Megjelent Nicholas Christopher Bestiráium című kötete!

Xeno Atlas Bronxban nőtt fel. Anyja korán meghalt, apja pedig az évek nagy részében tengerészként járta a világot, így a fiúra szicíliai származású nagyanyja vigyázott, aki esténként állatszellemekről mesélt neki különös történeteket. Felcseperedvén Xeno megszállottjává vált az állatoknak, s közülük is leginkább a rendkívüli lényeknek. Szenvedélyét tovább tüzeli egy elveszett középkori szöveg, a Karaván Bestiárium, mely állítólag azokat a teremtményeket gyűjtötte össze lapjain, amiknek nem jutott hely Noé Bárkáján. Írt a griffről, a mantikórról, a szfinxről és a főnixről, csupa olyan csodalényről, melyek a mi világunkban nem léteznek már. Xeno a kézirat után nyomozva elhagyja New Yorkot, s bejárja Európát, Ázsiát, hogy végül mégis saját családjának történetében leljen rá a legnagyobb rejtély kulcsára.

A Jorge Luis Borges szellemi örökösének tartott szerző műveivel az Egyesült Államokban is meghonosította az addig inkább Dél-Amerikára jellemző mágikus realizmust, hogy olvasóit és kritikusait egyaránt elkápráztatva díjat díjra halmozzon, megjárva a bestsellerlisták csúcsait.

„Elképesztően tehetséges író.”

– Washington Post Book World

„Költői prózája teli van titkokkal és izgalmas szereplőkkel.”

– Publishers Weekly

„Az embernek első pillanatban a Da Vinci-kód jut eszébe róla, de sokkal több annál: melankolikus utazás a világ körül és az emberi lélek mélységeiben.”

– Bookmarks

„Művelt és lírai, ugyanakkor nyaktörő iramú regény. Minden kicsit nagyobb benne, mint a való életben, s éppen ezért érdekesebb is.”

– New York Times Book Review


Nicholas Christopher: Bestiárium

Sorozat: Metropolis Könyek

Fordító: Radnóti Alice

Oldalszám: 312 oldal
ISBN: 9789639828582
Bruttó fogyasztói ár: 2990-Ft

Nicholas Christopher: Bestiárium című kötete 20% kedvezménnyel megvásárolható a Galaktika boltban.

Megosztás|

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?