Megjelent Kim Stanley Robinson: Árral szemben című kötete!

Miközben az amerikai politikusok egy kis, ázsiai országon próbálnak segíteni, amelyet az emelkedő tengerszint elnyeléssel fenyeget, nem is sejtik, hogy a globális felmelegedés hatásait hamarosan a saját bőrükön tapasztalhatják majd meg. A baljós előjelek ugyanis arra utalnak, hogy példátlan erejű vihar készül lecsapni Washingtonra.
A szakértők minden próbálkozása hiábavaló, figyelmeztetéseik a szenátusban süket fülekre találnak, a döntéshozók valószínűtlennek tartják egy efféle krízis kialakulását. A kisszerű politikai csatározások azonban értelmüket vesztik a megrázó emberi drámákkal teli katasztrófahelyzetben, mert ha egyáltalán létezik kiút, azt csak a legszélesebb körű összefogás nyithatja meg.

A többszörös Hugo- és Nebula-díjas Kim Stanley Robinson új regénye aggodalommal teli kiáltás, kötelező olvasmány mindazoknak, akiket csak kicsit is érdekelnek az éghajlatváltozás veszélyei, és szívesen tennének valamit azért, hogy gyermekeink egy lakhatóbb világot örökölhessenek tőlünk.

Az Árral szemben a Globális felmelegedés-trilógia első kötete.

„Feledhetetlen demonstrációja annak, mi történhet, ha felborul az ökológiai egyensúly.”
– New York Times Book Review

„Abszolút meggyőző, Robinson nyilvánvalóan mélységesen aggódik bolygónk jövőjéért, és könyvével eléri, hogy az olvasó is aggódjon érte.”
– Publishers Weekly

„Olyan, mint a Holnapután első fele, csak hihető tudománnyal és valószerűbb időkeretbe illesztve.”
– SFRevu

„Kim Stanley Robinson szívmelengető családi történetként tálalja egy természeti katasztrófa első felvonását. Hősei olyan tudós-hivatalnokok, akik még emlékeznek rá, miért vonzotta őket a kutatói pálya… Letehetetlen.”
– Denver Post

Kim Stanley Robinson Árral szemben című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika boltban!

Kim Stanley Robinson: Árral szemben
Eredeti cím: Forty Signs of Rain
Sorozat: Metropolis Könyvek
Fordító: Körmendi Ágnes
Oldalszám: 272 oldal
ISBN/EAN: 9789638693648
Bruttó fogyasztói ár: 2990.- Ft

Megosztás|

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?