Megjelent Vlagyimir Vasziljev Káosz-Őrség című kötete!

Szentpéterváron egy mágikus katasztrófa után nem maradtak Másfélék, aki túlélte, elmenekült. Az újonnan születetteket nem volt, aki hasonítsa és tanítsa, így azóta maguktól kénytelenek felismerni különleges képességeiket. A most már kamaszkorú vad Másfélék semmit sem tudnak a Megállapodásról, a szabályokról, az Őrségekről, kiválasztottaknak, felsőbbrendű lényeknek tekintik magukat. Az Inkvizíció ezért úgy dönt, közbe kell lépni, és mivel az „autodidakta” Másfélék irányítás híján zömmel Setétek, a Nappali Őrség kapja a feladatot, hogy teremtsen rendet.
Pétervárra érkezve kellemetlen meglepetések érik a Setét mágusokat: egyikükön megmagyarázhatatlan dühroham vesz erőt, és megöl néhány vad Másféle kölyköt. Egy másik a boszorkánypalánták rendkívüli erejű vezetőnőjében szerelmét ismeri fel. Ráadásul az is kiderül, hogy az itteniek nem a megszokott módon, a Homályból merítik erejüket, hanem valami megmagyarázhatatlan forrásból képesek azt egyetlen pillanat alatt megsokszorozni. Elkerülhetetlennek tűnik egy nagy összecsapás, amelyben az emberi lények talán csak valami sokkal nagyobb hatalom egyszerű sakkfigurái lesznek.

A nagy sikerű városi fantasy-sorozata nem ért véget az Utolsó Őrséggel. A Nappali Őrség társszerzője most egymaga mutatja meg, hogy otthonosan mozog ebben az elképzelt világban, újabb fejezettel gazdagítva a nagy történetet.

Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Eredeti cím: Лик Чёрной Пальмиры
Fordító: Weisz Györgyi
Oldalszám: 264 oldal
ISBN: 9789639828346
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft

A kötet megrendelése 2392 Ft-ért a Galaktika boltban
A kiadó összes könyve a Galaktika boltban
A GFK sorozat kötetei az Enciklopedia Galaktika oldalain

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?