Miniinterjúk – Varga Csaba Béla

Lőrinc L. Lászlót 80. születésnapja alkalmából a Metropolis Media egy különleges kötettel lepte meg. A könyvben 12 olyan író egy-egy novellája olvasható, akik a szerző rajongói is egyben. A kötetek szerzőivel villáminterjúkat készítettünk, Következő szerzőnk Varga Csaba Béla.

1, Mióta ismered/olvasod Lőrincz L. László műveit?

1976 körül, az iskolai könyvárban ismerkedtem meg Lőrincz L. László nevével. 1983-ban középiskolásként véletlenül fedeztem fel Leslie L. Lawrencet. Jellemző, hogy egy ideig fel sem merült bennem; ez a két író ugyanaz a személy. Utána hosszú évtizedeken át mindig nagy örömmel olvastam a „két” szerző különféle műfajú regényeit, novelláit.

2, Melyik műve inspirálta a novelládat, hogyan merítettél a művéből vagy műveiből ötletet?

Nem egy konkrét mű adta az ötletet, hanem az a sajátos, titkokkal és egzotikus napkeleti misztériumokkal teli világ, amit Leslie L. Lawrence felépített. Egy olyan történetet akartam írni, amelyik akár ebben az univerzumban is játszódhatna.

3, Mennyire áll közel hozzád ez a stílus? Mennyire kellett kilépned saját kereteidből?

Leslie L. Lawrence évtizedeket átívelő pályafutásával óriási hatást gyakorolt a magyar SF és kalandregény írók legalább két nemzedékére. Olyan sokat olvastuk a könyveit, hogy a legcsekélyebb gondot sem jelentett az ő sajátos, gördülékeny stílusában írni. Ki ne szeretne Leslie L. Lawrence-hez hasonlóan félelmetes, ám ugyanakkor csábító, sötét nagyurakról írni, akiket mi, egyszerű emberek csak önfeláldozó küzdelem és esetleg személyes veszteségek árán tudunk legyőzni? Külön tetszik, hogy a fenyegetés gyakran természetfeletti erők színre lépésének tűnik, ám végül mégis a józanész diadalmaskodik, és a hősök képesek leleplezni a hatalmukkal visszaélő szélhámosokat, gazembereket.

4, Melyik a kedvenc Lőrincz/Lawrence regényed/novellád?

Kedvenc Lőrincz regényem a Dzsingisz kán fiatal éveit bemutató regény, A sólyom kinyújtja karmait. Leslie. L. Lawrence könyvei közül pedig a Szindzse szeme tette rám a legnagyobb hatást.

A jádekoponyák szigete

 

5 Melyik szerzőt szereted jobban: Lőrinc L. Lászlót vagy Leslie L. Lawrence-et?

Mind a kettőt egyformán szeretem, bár azt be kell vallanom, hogy Leslie L. Lawrence-től többet olvastam. Megpróbáltam az ő nyomdokaiban járni és beutazva a fél világot – a nagy piramis belsejében, Angkorvat istenszobrai tövében, vagy a Himalája égre törő hegyláncai között, Kőrősi Csoma Sándor sírjától a tibeti kolostor felé sétálva – számtalan alkalommal éreztem úgy, hogy az árnyékok közül mindjárt előlép Leslie, a híres kalandor, felfedező és tudós. Akkor kis ideig együtt mehettünk volna tovább, míg a valóságban a lenyűgöző könyvei révén lehettem útitársa oly sok kalandon át.

Facebook hozzászólások

You may also like...