Követeink a Naprendszerben 3 – Asztronómia földön, és égen az ókortól napjainkig 1.

by Rhewaa · Published 2013-04-29 · Updated 2017-03-03

A csillagászatot ma már el sem tudjuk képzelni nagy teljesítményű számítógépek, és hightech teleszkópok, és magas hegyek tetejére, vagy kietlennek tűnő, madár se járta síkságokra telepített obszervatóriumok nélkül.

Civilizációnk hajnalán, amikor őseink még istenként tisztelték a csillagokat, voltak bizonyos társadalmi csoportok, akik számára az égbolton járó pici fénypöttyök, vagy éppen nyugodt mozdulatlanságba dermedt állócsillagok a természet működésébe engedtek bepillantást nyerni.
Az ókor asztronómusai elképesztően eredményes, és jó csillagászok, és matematikusok voltak, feljegyzéseik nélkül elég biztos, hogy nem tartanánk ott, ahol most, pedig nekik, valószínűleg még kezdetleges távcsöveik sem voltak.

A távcső távoli tárgyak látószögének felnagyítására szolgáló eszköz, ám távcső szó alatt szélesebb körben való elterjedtségük miatt általában csak az optikai távcsöveket értik. Ezek a látható fény tartományába eső elektromágneses sugárzásnak az összegyűjtését végzik lencsék vagy tükrök segítségével. A különböző típusú lencsés távcsövek összefoglaló néven refraktorok, mivel ezek fénytörés (refrakció) révén állítják elő a képet, a tükrös távcsövek pedig a reflektorok (reflexió = (fényvisszaverődés). Távcsöveket nemcsak a látható, hanem emberi szem számára láthatatlan (infravörös, rádió-, röntgen-, gamma-) sugárzások megfigyelésére is kifejlesztettek. (A rádióhullámú tartományokban működő eszközöket rádiótávcsöveknek nevezik.)

A távcsövek nélkülözhetetlenek a mindennapi élet sok területén, különösen a csillagászat számára, de gyakran alkalmazzák őket műszerekben (például teodolitokban), valamint katonai-, sport- és hobbi célokra is.
Követeink a Naprendszerbe sorozatunkban a műholdak, és űrszondák után ezúttal a különböző csillagászati távcsövekkel, illetve a földi obszervatóriumokkal foglalkozunk.

A fejlettebb civilizációk tudást őrző csoportjai pontosan tisztában voltak a csillagok, bolygók helyzetével, és a heliocentrikus világképpel.
Az egyiptomi, görög, azték, babiloni, kínai és természetesen az arab csillagászok mai ésszel szinte felfoghatatlan pontosságú számításokat végeztek. A modern szuperszámítógépekkel ellenőrzött kalkulációk alig pár tizedfoknyi eltérést mutatnak az ókori csillagászok számításaihoz képest.
A tudásukat féltve őrző, hatalmukat, kiváltságaikat arra építő csoportok, például a papok, megfigyeléseiket szabad szemmel végezték; manapság számos kutató véli azt, hogy bizonyos meglepően pontosan tájolt építmények, pl. angliai Stonehenge, a Marduk-szentély, a mezopotámiai zikkuratok, illetve egyes egyiptomi, és dél-amerikai piramisok is egyfajta obszervatóriumként szolgálhattak.

1902-ben egy égei-tengeri szigeten fedezték fel az ún. antiküthérai szerkezetet, melynek eredete a vizsgálatok szerint i.e. 150-80 közé datálható. Valószínűsíthető, hogy asztronómiai méréseket végeztek vele: a Nap, a Hold és öt másik bolygó pontos helymeghatározására használták. A modern computertomográfos vizsgálatok megállapították, hogy a szerkezet voltaképpen egy analóg számítógép; jövőbeli vagy múltbéli dátumok megadásával pontosan megállapította a meghatározott időpontban a Nap, a Hold és további öt, akkoriban ismert bolygó helyét. Hogy egy ilyen eszközt bármely kultúra is elkészíthessen nem kevés asztronómiai tudást, és tapasztalatot feltételez, ráadásul a szerkezet heliocentrikus modellben “számította ki” az égitestek helyét, tehát eleink azzal is tisztában voltak, hogy Földünk, és a bolygók egy központi csillag körül keringenek.

Iraki, iráni, illetve angliai ásatások nyomán egyes kutatók azt feltételezik, hogy az emberi civilizáció sokkal ősibb, és ezek a civilizációk meglepően fejlettek az őket követőkhöz képest; mondhatni az egyiptomi, perzsa, görög, vagy akár római civilizáció még fénykorában sem érte el azt a szintet, melyet az őket pár ezer évvel megelőző kultúrák. Az angliai Stonhenge, illetve a mezopotámiai Uruk város környékén végzett kutatások állítólag egy magasan fejlett civilizáció nyomaira bukkantak, melyek úgy jó négyezer évvel korábbra mutatnak, mint ahogy ezeket a kultúrákat eredeztettük.
Állítólag Naprendszert ábrázoló “barlangrajzokat” is találtak Uruk környékén, mely rajzok azonban egy Naprendszeren kívülről érkező, és a központi csillag felé igyekvő utazó szemszögéből ábrázolják a bolygók helyzetét; a ma ismert összes gázóriással, a Plutóval, és a Charonnal együtt, illetve egy a Mars és a Föld pályája között elhelyezkedő bolygót is feltüntetnek ezek a rajzok.

Nos, nem én vagyok az az ember, aki cáfolhatná eme rajzok igazát, vagy bizonyíthatná, hogy csupán vidám kedélyű kamaszok műve. Az azonban tény, hogy a tudományos körök nem fogadják el bizonyítottan eredetinek és természettudományos szempontból értékelhetőnek ezeket az ún. bizonyítékokat.
A tudós kollégák sokkal inkább hisznek a valós számításokkal alátámasztható bizonyítékoknak, és olyan írásos feljegyzéseknek, melyek származása szintén tudományosan megalapozott.

Mint például az olyan leleteknek, melyek az bizonyítják, hogy az ókori Asszíriában már képesek voltak viszonylag jó minőségű lencsék előállítására, azonban azt semmi sem bizonyítja, hogy ezeket akkor távcsövekhez használták volna. Optikai lencséket az arab, és perzsa tudósok is ismertek és használtak.

Az első valóban távcsőként funkcionáló eszköz eredete 1608-ra datálható; a holland Hans Lippershey-nek tulajdonítják a távcső felfedezését, az biztos, hogy írásos feljegyzés készült róla; a hollandus ugyanis szabadalmi kérvényt nyújtott be… ahogy nemsokkal ezután másik két hollandus is ugyanezt tette. Jacob Adriaanszon, és Zacharias Janssen legnagyobb bánatára azonban Lippershey lett az az ember, aki “bemutatta” a világnak a távcsövet, melyet aztán gyártani is kezdtek.