Miért tartott 8 évig a Ready Player One elkészítése?

Könyvet a mozivászonra adaptálni sose könnyű feladat, és ez a Ready Player One esetében se volt másként. Ernie Cline regényének megfilmesítési jogait Dan Farah filmproducer még 2010-ben szerezte meg, egy évvel a regény kiadása előtt. A jogok már ekkor ott voltak a Warner Brosnál, a stúdiónál azonban gyorsan rájöttek, hogy nehezebb feladatuk lesz a feldolgozással, mint elsőre gondolták. A könyv rendkívül sokrétű lett, több virtuális világot is bemutatott, ezt egy kétórás videojáték-szerű, de filmként is működő kalanddá lerövidíteni nehéz feladat volt a készítők számára. Eredetileg Cline-t bízták meg a forgatókönyv megírásával, ő azonban nagyon komolyan tartotta magát a könyvbeli sztorihoz, ez pedig a Warnernek és a producereknek se tetszett.

Aztán a csapathoz csatlakozott Zak Penn is 2014-ben, aki sokat pofozott a szkripten. Ezen a ponton már Cline is belátta, hogy változtatniuk kell a könyvhöz képest, ugyanazok a challenge-ek ugyanis a vásznon nem működtek volna annyira. A filmben a főhős, Wade számára az első verseny már nyitott volt, a regényben viszont a srác saját maga küzdötte végig az előtte álló kihívásokat, az első lépéstől kezdve. Hogy miért volt ez fontos? Azért, mert a forgatókönyvet sokkal dinamikusabbá és az elejétől mozgékonyabbá tette a filmben látott átírás.

Mindezek után még Steven Spielberget is sikerült megnyerni a Ready Player One mellé, 2015-ben írt alá a filmes mester, aki a rendezői feladatokat vállalta el. Természetesen Spielbergnek is megvoltak a maga ötletei a szkripttel kapcsolatban, érdekes módon ő viszont néhány olyan dolgot is belerakott a könyvből, amelyeket az eredeti készítőgárda szíve szerint kihúzott volna. Egészen pontosan arról a bizonyos zéró-gravitációs táncklubról volt szó, amelyre mindenki emlékezhet, aki megnézte a Ready Player One-t. Spielberg szerint csak azért, mert drága volt a jelenet megvalósítása, nem volt szabad kihúzni a filmből.

Spielbergnek köszönhetjük a film főgonoszát, illetve azt is, hogy az OASIS és a való világ közötti váltások ilyen dinamikusan működtek. A Ready Player One megfilmesítése azért volt még monumentális feladat, mert rengeteg popkulturális referenciát tartalmaz a mű. King Kongtól kezdve a Vissza a jövőbe DeLoreanján keresztül olyan ismert figurákat láthattunk, mint Batman és Batgirl, Tracert az Overwatch-ból, az Iron Giantet, a Tini Nindzsa Teknőcöket, Chuckyt, a Mechagodzillát, de a filmben a Ragyogás is komoly szerepet kapott. A sor folytatódik, a Warner Bros pedig azért volt nehéz helyzetben, mert egyes karakterek megmutatásának jogairól sokat kellett tárgyalni. Volt olyan franchise, amelynek jogtulajdonosával nem is sikerült megegyezni, a Star Wars esetében ugyanis egyedül a padawan szó hangzott el egyszer, de fénykardok vagy TIE Fighterek nem voltak a Ready Player One-ban.

Természetesen az egyezkedésekben Spielberg neve és kapcsolatai is sokat segítettek. A készítők saját bevallása szerint igyekeztek a könyv szívét-lelkét átültetni a Ready Player One adaptációba, ráadásul úgy, hogy filmként is élvezhető legyen a történet. Mindenki megnézheti magának, hogy mennyire sikerült jól ez a geekeknek szóló vizuális orgia, hiszen a Ready Player One jelenleg is megy a mozikban.

Facebook hozzászólások

You may also like...