Made in China: Bázis a Holdon

Közel negyven évig hanyagoltuk el túlságosan égi kísérőnket. Négy évtizeden át, az érdeklődés vagy a pénz hiánya miatt nem járt ember vagy ember alkotta tárgy a Holdon. Ez azonban szerencsére megváltozott, ugyanis a Kínai Nemzeti Űrügynökség Yutu elnevezésű rovere december 14-én sikeresen landolt a felszínen. Csakhogy a kínaiaknak ez nem elég, a következő lépés az emberes küldetés, majd akár bázis alapítása is lehet.

Nem olyan régen Kína az olcsó másolatok szinonimája volt. Ha valaki esetleg nem figyelt az elmúlt öt-tíz évben az lemaradhatott az egyik leggyorsabb, legnagyobb gazdasági fejlődésről történelmünkben. A nagy lakosságú, de komolyan nem igazán vehető ország időközben az amerikaiak és az oroszok erejével vetekedő, vagy éppen túlszárnyaló szuperhatalommá nőtte ki magát. Míg a jobb napokat is látott USA újabb és újabb adósságok felvételére kényszerül -esetleg éppen a Kínai Népköztásaságtól- addig a kelet óriása minden komolyabb gond nélkül kezdhet bele űrprogramja fejlesztésébe. Tudjuk persze, hogy ennek a gazdagságnak egy bizonyos része éppen  a saját polgárainak kihasználásából, elnyomásából származik, jelen cikkünk azonban most nem erről szól.

A Yutu életnagyságú makettje.

Biztosan sokan követték az eseményeket a híradásokban, így sokat tudnak a Chang’e-3 holdszonda fellövéséről, de engedjék meg, hogy nagyon röviden még egyszer megtárgyaljuk az eseményeket. Az első szonda, melyet kísérőnk feltérképezésére, fényképezésére küldtek a Chang’e-1 volt. Küldetését sikeresen elvégezte, az eddigi legalaposabb térképet sikerült a kínai tudósoknak elkészíteniük segítségével, majd 16 hónap után a felszínbe csapódott, mely elemzéséből újabb fontos információk.

A Nap-Föld rendszer Lagrange pontjai.

A Chang’e-2 amolyan próbálkozás volt, ezt a szondát nem ítélték olyan csúnya halálra, mint elődjét. Ellenben a Nap-Föld rendszer L2 Lagrange pontjára küldték el, ezután kimozdították pályájáról, hogy  felvételeket készítsen a 4179 Toutatis kisbolygóról. A Chang’e-3 szondáról már mindenki hallott, ennek felszínén utazott a Yutu -magyarul Holdi nyuszi- holdjáró, 37 éve az első emberi tárgy az égitesten. A kilövéshez az állami berendezkedéshez méltó Hosszú Menetelés 2-F nevű hordozórakétát használták.

A kínai űrprogram igáslova: a Hosszú Menetelés rakéta.

Viszont ez a történelmi esemény még csak a jéghegy csúcsa: a szonda helyettes főtervezője, Csang Jü-hua nyilatkozata alapján biztosnak tűnik, hogy 2014 körül űrhajós léphet a Holdra, sőt az űrügynökség bázis létesítésén is gondolkozik. Ez az, ami igazán érdekes. Ha a hír cáfolhatatlanul igaznak bizonyul, az az űrverseny újbóli beindulását hozhatja magával. Ennek eredménye gyorsabb tudományos fejlődés, több űrutazás is lehet. Hiszen egyik állam sem hagyhatja a másikat elhúzni magától, gondoljunk csak bele, mi történne ha valamelyik megpróbálna kisajátítani egy egész holdat.

Hogy el tudjuk képzelni, ez lényegében Oroszország területe meg még egy kevés lenne. Ettől azért nem kell tartanunk a közeljövőben, nagyobb telep létrehozásához valószínűleg még a legnagyobb hatalom sem lenne képes egyedül. De miért is lenne jó nekünk odamenni egyáltalán, miért élnénk ott, vetődhet fel a kérdés. Az ötletet támogató tudósok a nagy munka és befektetés megtérülését helyezik kilátásba.

Különböző bázis elképzelések.

A tudomány majdnem minden ága jelentősen fejlődne a lépés után. A kisebb gravitációban, alacsonyabb hőmérsékleten új technológiák jelenhetnek meg  a gyógyszeriparban, a nehéziparban, lényegében az ipar összes ágában. A műszaki megoldásokat idegen világon, de a Földhöz még elég közel lehetne letesztelni, így később sokkal könnyebb lenne eljutnunk és kolóniát alapítanunk más világokon, például a Marson. Bolygónk energiaigényének akár nem kis részét fedezhetné, a Holdon napkollektorok, vagy hidrogén-3 izotóp felhasználásával, fúziós erőművekkel előállított elektromosság.

A ma még nem létező fúziós reaktor.

A szállítást aránylag egyszerűen meg lehet oldani, mikrohullámok segítségével, melyeket mi itt lent befognánk és a hálózatba táplálnánk.. A technológia ilyen alkalmazására már korábban készültek tervek. Tényleg rengeteg hasznunk származna a kolonizálásból, de mégis hogyan lehetne megoldani, hogy százak, ezrek éljenek biztonságban százezer kilométerekre világunktól? A probléma nem új keletű -meglepő módon- már évtizedek óta zajlanak kutatások, hogy a tudósok megoldással álljanak elő. A jövendő telepeseinek valahol lakniuk kell majd, hiszen a légkör védelme nélkül nemcsak a kozmikus sugárzás, de még a porszemcsénél alig nagyobb meteorok is halálos veszedelmet jelentenek. Szerencsére van ötlet bőven, ezek valós körülmények között is jól működhetnének.

A rengeteg terv között szerepel felfújható épület, helyben, regolitból előállított téglák felhasználásával emelt lakóegység, háromdimenziós nyomtatással készített lakhely, valamint felszín alatti élőhely is. A felfújható modulok nagy valószínűség szerint nem bizonyulnának elégségesnek, hiszen még a sugárzástól sem védenek. A többi megoldás ellenben ezt már kiküszöböli, ezek már tényleg érdemesek a figyelemre. A vulkanikus barlangok ilyen felhasználása megtalálható példásul Arthur C. Clarke Napvihar című regényében is.

Koncepció a háromdimenziós nyomtatásról, készítés közben

és a kész épület.

Talán külön cikket is megérdemelnének, most azonban nem ejtünk róluk több szót. Már van hol laknunk, nagyon jó, éppen csak szomjan és éhen halunk, megfulladunk, de kezdetnek ez sem rossz. Az létszükségletekről kell hát kicsit elmélkednünk. Eleinte sem elég táplálék, sem víz, sem belélegezhető levegő nem áll rendelkezésre, behozatalra fognak szorulni belőlük az első lakók. Később viszont a felszínt beborító regolit feldolgozásával oxigénhez juthatunk majd, nem mellékes információ, hogy az égitest egyik leggyakrabban előforduló eleme éppen az, amelyre a legnagyobb szükségünk van.

A levegő szűrését jelen állás szerint algák segítségével oldanák meg, így az időnként betáplált, helyben előállított oxigén elégséges lenne, a kolónia életben tartására. A víz kérdésére pedig választ adnak az elmúlt pár év megfigyelései, melyek szerint vízjég éppen elég található a regolitban, illetve alatta, így idővel már ez sem lesz probléma. Levonhatjuk hát a következtetést, miszerint a jövő már itt van, néhány évtized és lehet állandó település a Holdon. Persze eszünkbe kell jusson, hogy hasonlóan gondolhatták ezt anno 1969-ben is.