Mégis kapcsolódni fog az eredeti filmtrilógiához A Gyűrűk Ura sorozat?

A fantasy rajongóknak jó hír, hogy az HBO-s Trónok harca spinoff mellé – nagyjából egy időben, azaz 2020 környékén jön A Gyűrűk Ura is az Amazonra, amelyre már az első hírek szerint is brutális összegeket költ az online videotéka. Most kiderült, hogy a produkció teljes büdzséje 1 milliárd dollárra rúghat, ráadásul executive producerként a mozis filmtrilógia rendezője, Peter Jackson is csatlakozhat a projekthez.

A Gyűrűk Ura tévés verziója előzmény lesz, az io9 cikke alapján azonban a produkció felhasználhat majd anyagot a filmekből is. Ez akár azt is jelentheti, hogy a trilógiában feltűnt karakterek, úgy mint Gandalf is visszatérhetnek a szériában. Ez nagyon érdekes fejlemény, főleg, hogy a varázslót alakító Sir Ian McKellen korábban maga is úgy nyilatkozott, hogy vevő lenne arra, hogy ismét életre keltse a karaktert.

Friss elmélkedések szerint A Gyűrűk Ura sorozat jó eséllyel A szilmarilok adaptációja lehet majd, az Amazon pedig már most 5 évadra és egy testvérsorozatra kötelezte el magát. A szerződésben egyetlen kikötés van, mely szerint 2 éven belül el kell kezdeniük a széria gyártását, különben ugrik az egész.

A cél egyértelmű, az Amazon egy, az HBO-s Trónok harcához hasonló, betonkemény alapokon álló kis képernyős franchise-t akar magának, hogy összejön-e, a közeljövőben kiderül. Az biztos, hogy sokan szkeptikusak a projekttel kapcsolatban, viszont azt alá kell írni, hogy az online streaming szolgáltatás úgy tűnik, megteszi a kellő erőfeszítéseket a sikerért.

Facebook hozzászólások

You may also like...