Kihalás, amiért nem az ember a felelős

Sajnos egyre hosszabb azoknak a fajoknak a listája, amelyeket az ember vagy kiirtott, vagy az élőtere tönkretételével kihalásra ítélt. Ez nem csak újkori jelenség, számos őskori faj kipusztulása is az ember számlájára írható. De nem minden esetben. A legújabb kutatások szerint mégsem az ősember irthatta ki az egykor Afrikában élő óriási emlősök jó részét.

Afrika hatalmas biológiai potenciálja ellenére ma csupán Afrika öt nagy testű növényevő emlősfaj hazája (elefántok, a vízilovak, a zsiráfok és az orrszarvúk két faja), holott évmilliókkal ezelőtt azonban sokkal több volt belőlük. Nem tudni, miért pusztult ki számos fajuk, ám sok szakértő az eszközhasználó, húsevő emberelődök számlájára írta a kiirtásukat. Egy új kutatás azonban azt állapította meg, hogy az óriás növényevők száma már jóval azelőtt csökkenni kezdett, hogy az ember megjelent volna. A utah-i Természettudományi Múzeum kutatóinak tanulmánya szerint a kihalás fő oka a hosszú távú környezeti változások lehettek.

A kutatók feltérképezték a több mint 900 kilogrammos növényevők kihalási történetét. Lucy, az ember hárommillió éves afrikai rokona korában azonban ezeken kívül egy további zsiráffaj és négy elefántszerű faj is lakta a kontinenst. Az adatok elemzése azt az eredményt hozta, hogy az utóbbi hétmillió évben 28 óriásemlősfaj halt ki Afrikában. Számuk csökkenése nagyjából 4,6 millió éve kezdődött és az üteme nem változott a homo erectus megjelenésével. Megvizsgálták az éghajlat és a környezet változásait is az évmilliók során. Azt találták, hogy az éghajlatváltozás számlájára sokkal több írható, mint az emberelődökére. A klíma átalakulása miatt szorította ki a hatalmas fák és bokrok borította erdős vidéket a füves puszta.

A változás valószínűleg összefügg azzal, hogy az utóbbi ötmillió évben csökkent a légkör szén-dioxid-koncentrációja. Ha kevés a szén-dioxid, az a trópusi füves pusztáknak kedvez, így a szavannákról idővel elfogytak a fák, egyre nyitottabbak lettek. Sok óriás növényevőről tudjuk, hogy erdei növényzeten élt, így táplálékuk eltűnésével maguk is kihaltak.    A nagy testű emlősök kihalása magyarázatot ad más fajok eltűnésére, melyek levadászásával szintén a korai emberelődöket vádolták eddig. Kihalt abban az időben több ragadozó, többek köztük a kardfogú tigris is, amelynek lehet, hogy az óriás növényevők voltak a fő tápláléka.

Facebook hozzászólások

You may also like...