Marty McFly sanyarú gyermekkora avagy ilyen a Rick and Morty

A Rick and Morty című animációs sorozat készítői látszólag fogták a Vissza a Jövőbe filmtrilógia alapfelállását, hogy aztán a feje tetejére fordítsák azt.

Rick viszont nem csak hatszor olyan őrült, mint dr. Emmett Brown valaha is volt, de felelőtlen, az alkoholizmusával már rég nem is harcoló, egyszerre szánalmas és briliáns elme. Az a típus, akit megrágott, és kiköpött az élet. Morty pedig Martyval ellentétben kicsit sem vagány, hanem csak egy egyszerű srác, aki nem vágyik többre némi kamatyolásnál, és hogy békén hagyják végre. Rick ráadásul Morty anyai nagyapja, aki egyéb lakhatási lehetőség híján (kifogyván azokból egész pontosan) most a lányának családjánál húzza meg magát vejének, Jerry-nek, a nagy bánatára. Ebből a kiindulási helyzetből aztán egyszerre robbannak elő a tudományos, a családi és a személyiségfejlődési katasztrófák. Komolyan, olyan jól még senki sem kötötte össze az elszúrt kísérlet eredményeként a Földet sújtó Cronenbergi világvégét az igaz szerelem beteljesülésével és a gyermekkori pszichózissal, ahogyan azt Dan Harmon és Justin Roiland, a sorozat alkotói tették a hatodik epizódban.

Tudni kell még, hogy Rick nem csak az időutazás megszállottja, de amolyan modern, Charles Bukowskival kevert Leonardo Da Vinciként kicsit belekontárkodik a tudomány minden ágába. Legyen szó interdimenzionális kapukról, álomkutatásról, virtuális realitásokról esetleg géntechnológiáról, Rick sosincs elveszve. Vagy legalábbis nem nagyon. Rick sokoldalúsága adja tehát az apropóját a különböző részek számtalan science fiction, horror vagy fantasy pokkulturális utalásainak és újraértelmezéseinek. Cronenbergről már volt szó, de kapunk egy kis Eredetet (Inception), Jurrasic Park helyett Anatómia Parkot, amit egy Télapónak öltözött hajléktalanban rendeztek be, és a felkereséséhez a Vérbeli Hajszában (Innerspace) látott miniatürizálásra van szükség. Még egy laza, tévénézős délután is úgy fest Morty családjánál, hogy Rick beüzemel egy set top box-ot, ami a végtelen lehetséges univerzum végtelen lehetséges műsorát fogja. Az eredmény? Életközépi válság és minden idők legkegyetlenebb müzli hirdetése.

A Rick and Morty alapkonfliktusa számtalan ziccert tartogat, és egyelőre úgy tűnik, hogy az írók egyet sem hagynak ki. Nincs unalmas, töltelék epizód, a poénok pedig részenként frissek, és legkevésbé sem a bevett, (amerikai) politikai humorra építkeznek. Ha nagyon hasonlítgatni szeretném, akkor talán az Archer című, már itthon is játszott sorozat jönne szóba. Az Archer is nagyon nem szigorú értelemben vett, de valahol mégiscsak zsánerparódia, ahogy a Rick and Morty is, azonban utóbbi humora kicsit talán könnyebben befogadható a szélesebb közönségnek is. Ez persze nem értékítélet, mindkét sorozat zseniális a maga nemében. Mit is lehetne még mindehhez hozzáfűzni? Legfeljebb egy idézetet Morty-tól:
„Nobody exists on purpose, nobody belongs anywhere, everybody’s gonna die. Come watch TV!”