Legyőzhetetlen ember: legextrémebb lakóhelyek a Földön 1.rész

Nekünk itt a Kárpát-medencében csak a különlegesen kemény telek, és a szélsőségesen forró nyarak okozhatnak kisebb-nagyobb problémát – no meg a tavaszi áradások, és az őszi viharok-, de összességében véve, a világ más tájaihoz képest egész kényelmesen éldegélünk itt, regéink, és mondáink mesés Aranyos Szegletében.
Bolygónknak azonban vannak olyan vidékei is, ahol a népmese szerint még a madár se jár… vagy legalábbis nem szívesen.
Kietlen, fagyos pusztaságok, perzselő sivatagok, irdatlan hegycsúcsok, moccanatlan tavak, és pokoli tűzhányók között jártunk, összeállításunk az itt élő emberekről, kultúrájukról, életben maradásuk nehézségeiről szól.

Nagarkot; a felhőlakók városa

2200 méteres tengerszint feletti magasságban található a nepáli Nagarkot a Himalája egyik legmagasabban fekvő települése. 3500 állandó lakosa speciális gazdálkodást folytat – magashegységi gazdálkodásra legjellemzőbb teraszos földműveléssel óvják meg földjeiket a talajeróziótól-, hiszen ebben a magasságban csak a kifejezetten extrém tűrőképességű növények, és állatok maradnak életben.

A helyiek ugyan elég alalposan ki vannak szolgáltatva a természetnek, ám a pazar panoráma évente turisták százait vonzza ide.
Nagarkotnak fűtött medencés szállodája is van, bár eme luxus nem a helyiek kiváltsága, hanem a felhők közül elő-előbukkanó hegycsúcsok, és völgyek látványáért idesereglő turistáké.
A település lakói a szélsőséges körülményekhez alkalmazkodva élnek, a turizmus pedig valószínűleg ha megkönnyíteni nem is, de élhetőbbé pénzeli a természet szigorú törvényei által szabályozott létezésüket.

A Góbi nomádjai

A Góbi-sivatag lovas nomádjai pl. némely mongol családok, jószerével ugyanazt az életformát folytatják, mint elődeik; nem városokban, hanem sátortáborokban élnek. A viszonylag gyorsan szét-, és összeszerelhető jurták körül – amilyenekben a magyarok ősei is laktak, amikor legelőről-legelőre hajtották állataikat-, azonban manapság már nem ritka a modern technika sem. A hagyományos elemekből felállítható, és hagyományos módon füthető jurták mellett motorbiciklit éppúgy találunk, mint az alacsony marmagasságú, ám szívós mongol lovat, mely egyszerre szolgál hátas-, és igavonóként, húsállatként, és tejforrásként.

A száraz, hideg, sziklás sivatagban az emberek élete roppant kemény. Nem csak az állattenyésztő életmód szigorú követelményei, hanem a szélsőséges időjárás is próbára teszi az itt élők alkalmazkodósképességét. A nappali, és az éjszakai hőmérsékelt között 30-35 foknyi eltérés mutatkozik nyáron, télen pedig alig pár fokkal kúszik nulla celsius fok fölé a hőmérséklet. A terület kritikusan csapadékszegény volta miatt a rideg éghajlat főleg ősszel, és télen teszteli kíméletlenül a  tűrőképességet.
Tény, hogy a Góbiban csak a legszívósabb, legkeményebb emberek maradnak életben.

Magashegyi úszó szigetek

A világ egyik legkülönlegesebb települései az uro indiánok úszó szigetei, melyek a Titicaca tavon ringanak az Andokban, 3811 méteres tengerszint feletti magasságon.

Egy odalátogató magyar szerint:
“Az úszó szigetek igazából tízszer tíz méteres tutajok totora-nádból, amit az inka idők számkivetettjei, az uro indiánok azért kezdtek el készíteni, hogy az inkák békén hagyják őket, ne kelljen adót fizetniük és egyáltalán, azt csinálhassanak, amit akarnak nagy magányukban a Titicaca-tó vizén. A prekolumbián hippiségnek ezt a sajátos formáját az inkák tiszteletben tartották, a spanyolok viszont annál kevésbé: a Puno melletti hegyekről lesték, honnan száll fel a füst, és ha sikerült lokalizálniuk az urókat, akkor odahajóztak és lemészárolták őket. Az urók erre azzal válaszoltak, hogy még jobban elrejtőztek a nádasban, és elkezdték megszeretni a nyers halat.”

A több évszázados, önkéntes számüzetésben töltött hagyományos életforma akkor ért véget, amikor a turizmus felfedezte magának az úszó szigeteket.
Manapság az uro indiánok napközben fotókodnak, eljátszák, milyen is volt az a bizonyos hagyományos életforma, aztán ha elmentek a “gringók”, kikötnek, és az alamizsnán valamelyik partmenti boltban bevásárolnak, a helyi adventista gyülekezetbe járnak, vagy éppen tévét néznek a helyi kocsmában.

Ettől függetlenül az úszó szigetek léte, és több évszázados múltja bizonyítja, hogy az ember szélsőséges körülményekhez alkalmazkodva, még a víz hátán is megél.

A folytatásban ellátogatuk a szaharai nomádok, a tuaregek szent városába Agadezbe, körülnézünk egy északi sarkkörön túli, különleges, titánborítású katedrális környékén, és bekukkantunk Hawaii tűzhányói alá.

http://www.booker.hu/hirek/Legyozhetetlen-ember-legextremebb-lakohelyek-a-Foldon-2-resz/