Minden korosztály megtalálta a magának való szórakozást az őszi PlayIT-en

Idén második alkalommal került megrendezésre a budapesti PlayIT Show. Ezúttal is rengeteg érdekességet állítottak ki a képernyőkre a szervezők, de nem csak a gamereknek volt vonzó ez az esemény, hiszen a Trónok Harca két sztárja, Kristian Nairn (Hodor) és a Meera Reedet játszó Ellie Kendrick is tiszteletét tette a Hungexpón.

Szirmai Gergő, a Hollywood Hírügynökség videósa nyilvános kérdezz-felelek kíséretében mutatta be egy kicsit a közönségnek a sztárokat. Itt érdekes kulisszatitkokról hallhattunk, például arról, hogy Kristian Nairn a Trónok harca forgatásáról eltulajdonított egy apró relikviát. A 41 éves színész-DJ-től továbbá megtudhattuk, hogy nagyon szereti a World of Warcraftot, és ha van lehetősége játszani, mindig a Warcraftnak szenteli az idejét. A szerencsésebbek pedig közelről is megcsodálhatták a Nairn karján lévő WoW-os tetoválást, melyen Sylvanas látható.

Ellie Kendrick ezzel szemben nem foglalkozik túl sokat videojátékokkal, csak régen egy pár stratégiai játékkal játszott, és a Simsszel. A 27 éves színésznő bővebben is nyilatkozott Meera karakteréről, akiről elmondta, igazi büszkeség volt egy harcos amazon bőrébe bújni, főleg egy olyan sorozatban, mely teli van kemény női szereplőkkel.

Az őszi PlayIT-en természetesen rengeteg játék volt kiállítva, játszhattunk, az Injustice 2-vel, a Splatoonnal, a Crew 2-vel, az új Assasin’s Creeddel, a hírhedt Star Wars Battlefront 2-vel, és megannyi VR játékkal. Ráadásul premier előtt kipróbálhattuk a Far Cry 5-öt. A PlayIT PLUS elkülönített zónájában játszhattuk a South Park: The Fractured But Whole-t, és még egy igazi tuningautó hátuljából is kipróbálhattunk egy autós szimulátort.

A játékok és a sztárvendégek mellett kivonultak sci-fivel és játékokkal foglalkozó újságok is, így a Galaktika standjával is találkozhattál az eseményen. A katonaság is ott volt az eseményen, az ő jóvoltukból számos fegyvert lehetett kézben tartani – melyekkel lövöldözős játékokban találkozhatunk -, például AK47-est,  M1 Garandot, shotgunt, vagy akár mesterlövészt is vizsgálgathattunk közelebbről.

A Chio Mozdulj Gamer jóvoltából lehetett gördeszkázni, falat mászni, segwayezni, íjászkodni, és még lézertagre is lehetőségünk volt, így azok is kiélhették magukat a PlayIT-en, akik néhány aktív mozgással eltöltött percre vágytak.

Ha már kiszáradtak a szemeink a képernyőbámulástól, és leizzadtunk a sporttól, részt vehettünk a megannyi előadások egyikén, ahol híres hazai gamerekkel találkozhattunk, de kipróbálhattuk magunkat a távirányítós autózásban is.

Összességében mi nagyon jól éreztük magunkat az eseményen, és így, hogy a Trónok harca két hírességét is egy légtérbe hozták a magyar közönséggel, valóban feledhetetlenné tették nekünk a PlayIT-et.

Facebook hozzászólások

You may also like...