Még idén megjelenhet a kozmikus felfedezős játék, az Astroneer

Korábban már írtunk az Astroneer című játékról, a napokban viszont néhány új információval szolgáltak a fejlesztők.

Az Astroneer, a System Era fejlesztése alatt futó túlélő és felfedező open world játék, amely már két éve a korai hozzáférés fázisában van, azonban még az idei évben törekednek az 1.0 verzió kiadására. Az E3-on bemutatott trailerben ugyanis 2018 decemberére jelölték ki ezt az időpontot. Ha pedig alaposabban megnézzük a trailert, felfedezhetünk néhány utalást, hogy mire is számíthatunk majd, mit is terveznek.

Az Astroneer jelenleg a legfeljebb 4 fős játékmódot támogatja, a videó vége fele azonban egyszerre több mint négy asztronautát láthatunk együtt.  Joe Tirado a System Era-tól az E3-on azt mondta, szeretnék a játékosok számát olyan magasra emelni, amennyire csak tudják. A jelenetben kilenc űrhajóst látunk, ami határozottan több mint négy.

Bár sok játékos kedveli az önálló tapasztalatgyűjtést az Atroneerben, akadtak olyanok is, akik azt hangoztatták, hogy szükségük van valami konkrét dologra, amit csinálniuk kell, vagyis irányított célokra. Ez az 1.0. verzióban meg is valósul. Nem küldetések formájában, inkább arról van szó, hogy akik az irányított tapasztalatszerzést kedvelik jobban, azok kijelölt ösvényeket követhetnek. Azoknak, akik tökéletesen elégedettek azzal, ha saját útjukat járhatják, természetesen nem kell foglalkozniuk ezekkel az irányított célokkal. A játék fel fogja mutatni ezeket a lehetőségeket, de nem kényszerít rájuk.

Egy másik terv a testreszabás körül forog. A System Era erről a kérdésről még nem döntött véglegesen, több lehetőséget is figyelembe vesznek. A fenti ábrán láthatjuk az űrruhák színpalettáját, némelyik egy-egy bolygó jellegzetessége lehet, s jelezhetjük velük, hogy már jártunk egy adott helyen. A küldetésközpontú frissítések ötlete is felmerült, mint egy lehetőség, hogy asztronautánkat új ruhába öltöztessük, és megmutassuk, hogy hol jártunk már vagy mit értünk el a játékban.

A cross-play jelenleg támogatott az Astroneer Windows Store és Xbox verziók között, az 1.0 viszont a Steam változatot is beemelné az említett kettő mellé.

Az érdeklődők az 1.0-ról további információkat is találhatnak a játék hivatalos oldalán, ahol is a fejlesztési ütemterv nyomon követhető.

Facebook hozzászólások

You may also like...