámítva a japánok elmúlt negyedszázados előtörését), már csak hab a tortán.

    • Ayukisama201 szerint:

      Igaz az első hozzászóló véleménye, Amerika mindent elront, a jót is.

      Tolkien világa számomra inkább egy tanmese, de semmi több (bár tudok tündéül írni és beszélni folyékonyan, de az más). Szerintem az elképzelt középkor egy fajtája Tolkien művészete, mivel a nők szerepe középkori, de más kisebb utalások, például a harcrend, a vezér elől megy és hal embereivel stb. is hozzájárult ahhoz, hogy a viking sagák felé menjek. Sok jenki mű pedig szerintem merő ostobaság, vagy a túlzott “Mi vagyunk a Kiválasztott nép, és jogunk van másokat eltaposni…” elv hangsúlyozása. China Meville, pedig mivel olvastam, vegyes nálam, mivel a gőzkort szeretem, de kissé vontatott. A többi írót még nem olvastam. Tolkien előtti műveket, mint Stephen Backster, Lowecraft, Arthur C. Clarck, jobban szeretem, vagy Asimov és Lem. Összegezve, Tolkien jó kiindulópont saját fantasy világ megalkotásához, mint alap, de tudd mindig, hogy a te világod a tied, és te alakítod, ne befolyásoljon benne semmi. Ez a tapasztalatom.
      ——————————————————————————-
      Klisék:
      Törp= balta
      Tünde (nő/férfi)= íj és tegez
      Vadászok (kószák, kalandorok): Kard, tőr, csapdavetés.
      Egyéb lények=Karmok, nincs emberi alakjuk, ronda.
      ————————————————————————-
      “Arlin vezesse utatok és kritikát vessetek tollatokkal ide.” (Vadászlány mondás)

  3. Ayukisama201 szerint:

    Kimaradt, hogy Tolkien alapműnek számít és szerintem fura dolog, hogy azt, amivel a fanatsy új életre kélt, klisének nevezni, mert “Veszélyes dolog kilépni az ajtón (…). Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.” és ezt jelenti Tolkien művészete, egy utazást az ismeretlenbe, és az ősi mondák földjére, ami zavaró lehet azoknak, kik nem olvasták a Sagákat, amiből építkezik, de kedves mindenkinek, aki el akar indulni egy fonalon, és eljutni saját világához, kezdetnek jó.

    “Farkasok földjén
    kérdezte kora reggel
    délceg kardforgató
    a déli istennőket:
    haza sietnek-e,
    harcos seregükkel
    hadd érjenek oda éjre;
    zúgó nyílvesszők zuhogtak.” (Első ének a Hundingölő Helgiről: Viking Saga)

    Ha Tolkient olvasok mindig ez a saga ugrik be. 😉

Vélemény, hozzászólás?