Mini-interjú J. Magyar Nellyvel, Az Affinitások fordítójával
A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. Mostani interjúnkban J. Magyar Nellyt ismerhetitek meg, aki több novella magyar változatát (Kétszázadik, Fekete Özvegyek Klubja) és Richard Adams Gazdátlanok regényét is köszönhetjük.
Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
Aki komoly „könyvmolyi” múlttal rendelkezik és bölcsész végzettséggel műszaki fordításból él, annak szerintem egyenes út vezet a műfordításhoz. Hogy melyik munkámmal készültem el elsőként, már nem emlékszem. A nyomtatásban megjelentek közül Walter van Tilburg Clark “A hordozható gramofon” és Normad Spinrad “Találmányok kora” című novellája volt a legelső a Galaktika magazin 2009. októberi számában, de nagyjából ezzel egy időben jött ki a Kétszázadik címet viselő antológia is az egyik kedvencemmel Robert Silverbergtől.
Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
Olvasóként, az egyetemi éveim alatt, méghozzá az akkoriban beindult Galaktika magazin számaiból.
Kedvenc könyv és film a zsánerben?
A rengeteg könyv közül nehéz egyet kiemelni, de ha abból indulok ki, hányszor olvastam már el, akkor nálam a Fred Hoyle – John Elliot: Androméda áll a dobogó legtetején. Film? Sajnos nem járok moziba. A tévében is látható, kevés sci-fi közül talán a Kedves ellenségem tetszett a legjobban, de amit annyiszor nézek meg, ahányszor csak adják, az a Jurassic Park.
Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
Már a fióknak készült első „műveim” is tudományos-fantasztikus elbeszélések voltak, két Indiában beszerzett, papírkötéses antológiából. Aztán, amikor először vettem a bátorságot, hogy kiadókat is megkeressek a „zsengéimmel”, egyedül az MMG irodalmi szerkesztője, Németh Attila mutatott érdeklődést, ő viszont igen komolyat: az egyik bemutatkozó munkám pár hónappal később be is került a Kétszázadik című válogatásba. A mai napig kitartok a műfaj mellett, bár ha lenne rá igény, szépprózában is kipróbálnám magam. Addig beérem annyival, hogy nem teszek különbséget megbízás és megbízás között, hanem verejtékezve kapaszkodom a „komoly” szépirodalmi fordítás csúcsai felé.
J. Magyar Nelly
Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
Szabályoknak nem nevezném őket. Inkább arról a speciális körülményről van szó, hogy egy sci-fi írásmű átültetője egyszerre élvez bizonyos fokú nyelvi-stilisztikai szabadságot, és köteles eleget tenni a tudományos egzaktság szigorú követelményének. Minden, számára ismeretlen mozzanatnak utána kell járnia! Mert sosem tudhatja, hogy fikcióról vagy tényről van-e szó. Az utóbbi esetben illik a tudományos világban meggyökeresedett terminológiát használni.
Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Affinitások) fordításánál?
Talán a címben is szereplő „affinity” szó. Nekünk, magyaroknak jobbára csak az iskolai kémiaórákról dereng valami (már ha egyáltalán), tágabb értelemben a szó alig használatos. Az angolban jóval több hétköznapi, úgy értem, nem tudományos jelentésárnyalata létezik, amelyekből pusztán az „affinitás” szó alapján alig jön át valami a magyar olvasónak. Az említett jelentésbeli sokféleséget visszaadó szinonimája nincs a nyelvünkben, azoknak mind a cselekményből, a szövegkörnyezetből – és a jól átgondolt fordításból kell kiderülniük.
Olvasóként hogy tetszett a könyv?
Nem fordítok le olyan regényt, novellát, amellyel olvasóként nem vagyok kibékülve. Vonzanak a „mélyebb” – társadalmi, filozófiai, lélektani – tartalmak, és ha ezekhez ráadásul fordulatos cselekmény, izgalmas nyelvezet meg pár életteli karakter is társul, akkor jöhet! Ez a Wilson-regény pont ilyen.
A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
Mindenképpen, az egyik kedvenc íróm a műfajban.
