Kínai szupervonat

Kína elkészült a lebegő mágnesvasút új prototípusával.

Egy szinttel feljebb lépnek a lebegő vonatok  alkalmazásában. Eddig is létezett néhány, a repülőteret a várossal összekötő rövid maglev vasút, amelyeken kisebb járművek közlekedtek, de most elkészült a hagyományos vonat méretű változat.

A csúcstechnológiát képviselő vonatok gyártását a világ legnagyobb vasúti cége a kínai China Railway Rolling Stock Corporation végzi. A technológia kidolgozása mellett a cég kutatói könnyű és nagy szilárdságú vasúti kocsikat is kifejlesztette az elmúlt években. A vonat gyártása 2021-ben kezdődhet,

Az új vonattal rekordot akarnak dönteni. Jelenleg a sebességi csúcsot a japánok tartják 600 km/h-val, de néhány éven belül ezt a kínaiak túlszárnyalhatják.

A vonatok számára a pályát Peking és Sanghaj között fogják kiépíteni.

1400 kilométeres vasúti szakaszon jelenleg az engedélyezett sebesség 380 km/h. A szupervonattal az út négy óra helyett már 2,5 órára csökkenthető, és ez már valós alternatívája lehet a légi közlekedésnek.

A repülőút Kína két metropolisza között, a repülőtérhez való kijutást is beleszámítva, 4,5 óra.

Kína mára a világ legkiterjedtebb nagysebességű vasúthálózatával rendelkező államává vált . A teljes pályahossz meghaladja a 124 ezer kilométert, ebből több mint 26 ezer kilométer nagysebességű vasútvonal. Szakértők szerint a kínai szupervonatok pályahossza 2025-re eléri a 38 ezer kilométert.

 

Facebook hozzászólások

You may also like...