Mini-interjú J. Magyar Nellyvel, Jodi Taylor magyarhangjával

A Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkon arról, hogy milyen újdonságokkal leptünk meg titeket a 2017-es év második felében. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elmúlt hetekben egy mini interjúsorozat keretében az új könyvek mellett azok fordítóit is megismerhettétek, akiknek mind sokat köszönhetnek. Az idei évet bezárva Jodi Taylor időutazós történetéről, az Egyik átkozott dolog a másik utánról beszélgettünk Robert Charles Wilson kapcsán már megismert J. Magyar Nellyvel.

Jodi Taylor “magyar hangja”: J. Magyar Nelly (bal oldalt)

Hogyan lettél a regény fordítója?

Németh Attila keresett  meg vele mint „testre szabott ajánlattal”.

Szokták mondani, hogy az időutazás egy nagyon sokszor körbejárt téma, nehéz újat kitalálni és mondani az ilyen típusú történetekben. Jodi Taylor regénye szerinted miben tud más lenni a többi időutazós könyvhöz képest?

Abban, hogy az írónő, aki bevallottan a történelem szerelmese, nem bajlódik az időutazás technikai részleteivel, hanem „csupán” eszközként használja arra, hogy egy elképesztően fordulatos, izgalmas kalandregény keretei között mesélhessen régi korokról és jelentős történelmi eseményekről.

Mi volt a legnagyobb kihívás az Egyik átkozott dolog fordításánál?

Mindig nagy próbatétel elé állítja a fordítót, ha a főszereplő egyes szám első személyben meséli el a történetet. Ilyen esetben hatványozottan fontos, miként beszéltetjük ezt a karaktert, mert szinte kizárólag a saját kifejezésmódjából, szavajárásából derül ki, milyen ember is ő. A feladat ilyenkor túlmegy a szigorú értelemben vett fordítói munkán: mindenekelőtt fel kell rajzolnunk magunkban ezt az alakot, később pedig mindig ehhez a komplett személyiséghez igazodva adhatunk csak szavakat a szájába. Ez komoly felelősség, főleg egy hosszú regénysorozat első kötetében.

Igen, Max, a könyv főszereplője nagyon sajátos stílusban beszél. Voltak különösen nehéz kifejezések, amiken sokat kellett gondolkodnod?

Nem mondhatnám. Miután kitaláltam, hogy Max kedvenc kifejezéseit, a „szavajárását” hogyan fordítom le, már csak következetesen alkalmazni kellett a szövegben.

A nagyszájú hősnő mellett a szöveg másik nehézsége a tipikus angol humor. Általában milyen módszerrel, megközelítéssel fordítottad le a poénokat?

Nincs módszerem. Úgy értem: mindegy, hogy angol humorról, ausztrál humorról vagy éppen afgán humorról van szó, a fordításnak olyannak kell lennie, hogy a kulturális különbségektől függetlenül a célnyelvi olvasóközönség is értse, tudjon nevetni rajta. Ennek érdekében sokszor el kell szakadni a betűtől, és inkább a szöveg, a poén „szellemét” kell megragadni.

Melyik volt az a poén, amin nagyon sokat kellett dolgozni, hogy a magyar olvasók számára is érthető és élvezhető legyen?

Konkrétumot nem szívesen említenék (nehogy lelőjem a poént!), de általában a nyelvi humor átültetése a legnehezebb. Amikor például a poén egy adott szó két- vagy többértelműségén alapszik. A mi nyelvünk is rengeteg lehetőséget kínál a viccelődésre, az viszont nagyon ritka, hogy az angol és a magyar között tökéletes átfedés legyen. Ilyenkor nincs mese: kreatívnak kell lenni. Na jó, annyit hajlandó vagyok elárulni, hogy a szexszel kapcsolatos poénok lefordításánál mindig eléggé szabadjára kellett engednem a fantáziámat…

Olvasóként hogy tetszett a könyv?

Már első olvasásra nagyon megfogott a történet fordulatossága, a főhősnő színes személyisége, a mindent átszövő humor. Általában jól kijövök a női írókkal, nem is tudom, miért…

A könyvben  számos kort meglátogattnak a St. Mary munkatársai. Az említett korok közül melyikbe látogatnál el, mint múltjáró?

Nem válogatnék, jöhet bármi.

A jövőben fordítanál még a szerzőtől?

Szíves örömest! Egy kicsit már a saját teremtményemnek is érzem Maxet. És éppenséggel lenne mit fordítani Jodi Taylortől, ugyanis mostanáig (angolul) már hét folytatása jelent meg a regénynek.