Légió 1. évad: Utazás a koponyám körül
Mindössze 8 rész készült a Légió című, mutánsos Marvel-sorozatból, amelynek ilyen rövid idő alatt is sikerült a bravúr. A jelenlegi legjobb képregényadaptáció lett a tévében. Pedig mindössze egy David nevű fura alakról szól a sztori, aki Professor X feltételezett fia, és akiről sötétebbnél sötétebb dolgok derülnek ki ebben a pár órában. Például az, hogy gyerekkora óta élősködik rajta egy ősrégi mutáns, az úgynevezett Shadow King, ráadásul a kormány emberei is üldözik, miközben van egy barátnője, akihez konkrétan nem érhet hozzá.
A realista szuperhősös sorozatok rajongóinak ott van a Daredevil, azoknak, akik inkább az egyszerűbb történeteket kedvelik, az Arrow, a Légió pedig a szürrealizmus követőinek ajánlható. Az első évadban ugyanis tényleg nem történik annál több, mint hogy a főhős memóriájában kutakodva próbálnak rájönni az X-Menek, hogy mégis mi lehet a baja a legerősebb mutánsként elkönyvelt Davidnek. Közben a készítők még játszanak is velünk, hiszen belengetik azt, hogy esetleg David tényleg elmebeteg és mindössze a vele kezelt páciensekben véli látni a bajtársait. Ez a vonal azonban gyorsan elfelejtődik, hiszen megérkezik a Shadow King, az ősmutáns, a főellenség, akit ki kell űzni David fejéből.
Számos formában láthatjuk a Shadow Kinget a Légió első évadában, és már ez önmagában nagyon érdekes. A készítők a Daviden élősködő gonoszt rendkívül jól hozzák be a sztoriba. Persze mindebben óriási szerepe van a Lennyt alakító Aubrey Plazának is, akiről Hollywood mindig is sejtette, hogy kissé lökött csaj. Ellenben itt nagyon illik hozzá a szerep, rengeteget tesz hozzá a fintoraival és azzal a csak rá jellemző gonosz nézéssel. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Shadow King szerepét neki találták ki. Épp ennyire jól eltalált az a testvérpár, akik egy testben élnek, de egyikük racionálisabb, másikuk pedig inkább kalandvágyóbb és állandóan harcolna.
A Légió valahol egy szerelmi történet is, hiszen a főszereplő Dan Stevens és a korántsem annyira megmentésre váró szőkenőt játszó Rachel Keller is erősen küzdenek egymásért, na meg a józan eszükért. A színészek közötti kémia egyébként megvan, de igaz ez Melanie és elveszett férje esetében is. A sorozat castingosai remek munkát végeztek, nincs olyan karakter, akivel nehéz lenne azonosulni. Ami az igazán durva, hogy ez a rosszakra is jellemző. Mindenkinek megvan a maga motivációja. Van, aki kiirtaná a mutánsokat, mert összeégették az arcát, az X-Menek meg akár háborúba is hajlandóak lennének kezdeni, csak hagyják már őket nyugton élni.
Érdekes kérdésekben és megoldásokban egyébként nincs hiány a Légió esetében. Hiszen felvetődik ismét, hogy a mutánsok azért születtek meg, hogy lecseréljék az embereket. Ez az evolúció következő lépcsőfoka. Mindazonáltal elég csúszós lépcső ez, hiszen mindannyian rendkívül veszélyesek.
Azok a nézők, akik azt hitték, hogy a pilotban látott bollywoodi táncjelenet után nem lesz újabb meglepő húzás, elég csúnyán tévedtek. A Légió első évadának csúcspontja akkor ütött be keményen, mikor a sorozat klasszikus némafilmes megoldással mutatta be a Shadow King egyik támadását és az azt követő harcot. Talán ezek a bravúrok azok, amelyek még egy szuperhősös szériának is képesek művészi értéket adni. A Légió megfelelt a kritériumoknak és számos alkalommal hozott olyan vizuális megoldásokat, melyek a történetmesélést is segítették, hogy az ember a padlón kereste az állát.
Természetesen nem egy Apocalypse-szintű látványvilágra kell itt számítani, de a szerényebb tévés büdzsé ellenére is ügyesen vették az akadályt a készítők. Egyáltalán nem érződött, hogy ez “mindössze” egy sorozat volna. Rendkívül jól illeszkedett az X-Men világának hangulatába a Légió. Főleg, hogy a klasszikusabb, a filmek által felvetett kérdéseket sokkal árnyaltabban vetették fel az írók, mint amihez az egyszeri rajongó hozzászokott. Emiatt pedig le a kalappal.
Jó hír, hogy a Légió második évadát már berendelte az FX, a végefőcím utáni cliffhanger így biztosan nem marad megoldás nélkül. Örülünk is, mert ebben a pillanatban néznénk tovább Davidék kalandjait. Annak ellenére is, hogy egy szürreális rémálomra emlékeztetett a produkció jelentős része. De ez abból a fajtából érkezett, amiből nem akarunk felébredni. Értékelés: 9/10
