Kell-e nekünk Hamupipőke? – Sue Burke
A márciusi Galaktikában ismét egy Sue Burke-novellát olvashattunk, amiben az írónő ezúttal a mesék szerepéről gondolkodik el egy távoli gyarmatbolygó világán keresztül. Ez a “Hamupipőke emigrációban”.
A 306-os Galaktikából már megismert amerikai írónő eddig kalandos életutat járt be: szülővárosából, Greendale-ből Milwankee-ba került, ott végezte középiskolai, majd egyetemi tanulmányait is. Ezután Bony Viewba költözött, ahol írt és önkénteskedett. 1999-ben férjével talán életük legnagyobb kalandjába vágtak: az Államokból Madridba költöztek. Ezzel Burke egy nagy álma is valóra vált, végre egy tengeren túli országban telepedhetett le. Azonban a 2008-as gazdasági válság és a migráció okozta problémák következtében visszaköltöztek Amerikába.
Sue Burke
Kalandos élete során Burke az írói karrierjét is folyamatosan építette. 1972 óta újságíróként dolgozott, emellett pedig írói workshopokra járt. Első kapcsolata a fikcióval a Clarion hathetes science fiction és fantasy workshopja volt 1996-ban East Lansingben, a Michigan Egyetemen. Később Austinban a Turkey City Workshophoz csatlakozott. A tanfolyamok során gyűjtött tudást gyakorlatban is kamatoztatta: először kisebb kiadóknál publikált, a nagy kitörést azonban a Karen Joy Fowler által szerkesztett kötet jelentette 2003-ban: ez volt a MOTA 3: Courage antológia. Azóta Sue Burke több antológiában és magazinban is megjelent, mint például a Year’s Best SF 14 (antológia) vagy az Asimov’s Science Fiction (magazin). Írói karrierje mellett fordítóként pedig sokat tett a spanyol science fiction irodalom angol nyelvterületen való terjesztéséért, továbbá számos spanyol SF antológiát állított össze.
A mostani számban olvasható novella, a „Hamupipőke emigrációban” ugyanabban a világban játszódik, amelyben a 306-os számban olvasható „Pókok” is, azonban a mostani történet megértéséhez nem szükséges a másik ismerete. Burke ezúttal egy kislányról, Nicolettáról mesél, aki a családjával és más telepesekkel egy új bolygón próbál boldogulni. A Föld és annak világa már lassan a feledés homályába vész, csak annyit tudni róla, hogy rossz volt ott, de az új otthonban minden sokkal jobb lesz. Nicoletta és más gyerekek fantáziáját azonban izgatja az óhaza: Milyenek voltak az ottani emberek? Kik juttatták el őket az új „Földre”? És természetesen olyan apróságok is foglalkoztatják őket, mint a tündérmesék. A novella központi története – ahogy az a címből is kitalálható – a Hamupipőke, amit Nicoletta betegeskedő anyukája kezd lányának mesélni, azonban ez vitát indít el: Szükség van-e még a királylányokkal, tündérekkel, üvegcipőkkel és más kitalált dolgokkal teli történetekre a jövőben vagy sem? Burke több szempontból is körbejárja a kérdést, miközben végig megőrzi a gyermeki szemszöget is (Nicolettán keresztül látunk mindent). Szóba kerülnek az örök érvényű értékek, az álmodozás és a realitás ellentéte, és a régi kultúra ismeretének szükségessége. Emellett az emberiség egyik egy örök kérdésére is próbál választ találni Burke: Tudnak-e az emberek szebb jövőt építeni saját maguknak?
Azok az olvasók, akik a tudományos témák mellett szeretnek az emberi kultúra jövőjén is elmerengeni, azok mindenképpen tegyenek próbát a „Hamupipőke emigrációban”-nal, az írónő egy naivnak tűnő szereplőn keresztül bont ki mindannyiunkat érintő kérdéseket. Akik viszont élvezik Burke világát (pl. a “Pókok”-ban látott erdő vagy a mostani novellában olvasható állatvilág), azoknak van egy jó hírünk: az írónő első regényén, a Semiosison dolgozik, amelyben a már két novellából ismert bolygóra kalauzol minket.
