Magán-űrrepülőtér épülhet Oroszországban

Dmitrij Rogozin, az orosz űrhivatal, a Roszkoszmosz vezérigazgatója február közepén bejelentette, hogy tervek között szerepel az űrturizmus felfuttatása. Az ehhez szükséges magán-űrrepülőtér építéséről állapodott meg az oroszországi Nyizsnyij Novgorod megye önkormányzata, fejlesztési vállalata és a KoszmoKursz elnevezésű magáncég. A szuborbitális űrturizmusra szakosodó központ a tervek szerint 2,6 milliárd rubelből (egy rubel 4,20 forint) épül fel.

 A magánbefektetésekből megvalósuló projekt keretében, amelyet Roszkoszmosz állami űripari vállalatnak is még jóvá kell hagynia, hatfős csoportok számára 15 perces szuborbitális – a világűrt elérő, de a Föld körüli pályára nem álló – repüléseket fognak kínálni. Ez hasonló űrugrás lesz, mint a virgin Galactic cégé.  Az űrrepülőtér építését a tervek szerint jövőre kezdik meg, és még a végleges elkészülte előtt, 2023-ban megkezdik a hajtóművek tesztelését és a próbarepüléseket.

Nem ez lesz az első magán űrrepülőtér. 2011-ben Richard Branson brit milliárdos felavatta a világ első, kereskedelmi célokra készült űrrepülőterének terminálját. Az Új-Mexikóban található Spaceport America területéről indul majd a SpaceShipTwo űreszköz, amelynek segítségével űrugrásokat hajthatnak végre a fizető érdeklődők.

Az orosz projekt körül sok kétely felmerül. Februárban még Rogozin arról beszélt, hogy Jurij Gagarin “útvonalán” repülhetnek hamarosan az űrturisták, vagyis egyszer megkerülve a Földet. Ebből lett az űrugrás, ahol 5-6 percet tölthetnek majd a súlytalanság állapotában egy mintegy 30 négyzetméteres kabinban.

A projekt egy többször felhasználható űrhajót ígér, amelyben mindenkinek személyes ablaka lesz, az utasok 180-220 kilométeres magasságból tekinthetnek majd le a Földre. Ez jelenleg több, mint amit  a Virgin Galactic kínál. Épp ezért hihetetlen a beharangozott viteldíj is. Richard Brenson 200 000 dolláros, kb. 55 millió forintos jegyárával szemben, a Kozmokursz mindössze 250 000 rubeles, vagyis alig egymillió forintos jegyárat ígér.

 

 

 

Facebook hozzászólások

You may also like...